Tervezett sorozatom első része a vincentblogon olvasható. "Az első vágányra vonat érkezik. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak! Figyelem! A szerelvény nem induló vonat szerelvénye…”. Sok efféle hallható naponta jelesebb vasútállomásainkon (az idézet forrása a Keleti pu. hangosbemondója). A vonat és a szerelvény dialektikáját éveken át próbáltam megfej- teni, sikertelenül. Mert hát mi az, ami befut a vágányra, és amire ne szálljak fel?

Ez most a vonat, a szerelvény, vagy a vonat szerelvénye (ha igen, az meg miféle fából vaskarika)? Pedig ezzel a szöveggel elvileg engem tájékoztatnak! Amikor már majd’ kifúrta az oldalam a kíváncsiság, megkérdeztem egy hozzáértőt, és tőle aztán megtudtam a tutit, amit most megosztok Veletek is.

Tehát: A vasút szóhasználatában az egymáshoz kapcsolt mozdonyok és kocsik együttese a szerelvény, ami pedig a menetrendben szerepel, az a vonat. Amikor a virtuális vonat befut a virtuális (vég)állomásra, az általunk látott pályaudvarra akkor érkezik meg a szerelvény — ennek a virtuális vonatnak a fizikai megtestesülése. Tehát egy vonat szerelvényeként érkezik, de mivel nem megy tovább, vonatsága mexűnik, és egyszerű szerelvényként vontatják ki onnan. A durva probléma az egésszel nem az, hogy miért a virtuális eseményt mondják be a valós helyett, miért keverik a virtualitást a valósággal. Hanem az: honnan veszik a bátorságot, hogy a köznyelvre fittyet hányva átértelmezzék annak szavait, és azok eredeti jelentései helyett újakat ötlendezzenek ki? Ebben a bizonyos köznyelvben — de mondhatjuk egyszerűbben úgy, hogy magyarul — a síneken a vonatok közlekednek. A vonatokra szállunk fel, azok viszik a tömegárut, azokat ellenőrizték anno szigorúan.

A nyelv megerőszakolása a hatalmi pozíció jelzésének egyik típuseleme. Ki vagyunk szolgáltatva a hangosbeszélőnek, naponta kénytelenek vagyunk eltűrni a ránk zúdított, durva ellentmondásokkal terhes, fájóan magyartalan zagyvaságot. Mert hát ott van ebben az idézetben az a „vágány mellett kérjük” is, ami nem jelent semmi egyebet, mint hogy a szövegezőnek fogalma se volt a magyar mondat (értelmi) szórendjéről, de a MÁV-nak ez így jó. Jóformán percenként érezteti: úgy használja nyelvünxavait, ahogy akarja, és mi nem tehetünk ellene semmit. Soha, egyetlen olyan vasutas hangosanbeszélőt se láttam, aki a vágány mellett kért volna valamire: ott én fagyoskodom, ő meg a fűtött irodában vette föl az egész szöveget. Engem felszólíthatnak, hogy vigyázzak — őket senki se szólítja fel, hogy vigyázzanak legalább a mondat értelmére.

A MÁV persze, mondhatni, kismiska a postához képest. Valamikor a ’90-es(?) években bementem a frissen átépített Nyugati főpostára (azóta újra átépítették; már nem olyan). Végignéztem az összes feliratot, de sehol se láttam olyat, hogy „csomagfeladás”, még csak hasonlót se. — Lehet, hogy itt nem is lehet? — tépelődtem, de azért odamentem az információhoz.

— Hát nem látja? — értetlenkedett a morózus alkalmazott. — Ott van kiírva! Ujja vonalát követve meg is pillantottam a hivatkozott feliratot: LETÉTI KÜLDEMÉNYEK FELVÉTELE

Nem, itt nem azon kesergek, hogyan lett a csomagból „letéti küldemény”; ezt a kérdést már a MÁV-nál csócsálgattuk. De végigvizslattam az összes ablakot: sehol se azt írták ki, hogy az adott helyen mit csinálhatok én (feladhatom a csomagot), de mindenhol azt, hogy mit csinálnak ők (felveszik tőlem).

Monopolhelyzetű szolgáltatók.

