Még 2018 augusztusában jelent meg az első hír a ”Blaha” felújításáról. A tér megújítása ugyan már 2011 óta napirenden volt, azóta számos terv, elképzelés született, hogy a város egyik legforgalmasabb csomópontját – ahol naponta 200-300 ezer ember halad át autóval, villamossal, metróval vagy gyalog –…
Ami késik, az nem múlik: 3,2 milliárd forintos rekonstrukció után kívül-belül megújult a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, amely hamarosan megnyitja kapuit. Az épület szakrális funkciója mellett közösségi és kulturális térként is funkcionál majd. (A nem- zetközi jelentőségű műemlék rekonstrukciója…
Még 2018 novemberében avatták fel nagy csinnadratta közepette Erzsébetváros egyik központi helyén – a Madách tér bejáratának kellős közepén – R. Törley Mária alkotását, Erzsébet királyné egészalakos bronzszobrát. A nem odaillőnek tartott porcelánnipp szobor felállítása azonnal nagy vitát váltott ki,…