Ma hetven éve, 1945. január 18-án a Vörös Hadsereg kiűzte az utolsó német és magyar alakulatokat a főváros pesti oldaláról, és ekkor szabadította fel a pesti gettót, Európa utolsó, egyben egyik legnagyobb gettóját. Összesen mintegy 120-130 ezer csontig soványodott és elcsigázott fővárosi zsidó élte túl a vészkorszakot, közülük 70 ezren itt Erzsébetváros- ban, a pesti gettóban szabadultak fel.

A vidéki zsidóságot, több mint 400 ezer embert, a márciusi német megszállás után a július 7-i leállításig már május-júniusban deportálták. A többségük odaveszett.

A gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca - Kertész utca - Király utca (a Csányi utca kimarad) - Rumbach Sebestyén utca - Madách Imre út - Madách tér - Károly körút (a körúti házak nélkül) által határolt területet december 10-én zárták le. Az itt található 4513 lakásba ekkor több mint 40 ezer budapesti zsidót zsúfoltak össze a város csillagos házaiból*, ez a szám gyorsan emelkedett, 1945 elejére elérte a 70-80 ezret.

Az embertelen körülmények között összezsúfolt embereknek a vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), és amikor december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált, az emberek tömegesen haltak meg (decemberben naponta 80-120 halott).

Január 16-án érték el az első szovjet csapatok a Wesselényi utcában a gettó határát, másnapra eltűntek a nyilas és német csapatok, január 18-án reggel pedig a teljes pesti oldal a szovjet hadsereg birtokába került. A budapesti gettóban – annak hathetes fennállása alatt – mészárlás nélkül is több ezer ember halt éhen, és a kivégzéseknek is legalább három-négyezren estek áldozatul. A felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttest hevert.

Ilan Mor izraeli nagykövet a Dohány utcai Zsinagógában tavaly, a gettó felszabadításának emléknapján így fogalmazott: "...a fővárosi gettóban életben maradt hetvenezer zsidó ember, akiket a Vörös Hadsereg mentett meg, így a szovjet katonák jelentették a zsidóságnak a megmenekülést a náci pokoltól, s ezt a történelmi tényt nem lehet elvitatni. A magyar társadalomnak tudomásul kell vennie mindenkinek a fájdalmát. A holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmas arra, hogy megbocsásson egyik fél a másiknak, a polgárok egymásra találjanak, de arra is, hogy felvegyék a küzdelmet az antiszemitizmussal. A nemzeti megbocsátást ugyanakkor hátráltatja, ha valaki ideológiai okokból át szeretné íratni a történelmet.”

*Tavaly megrázó projektet indított az OSA Archívum csillagoshazak.hu címen: Google térképre vitték az összes budapesti csillagos házat. 1944-ben miután a magyar zsidókat sárga csillag viselésére kötelezték, a budapestieknek Dávid-csillaggal megjelölt házakba kellett költözniük. Rengeteg ilyen volt, hiszen az 1941-es népszámlálás szerint a főváros lakóinak majdnem egynegyede számított zsidónak. A csillagos házak azonban nem sokáig működtek, decemberre felállították a budapesti gettót, és a budapesti zsidóknak oda kellett átköltözniük.

Gergely József

***

És akkor a végére újfent ajánljuk mindenki figyelmébe Mink András történész írását a deportálásokhoz vezető folyamatról, és egy kísérletről, amely megannyi szemforgató és hazug esemény közepette valóban elősegítheti a kollektív emlékezést.