A mi Erzsébetvárosunk


425. Ünneprontó gondolatok

2015. július 05. - amier

Pontosabban: ünneprontó gondolatok a július 1-én most is megtartott Semmelweis nap alkalmából. Az első szó persze – mégha csak így pár nap késéssel is – a köszöneté. Köszönet az egészségügyben dolgozóknak, hogy mindent megtesznek a rájuk bízott emberek életének…

Tovább

351. Végtelen történet 1.

Igen, már megint a Dob utca. Illetve, annak vélt javítása (tákolása?) a téma, amiről – hogy hogynem – de az Erzsébetváros újság (és persze az önkormányzat) mára mélységes mélyen hallgat. És már fel sem merül, hogy a még garanciális útszakaszon ne aszfalttal toldozgassák…

Tovább

321. És megint Dob utca

Elvileg már vicces is lehetne. Vagy röhejes. De nem az: a Dob utca "stílusosan” készülődik a két éves évfordulójára, azaz az utca eleje díszburkolat-aszfaltozás miatt megint lezárva. És valóban, a Dob utcát megint foltozzák. Az önkormányzat meg – szokás szerint –…

Tovább

316. Forgalomcsillapítás

Bár annak kicsit durva. Igen, eltetszettek találni, már megint a Dob utca állapotáról lesz szó. Merthogy ez az állapot továbbra is katasztrofális, illetve egyre katasztrofálisabb, persze csak ha lehet ezt fokozni. A képeket elnézve, sajnos lehet. A tavaly átadott Dob utca ugyanis egyre…

Tovább

75. Kommentelőnk írta 1.

Állandó kommentelőnk Géza, tegnap – ha jól értettük – finoman azzal vádolt meg minket (és közvetve dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselőt), hogy a Meghívás érkezett c. posztunkban valótlanságot állítunk. Kevésbé finoman: azt mondta, hogy hazudunk. Vagy csak simán…

Tovább

68. Nyilvánosságnak lenni 4.

Hurrá, elkezdődött az év. A Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság megtartotta az idei első ülését. Jó sok napirenddel (30)! Be kell hozni a lemaradást. Érdekes hozzászólásokkal tarkított ülés volt az biztos, és megint csak beigazolódott a mondás, hogy a jó munkához…

Tovább
süti beállítások módosítása