Fügedi Ubul

Atlantiszi fémre bukkantak egy hajóroncsban

Ezzel a roppant sajátos címmel jelent meg egy, a magyar (de messze nem csak a magyar!) újságírásra roppant jellemző cikk az Origo Tudomány rovatában, a Múlt-Kor portálon — meg ki tudja még, hol mindenhol. „Gondolat”menetét nagyjából a következőképpen foglalhatjuk össze:

1. A Szicília partjainál talált fém orikalkum.
2. Az orikalkumot Platón szerint kizárólag Atlantiszban állították elő.
3. A legendás fém valószínűleg sárgarézszerű ötvözet, ami „75-80 százalékban rézből, 15-20 százalékban cinkből és kevés nikkelből, illetve vasból áll”.
4. Az, hogy most megtalálták az orikalkumot, bizonyíték arra, hogy Atlantisz valóban létezett.

Orikalkum?

Ezt az egészet Sebastiano Tusa, a szicíliai kikötői hatóság munkatársa (vagy régész? — egyik forrás ezt írja, a másik azt) mondta el a Discovery Newsnak. Sajtóorgánumaink már csak hozzátesznek ezt-azt. Pedig a dolog abszurditását seperc alatt beláthatja bárki, aki legalább megnézi, mi is az a sárgaréz.

A sárgaréz a réz és a cink ötvözete, a keverési aránytól függő fajtanevekkel. Mindig van benne valamennyi ólom, ón, mangán, vas. Ennek okai részben természetesek (érceikben együtt fordulnak elő), részben szándékoltak; az ón (és egészen kis mennyiségben a többi) javítja az ötvözet tulajdonságait.

A dolog lényege, hogy az érceiből legkönnyebben felismerhető és kinyerhető fém a réz volt. Eleink először ezt tanulták meg kohósítani, ezért a rézkorszak követte a kőkorszakot. A réz (vörösréz) fizikai tulajdonságain azonban sok, őseinxámára fontos szempontból bőven van mit javítani, így például nem elég kemény — márpedig ezidőtájt semmi se volt fontosabb a jó fegyvernél. Így hát ötvözni kezdték. Eleinte főleg arzénnel, ez azonban gyakran okozott mérgezéseket — erre utal Vulcanus, a kovácsisten sántasága. Tehát áttértek az ónra. A réz így ötvözött változatai a különféle bronzok: a rézkorszak után a bronzkorszak következett.

Az ón mindig hiánycikk volt — miként helyettesítője, az arzén is. A cink viszont gyakoribb, mint a réz, ráadásul többnyire vele együtt fordul elő. A sárgaréz számos szempontból nem olyan jó, mint a bronz — no de a vörösréznél lényegesen jobb. „Hidegen akkor a legnyújthatóbb a sárgaréz, ha 15–20% cinket tartalmaz” — írja a Wikipédia, és ez hajszálpontosan az állítólagos „orikalkum” összetétele. Nem az az anyag, ami az Origo szerint „annyira értékes volt, hogy csupán az arannyal vetekedhetett”, hanem a bronz afféle kisöccse, silányabb pótléka.

Egyéb hülyeségek

A lényeget ugyan nem befolyásolja, de roppant jellemző, ahogy az „újságírók” nem néznek utána semminek, nem értenek meg semmit, ezért aztán jóformán mindent tévesen, rosszul írnak le.

* A hajó 2600 éve, „a hatodik század első felében” süllyedt el — olvashatjuk az Origón. Nos, a hatodixázad első fele 1500 éve volt (21-6 = 15). Az alighanem okkal anonim szerző talán az i.e. VI. századot említhette volna.

* „Az orikalkumot valószínűleg „cink, réz és szén összeöntésével” készítették” — kívánom a szerzőnek, hogy addig kelljen szenet összeöntögetnie, amíg egyszer nem sikerül…

* „A hajóroncson összesen 39 orikalkumtömböt találtak – ehhez fogható fémmennyiség még soha nem került elő” — „közepes” régészeti lelőhelyekről tonnaszám kerülnek elő különféle fémek.

* Atlantisz semmiképp sem lehetett az Atlanti-óceán középvonalában — ott ugyanis az óceánközépi hátság van. Az Atlanti-óceán északi medencéjében ez egy helyen emelkedik a vízszint fölé, és ez a hely Izland. Így volt ez „már a régi görögök” idejében is.

* Héraklész oszlopai, azaz a Gibraltári szoros — már a múlt század ’60-as éveiben kimutatták (amint ez Hédervári Péter könyveiben olvasható), hogy a Héraklész oszlopainak nevezett sziklák az ismert tengerek határain álltak. Platón idejében ez valóban a Gibraltári-szoros volt, a föltételezett Atlantisz korában azonban a görögök még jóval kevesebbet ismertek a Mediterráneumból (ráadásul a Héraklész-mítoszok csak i. e. 1200 táján, azaz Platón előtt, de Atlantisz után keletkeztek). Régészeti és vulkanológiai bizonyítékok alapján gyakorlatilag bizonyos, hogy az elveszett sziget nem lehetett más, mint az egykori Thíra vulkán. „Szantorini szigete” éppen azért nem létezik (hiába írják ezt a műholdas felvétel alá), mert ez a vulkán felrobbant, illetve beomlott — ez az andezitvulkánok működésének megszokott, időről időre ismétlődő eseménye. A szigetből (amint ez a képen kiválóan látható) a Szantorini-szigetcsoport maradt vissza, öt érdemleges szigettel: Thíra, Therazia, Palea Kaymeni, Nea Kaymeni és Aszpronízi.

* A Múlt-Kor ezeket a szamárságokat nem ismétli meg, viszont etimológiai fejtegetésekbe bonyolódik, és ezek végén az orikalkum szó jelentését „hegyi fémnek” fordítja le. Nos, a „hegyi fémet” magyarul ércnek mondjuk.

Fügedi Ubul

A Publius Hungaricus írói álnevet választó szerzők 2007 óta publikálják tanulmányaikat a féltudású magyar elitről és leváltásánaxükségességéről. Fő mondanivalójuk, hogy egyre jobban leszakadunk még a sereghajtóktól is, amíg el nem zavarjuk ezt a mi elitünket — az önmagukat „demokrati- kusnak” nevező pártok vezetőitől a nemzetközi szaklapokban meg nem jelenő akadémikusokon és a mi pénzünkből egymást, horribile dictu önmagukat jutalmazgató-finanszírozó művészeken át a semmihez se értő újságírókig.

Mi, akik az erre valót megtermeljük, naponta tapasztaljuk, hogy ez mennyire így van — megpróbálhatna írni valaki arról, hogy legalább az önmagukat demokratikusnak nevező pártok tagjai miért nem zavarják el „saját hatáskörükben” vezetőiket. Amiben nem tudok egyetérteni az anonim szerzőkkel, az éppen a minősítés: az optimizmus csapdájába esve elhitetik magukkal, hogy ez az elit a ’80-as években összeszedett legalább egy fél tudást. Nos nem, ez az elit teljesen tudatlan, és ezt időről időre illusztrálni is kívánom — mivel mérnök vagyok, főként a tudományosnak nevezett „hírekkel”.

A tervezett sorozatban egyrészt azt kívánom bemutatni, miféle embereket tekintenek „tudósoknak” a magyar közéletben, másrészt azt, mik is a „tudomány” hírei a magyar sajtóban. A mostani, bevezető részt eredetileg a Környezetvédelem c. elektronikus lapnak írtam, amikor egy évig fizettek nekem azért, hogy provokatív írásokkal tömjem a lap „Vitázunk” rovatát. Jelen ismertető első változatát azonban annyira provokatívnak ítélték, hogy megtagadták a közzétételt, így végül a vincentblogon jelentettem meg.

A tudomány zongoristája

László Ervin (1932–) csodagyerek volt — mint zongorista. Első nyilvános koncertjét a Magyar Filharmonikusok közreműködésével kilenc évesen adta a Vigadóban, majd 34 éves koráig ünnepelt művészként járta a világot — azt csinálta, amihez értett. Nagyon. De ez nem elégítette ki: úgy érezte, többre hivatott. Húszas éveinek végén kezdett el publikálni társadalmi és lételméleti kérdésekről; éppen harminc volt, amikor ezeket először rendezte kötetbe. A kiadvány élénk érdeklődést keltett, és ezután több amerikai egyetemre is meghívták vendégelőadónak. A zongorázást gyakorlatilag abbahagyta, helyette filozófiával foglalkozó folyóiratokat szerkesztett. Nézeteit végletesen leegyszerűsítve úgy foglalhatnánk össze, hogy „minden összefügg mindennel". Mivel ez egy cáfolhatatlan (és egyúttal igazolhatatlan) állítás, időnként „rendes" egyetemek is meghívták, az „alternatív" (értsd: áltudományos) intézményeknek pedig fénylő csillaga lett. Karrierje innentől töretlen.

• tudományfilozófiáról,
• rendszerelméletről,
• evolúcióelméletről,
• a fizika alapkérdéseiről,
• mondhatni, magától értetődő módon az éghajlatváltozásról is (naná).

„Tudományos" könyvei több tucat nyelven jelentek meg. Egymás után nyerte el a különböző megbízatásokat. Felelős pozíciókat töltött be az ENSZ intézményeiben.

Mi tagadás, elképesztő. A neves „posztmodern tudós" felfogta, hogy az anyagi világ ismert törvényszerűségei nem magyarázzák meg annak minden sajátosságát. (Naná: ha mindent tudnánk, eleve nem kellenének tudósok. Pont azért vannak, vagyunk, mert nem tudunk mindent.) Kozmológiai elképzeléseit leginkább azzal az alaptézisével illusztrálhatnánk, hogy a „gravitációs, az elektromágneses, az erős és gyenge kölcsönhatás mellett" lehet egy ötödik, „szuperfinom" mező is, ami annyira gyönge, hogy mérni sem tudjuk. Márpedig ha lehet, akkor van is, és ez tartja össze a világot, punktum. Elképzeléseit mazochista hajlamú tudósok többször is piciny darabokra szedték, a döntéshozókat azonban ez mit sem zavarja. Az egyetemieket sem, az akadémiaiakat sem. Érdemes volt hazaköltöznie, mert ez az az ország, ahol a „hivatalos” tudomány szervezete is befogadja.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és Természettudományi Kara 2002-ben díszdoktorává avatta. Az alábbi indoklással: „László Ervin világhírű és világszerte ismert magyar gondolkodó, az utolsó polihisztorok egyike, aki maradandót alkotott a zeneművészet, a fizika, az ökológia, a gazdasági tudományok és a filozófia területén egyaránt.”

2010-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta; a gazdaság- és jogtudományi osztály tagja lett — erről bővebben itt.

Nem, ne higgyétek azt, hogy ez egyedi eset. Ugyancsak „tudósnak” nevezett tettestársairól és együttműködésükről olvashattok még itt. Akit érdekelnek hagymázas képzelgéseik, és szeretné tudni, mitől is képzelgések ezek, annak ajánlom Németh Ferenc elemzését.

Milyen tudósokat szeret a politika?

2008-ban Szabó Imre akkori környezetvédelmi miniszter már mint „tudóst", „neves klímakutatót" kérte fel, hogy vegyen részt a minisztérium „klímaváltozás elleni kampányának" népszerűsítésében.

Szabó két elődje (Persányi Miklós, Kórodi Mária) is tartott László Ervinnel közös programokat — úgy, hogy kedvencüknek egyetlen, lektorált folyóiratban megjelent tudományos publikációja sincs. Könyveinek nincs szakmai lektora; elő- és utószavait fantasztikus írók, „alternatív" gyógyászok stb. írják. Időnként egy-egy „valódi" tudós veszi magának a fáradságot, és leírja, milyen elképesztő marhaságokat halandzsál össze László Ervin valamely tudományterületről.

Közismert, milyen görcsösen reménykedett az utolsó hónapokban Hitler, hogy a „csoda- fegyverek” majd megváltoztatják a háború menetét. Azok a küldetéstudatos vezetők, akiknek legfőbb célja, hogy (pozitív személyiségként) bekerüljenek a történelemköny- vekbe, gyakran érzik úgy, hogy szorítja őket az idő: hagyományos módszerekkel, türelmes aprómunkával nem tudnak kiemelkedőt alkotni. Csodavárásukban természetes „gazdaállataivá” válnak hát mindenféle áltudományos élősködőnek: az „unortodox közgazdaságtant” hirdető matolcsyknak, a fizika alapjait tagadó illészoliknak, a vákuumenergetikusoknak és a gravitáció kikapcsolóinak.

A dolgokat az anyagi világon kívüli, spirituális tényezőkkel kell magyarázni — mondja László Ervin, és a pénzeket osztó, döntéshozó politikusok ehhez lelkesen tapsikolnak. Nem véletlenül, egyáltalán nem. A tudatlan magyar elit tagjai ugyanis valahol azért szégyellik, hogy nemcsak azt nem értik, mit mondanak a tudósok, de már azt sem, hogy miről beszélnek. Pedig ezek azok a dolgok, amelyekről nekik kell(ene) dönteniük. László E. egyszerre ad felmentést és példát: elhiteti, hogy azért nem értették már a tananyagot se az iskolában, mert az nem igaz, és hirdeti, hogy nem kell tanulni, a tényeket megismerni ahhoz, hogy a lényeget meglássa az ember.

Nos, ha a kupleráj nem működik, nem a falakat kell átfesteni, nem a bútorokat és nem a zongoristát kell lecserélni.

Fügedi Ubul

"Pártunk és kormányunk” termékdíjat vetett ki a napelemekre, hogy az így befolyt pénzből oldja meg azok "begyűjtését és ártalmatlanítását”. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség rendkívül helyénvalóan világít rá arra, hogy ez a szabály piacellenes (a „maszek” újrahasznosítók ugyanis sokkal olcsóbbak), és a szomszédos országokénál már amúgy is magasabb áfa kiegészítőjeként ellehetetlenítheti a hazai gyártókat.

Az új szabályozás kártékonyságát Áder János köztársasági elnök is felismerte. A Földművelési Minisztérium szerint erre azért van szükség, mert az EU irányelve a napelemet és a napcellát is az úgynevezett e-hulladékok közé sorolja és így veszélyes hulladéknak tekinti. A Magyar Napelem Iparági Egyesület (MANAP) rámutatott, hogy a 114 Ft/kg termékdíj az EU más országaiban szokásos díj 5–7-szerese. Orbán Viktor és környezete alighanem úgy gondolja, hogy a szénhidrogének ára tartósan alacsony marad, és emiatt nem lesz szükségünk a mi szélességi körünkön kevésbé gazdaságos napelemekre.

Veszélyesebb lenne az akkumulátoroknál? (Vasily Fedosenko / Reuters)

Miből vannak a napelemek?

A Wikipédia cikke szerint a legtöbb napelem szilíciumból van:

• Az egykristályos szilícium napelemek drágák, de hatásfokuk eléri a 18 %-ot.
• A polikristályos Si napelemek némileg olcsóbbak, de hatásfokuk csak 15 % körül van.
• A gallium-arzenid alapú napelemeket főleg műholdakon használják, mert nagyon drágák —hatásfokuk azonban koncentrált napfényben elérheti a 46%-ot.
• Az amorf szilícium napelemek viszonylag olcsók, de hatásfokuk csak 5-8%.
• Az egyéb félvezető alapú napelemek — kadmium-tellurid, réz-indium-gallium-diszelenid — hatásfoka 15% alatti.

A további típusokat (szerves festék alapú, polimer alapú, perovszkit alapú) még jórészt fejlesztik, tömeges gyártásuk nem kezdődött el. A Magyarországon forgalmazott napelemek többsége szilíciumos, egy kis hányada kadmium-tellurid alapú. A kristályos szilíciumból készült napelemekben a cellákat alumínium csíkok választják el egymástól.

A szilícium

A szilícium a földkéreg 2. leggyakoribb eleme (csak oxigénből van több). A kontinentális kéreg mintegy 58 %-a szilícium-dioxid. A „tiszta” szilícium-dioxid kvarc nevű változata a földkerekség leggyakoribb ásványa. Félfém; félvezető. A napelemekben használt, elemi állapotában szobahőmérsékleten roppant kevéssé vegyülékeny: a folysav mellett jóformán csak az erős lúgok oldják. Környezeti hatása nulla (kevesebb, mint az üvegtörmeléké), eképpen az állam erre alakítandó szervezete tökéletesen „ártalmatlaníthatja” úgy, hogy eladja egy újrahasznosítónak vagy kihajítja egy szeméttárolóra.

Az alumínium

Az alumínium a földkéreg 3. leggyakoribb eleme — A kontinentális kéreg csaknem 16 %-a alumínium-oxid (Al₂O₃). Naponta használjuk lakásunkban, közlekedve és munkahelyünkön; megfogjuxánkba vesszük stb. Környezeti hatása nulla, eképpen az állam erre alakítandó szervezete tökéletesen „ártalmatlaníthatja” úgy, hogy eladja a MÉH-nek.

Diplomáciai kudarc

Az, hogy az EU ilyen irányelvet fogadott el, a magyar diplomácia és úgy általában a józan ész súlyos kudarca. A kadmium toxikus nehézfém; a kadmium-tellurid napelemek begyűjtése és feldolgozása kívánatos és örvendetes. A többi: masszív hülyeség. Bizony-bizony, az EU messze nem tökéletesen működixámos intézkedése sérti érdekeinket.

Ahelyett, hogy az akkumulátorok termékdíjának dupláját rónánk ki a szilíciumra, talán ezek ellen kellene „szabadságharcot” vívni.

Fügedi Ubul

Alex Todorov Bulgáriában született és a Szófiai Egyetemen szerzett diplomát, de a Princeton Egyetemen lett professzor. Korszakos eredményeket ért el a viselkedés biológiai alapjainak feltárásában. Egyebek között kimutatta, hogy valamennyien hajlamosak vagyunk arra, hogy egyetlen pillantás alapján alkossunk képet valakiről, pontosabban, hogy megítéljünk két dolgot:

• mennyire domináns (potenciálisan veszélyes) és
• mennyire bízhatunk meg benne (barátságos vagy ellenséges természetű-e) az illető?

A dominanciát jórészt az arc formája alapján értékeljük; fontos jele az „erős”, szögletes áll. A szándékok értékeléséhez fő forrásunk az arckifejezés (mosolygós vagy komor stb.) E kettő kombinációjaként pl. a szögletes áll és a lefelé görbülő száj veszélyes benyomást kelt. Az „első benyomásra” formált ítélet persze lehet csalóka — távolról sem minden kerek állú ember szelíd és bárki megtanulhatja tettetni a mosolyt (ki jobban, ki kevésbé).

Todorov férfiak képeit mutatta be hallgatóinak, és megkérte őket, pontozzák a nagyon rövid ideig (soxor csak egytized másodpercig látott) arcokat különböző tulajdonságoxerint — például, hogy mennyire tűnnexeretetre méltónak vagy hozzáértőnek. Az arcok kampányoló politikusok képei voltak, és mit tesz isten, a választáson mintegy 70 (hetven!) százalékban azok nyertek, akik arcát a hallgatók „első blikkre” hozzáértőbbnek értékelték. Ezt a felmérést számos országban és választáson megismételték, roppant hasonló eredményekkel — és a szakértelem látszata mindenhol fontosabb volt annál, hogy rokonszenvesek-e az illetők.

Az eredményekből Todorov arra következtetett, hogy a hozzáértést az emberek az erő és a megbízhatóság együtteseként értékelik. A hozzáértést sugárzó személy álla erős, arcán enyhén magabiztosnak látszó mosoly terül el. A munkát folytató politológusok kimutatták, hogy a választópolgárok mely csoportjára hatnak a legerősebben ezek a tényezők. Remélem, senkit, aki már látott békemenetet, nem lep meg, hogy ezek a politikailag alulinformált, sokat tévéző szavazók. Ahol sok ilyen van, a választáson jóval kisebb a tartalmi kérdések súlya.

A szakállas arc megítélése bizonytalan. Egyebek közt ezért nincs szakállas politikus — vagy ha van, hát gyorsan abbahagyja vagy a szakállat, vagy a politikát.

Orbán Viktor

Kis János

Tamás Gáspár Miklós

Kedves hozzászólók! Pontozzátok az alábbi arcokat — de ne aszerint, hogy mit gondoltok az illetőről, hanem azt becsüljétek meg, hány pontot (0–10) adna nekik egy, a politikában alulinformált tévénéző!

A három kategória:

• erő
• megbízhatóság
• rokonszenv.

Legyetek őszinték!

1.	2.
3.	4.
5.	6.

*Daniel Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás c. könyve alapján

Fügedi Ubul