Itt a lista az első nyolc kastélyról,
ami ingyen kerülhet magántulajdonba. (24.hu)
Lánszki Regő, Lázár építészeti államtitkára szépen elmagyarázta az MTI-nek, miért és milyen feltételekkel akarják kiajándékozni az erre kipécézett kastélyokat. Szépen, de hiányosan. Az indoklás szerint azért adják ezeket ingyen magánkézbe, mert fenntar- tásukra, üzemeltetésükre nem sikerült működőképes modellt kialakítani.
Így például a szarvasi Csáky-Bolza kastélyban van a Körös–Maros Vidéki Nemzeti Park Igazgatósága és az ökoturisztikai látogatóközpont (a városi önkormányzat a ki nem használt termekben galériát szeretne nyitni; az ügyesen fogalmazott tv. értelmében a nemzeti park nem pályázhat). Az edelényi L'huillier-Coburg kastélyban 12 állandó és 3 gyűjteményes kiállítást rendeztek be stb.
Az államtitkár szövegéből egyértelműen kiderül, hogy a kulturális-közösségi célú használat Lázáréknál nem „hasznosítás”. „Hasznosítás” az, amin haszon van — a tv. ennek megfelelően következetesen „szakmai és üzleti tervről” beszél. A minisztérium felmérte, mely kastélyokat működtetik (valakik, tehát nem ők) „nem megfelelően”, és kijelölte az első kiajándékozandó kastélyokat, méghozzá — ama bizonyos hiányos tájékoztatás szerint — az alábbi, „nagyon szigorú kikötésekkel”:
- A kastélyparkokat (tehát nem magukat a kastélyokat) az év 300 napján ingyen látogathatóvá kell tenni.
- A kastélyokban őrzött közgyűjteményeket — „értelmezhető” jegyáron — be kell mutatni.
- Az épületet fenn kell tartani.
- Az új tulajdonos tíz éven belül köteles:
- teljes felújítási tervet elfogadtatni és végrehajtani,
- harmincéves fenntartási és üzemeltetési tervet benyújtani.
Jövő héten megjelenik a pályázati felhívás az első 8 kastélyra (pályázati díj az önkormányzatok elrettentésére 10 millió forint).
Azok a bizonyos hiányosságok:
- A tv. (ma még) hatályos szövegében a parkot, kastélykertet minden nap ingyen láthatóvá kell tenni.
- A 300 nap a kastélyban elhelyezett közgyűjteményekre vonatkozik; ezekről Lánszki szót sem ejtett.
- Ha a tulajdonszerző a vállalt feltételeknek nem tesz eleget, akkor a miniszter mindössze annyit tehet, hogy felhívja a kötelességek teljesítésére. Ezt a felhívást akár honlapján is közzéteheti — ennyi.
- A tv. —3. § (3) — szerint nem „teljes”, hanem „tíz éves” felújítási tervet kell készíteni, és azt nem kell elfogadtatni.
- Ha az állam nem elégedett az ingatlan hasznosításával, jogában áll azt visszavásárolni, méghozzá a kedvezményezett által elkönyvelt állagmegóvó-felújító munkák validált árán. A számlával igazolt összegek realitását vagy akárcsak felhasználását az állam nem ellenőrizheti. „Dokument jeszty!”
No hát az első nyolc:
- a bajnai Sándor-Metternich-kastély,
- a füzérradványi Károlyi-kastély,
- a nádasdladányi Nádasdy-kastély,
- a sümegi püspöki palota,
- a szabadkígyósi Wenckheim-kastély,
- a tatai Esterházy-kastély,
- a dégi Festetics-kastély,
- a majki kamalduli remeteség és vele az Esterházy-kastély.
Lássuk, mi az a fentiek értelmében vett „nem megfelelő hasznosítás”!
- A Sándor-Metternich klasszicista kastélyt 2018 és 2021 között 2,278 milliárd forintból újították fel újjáépítették. Ebből 1,723 milliárdot adott az EU, 557 milliót a magyar kormány. Jelenleg két kiállításnak ad otthont.
- A füzérradványi Károlyi-kastélyt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként újították fel 3.123.165.017 forintból (EU: 1.723.500.000, kormány: 1.399.665.017). Itt két kiállítást nézhetünk meg és a rejtélyek szobáját. Szépen gondozott kertje is érdemleges. (Fölötte a Korom-hegyen jó kis aranylelőhelyet találtunk, de ez itt mellékes.)
- A teljesen felújított neogótikus, Tudor-stílusú nádasdladányi Nádasdy-kastélyt 24 hektáros tájképi kert övezi növényritkaságokkal és tóval. 1,935 milliárdból újították fel (EU: 1,723, kormány: 212 millió). „A legendák kastélya” kiállítás a kastélyt és a Nádasdy-családot mutatja be. A korabeli és korhű bútorokkal, dísztárgyakkal berendezett szobák élethűen idézik a családi és társasági hétköznapokat, a vizuális eszközök pedig a Nádasdy-család izgalmas belső titkainak, történeteinek függönye mögé engednek bepillantást. Az épület állagára jellemző, hogy kosztümös filmeket forgatnak benne.
- A sümegi püspöki palota felújítása 2018 nyarán kezdődött. 2021 novembere óta „pompás, barokk fényében várja látogatókat’. „A Sümegi Püspöki Palota turisztikai célú fejlesztéséhez" (GINOP-7.1.1-15-2015-00003) az EU 1.723.500.000, a magyar állam 319.880.007 Ft-ot adott. „Csodálatos lett a felújított Sümegi Püspöki Palota” — írta az origo.
- Az Ybl Miklós tervezte szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt 2019 és 2022 között állították helyre a Nemzeti Kastélyprogram részeként. A „korszerű, interaktív kiállítás” címe: Vendégségben Wenckheiméknél. A parkot valószínűleg a szarvasi Pepi kert mintájára alakították ki.
- A 2018–2020-ban felújított, műemlékileg teljesen helyreállított tatai Esterházy-kastély összes terme látogatható. Berendezett szobái és kiállítóterei egységes élményt adva mutatják be, a kastély, a birtokos család és a kor történetét.
- A Pollack Mihály tervezte dégi Festetics-kastély hazánk egyik legjelentősebb klasszicista kastély-együttese. Több nekifutás után 2018-ban, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként uniós támogatással elkezdett és teljesnek szánt felújításából a főépület nagy része készült el.
- A majki kamalduli remeteség „egész Európában kuriózumnak számít”. A remeteséget, a hozzá tartozó Esterházy-kastélyt és a díszkertet összesen 3,2 milliárd forintból újí- tották fel. Ebből 1,7 milliárdot az EU fizetett, 1,5 milliárdot pedig a magyar kormány. A kiállítás bemutatja a remeteség 18. századi históriáját, a szerzetesek életmódját, meg- emlékezik II. Rákóczi Ferenc és a kamalduliak kapcsolatáról, és az 1860-nal kezdődő időszakról, amikor a főépület at Esterházy-család grófi ágának vadászkastélya lett. A kiállításhoz csaknem harminc magyar múzeum és gyűjtemény nyújtott szakmai segítséget és kölcsönzött műtárgyakat.
Tehát mind a nyolc kastélyt milliárdokból, több mint felerészben uniós pénzből újíttatta fel az állam. Mindegyik kulturális célokat lát el — többnyire egyedi, a helyszínt és az építtető családot bemutató kiállításokkal.
Összefoglalva: fölvettük a sok milliárd uniós támogatást, és most odaadjuk ingyen azok- nak, akiket Lázár személyesen erre érdemesnek minősít.
Fügedi Ubul