A mi Erzsébetvárosunk

Rontom-bontom a Fasorban II. [106.]

A századfordulós épületegyüttes talán megússza.

2021. március 24. - amier

Közpark és egy új fogadóépület kerül az egykori belügyminisztériumi kórház lebontott épületeinek helyére. (Vincze Miklós / 24.hu

Mint azt az előző részben írtuk, pár hete a volt BM kórház területén – a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán – három évnyi semmittevést követően hirtelen nagyszabású bontások kezdődtek. Pillanatok alatt eltűntek a kórház 1945 után épült részei, a múlt hét végén pedig már a Grünwald-szanatórium több mint 110 éves épületszárnyát bontották le. Vincze Miklós (ki más?!) utánajárt, hogy végül is hogyan és mi történik itt, a főváros egyik legértékesebb ingatlanán.

fasor_korhaz_urbex2.jpg

Amit szorgos és kitartó levelezése során megtudott (részletek a fentebb belinkelt cikkben olvashatók):

  • Az eltünt épületek bontásának jogosságát a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központot szerint statikai felmérések, az értékleltár és az előkészítő tanulmányok igazolják.
  • További bontások már nem lesznek.
  • A lebontott épületek helyén közpark, illetve egy kortárs épület lesz.
  • A Bajza utca 10. alatti, átalakított Walter Rózsi-villa (Fischer József, 1935-1936) rekonstrukciós munkálatai elindultak, az épület 2022-től kiállítótérként működik majd.
  • Az Építészet Ligete címmel kidolgozott, előreláthatólag három ütemben megvalósuló tervezési programnak jelenleg az első üteme tart.
  • A tervezési program még nem végleges, így látványterv sincs, a terület jövőbeli képéről keveset tudni.

 A bontás okozta hirtelen felhördülés előtt nyilván nem volt nyomás az MMA-n, hogy mondjon bármit az ügyben. Nagyon úgy emlékszem, hogy 2020 júniusában (mikor kiderült, hogy kormányrendelet adta kiemelést kapnak) is megkerestem őket hasonló kérdésekkel, de akkor válasz sem érkezett. (…) A környéket ellepő porral, illetve a tájékoztatás hiányával kapcsolatban még várom a választ több helyről, de azzal kapcsolatban csak hétvégén írtam leveleket. (Vincze Miklós, Facebook)

A Fischer-villa rekonstrukcióját, a környezet rendezését, ill. a bontásokat a Köbeszerzési Értesítő szerint 1,4269 milliárd forintért LAKI Épületszobrász Zrt. végzi. Ahogy a bontás során keletkező nagymértékű porszennyezést is – de állítólag erre most már istenbizony oda fognak figyelni, így a környék lakói (talán-talán) megnyugodhatnak, a továbbiakban remélhetőleg már nem lep be mindent vastagon a por, mint a guanó.

Itt tartunk ma, meglátjuk mit hoz a holnap. További szép estét mindenkinek.

P.s.: Ezzel a „közpark-szöveggel” vannak fenntartásaim, mostanában több hasonló budapesti bontásnál/építésnél is ez hangzik el a beruházók részéről – remélhetőleg nem csak a tiltakozások megelőzése okán.

*

A Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán álló épületek a XX. században a fővárosi egészségügyi ellátás fontos bástyáiként működtek, a Herczel Manó-féle – később Fasor – Szanatórium (Quittner Zsigmond, 1896-1897),  a Grünwald Mór-féle szanatórium (Schannen Ernő, 1892-1893),  a dr. Radó Géza nagykereskedő és felesége, Walter Rózsi operaénekesnő számára épült, legutóbb bölcsődeként működött modernista villa (Fischer József, 1936), az 1954-ben Szamuely Tibor TBC Gyógyintézet néven született tömb, illetve az 1968-ban mindezek mögé épített, hatemeletes szocialista modern csoda 2007 óta azonban üresen áll. (via Vincze Miklós / 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4416478564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása