Tegnap "Becsület Napja" elnevezéssel neonáci, szélsőjobboldali csoportok emlékeztek meg a Városmajorban arról, hogy 1945. február 11-én a Várba szorított magyar és német csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A felszólalók a kitörésben részt vevő német és magyar katonák hősiességét méltatták. Eddig maga a hír. Arról azonban még véletlenül sem esett szó, hogy ez a nagy „hősiesség” mibe került Budapestnek. Merthogy a nagyvárosok között Sztálingrád és Leningrád után a magyar főváros ostroma tartott a legtovább a világháborúban, több mint száz napig folyt az értelmetlen pusztítás.

Kremlben csak hosszas viták után, 1944. október 24-én dőlt el, hogy nem kerülik meg, hanem beveszik Budapestet. Sztálin döntésében komoly szerepet játszott az a feltételezés, hogy Malinovszkij egységei képesek lesznek menetből bevenni a magyar fővárost.

A német és magyar hadvezetés eleinte Budapestet is "nyílt várossá" akarta nyilvánítani, mint pl. Rómát, hogy megkímélje a teljesen felesleges ostromtól. December elején Hitler azonban másképp döntött, és „utolsó töltényig tartandó erődnek" (Festung Budapest) nyilvánította a magyar fővárost, melyet háztól házig kell védeni, parancsnokául pedig Pfeffer-Wildenbruch SS rendőrtábornokot* nevezte ki.

1944. december 26-án a 2. és 3. szovjet Ukrán Front csapatai Esztergomnál bezárták a gyűrűt Budapest körül és december 30-án megkezdődött az ostrom. A német hadvezetés hiába tett kétségbeesett próbálkozásokat a bekerített helyőrség felmentésére; a gyűrűt nem tudták áttörni, ezzel a főváros sorsa megpecsételődött. Véres utcai harcok után 1945. január 18-án a pesti oldalon megszűnt a német és magyar ellenállás; reggel 7 órakor a németek – teljesen feleslegesen, mert ekkor már a budai oldalon is folytak a harcok – utolsóként az Erzsébet és a Lánchidat is felrobbantották.

Pest eleste után Buda is romhalmazzá és tarthatatlanná vált; február 11-én a bekerített helyőrség egységei megkísérelték a kitörést nyugat felé. Ami azonnal véres mészárlássá vált; az induláskor még közel 30 000 főből mindössze csak 785-en érték el a Bicske hatá- rában húzódó német frontvonalat. (Pfeffer-Wildenbruch és Hindy Iván vezérezredes, a magyar csapatok Szálasi által kinevezett parancsnoka fogságba estek.)

Azok meg, akik túlélték Buda védelmét, 1945. február 13-án letették a fegyvert. A harcok során – az elesett több tízezer katonán kívül – meghalt még mintegy 25 ezer polgári sze- mély, több mint 52 ezer lakos megsebesült. Az ostrom következtében a főváros közel 40 ezer épületének 27 %-a elpusztult vagy súlyosan megrongálódott; több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált; és felrobbantották az összes Duna-hidat.

Ezek után hadd kérdezzem már meg: tényleg hagyni kell mindezt neonáci nosztalgiával megünnepelni? A szétlőtt várost, a több ezer halottat? Meg az ostrom alatt is tomboló nyilasterrort, a mindennapos tömeges kivégzéseket, a gettó halottjait? Miért is?

P.s.: Igen furcsa szemszögből számolt be tegnap a kormánypárti Hír TV az úgynevezett „kitörés napjához” kapcsolódó eseményekről – szúrta ki a Mérce: Békés megemlékezővé avatta a kormánymédia a Légió Hungária vezetőjét.

*A budapesti német haderő főparancsnoka, Karl von Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok rendőr volt, harctéri tapasztalatok nélkül. Vállalta, hogy majd ő megállítja a Vörös Hadsereget Budapestnél, noha több német tábornok figyelmeztette Hitlert, jobb lenne visszavonulni a Vértes vonalába. Éppen azért nevezte ki őt Hitler, mert ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt Budapestet csatatérré változtatni. Ő, aki korábban Jugoszláviában partizánvadászatban jeleskedett. Aki túlélte az ostromot, a fogságban töltött évek után pedig hazatért az NSZK-ba és viszonylagos jólétben élt 1971-ben bekövetkezett halálig.

Egy kézben... Egy előterjesztés alapján kulturális csúcsintézményt tolnának Demeter Szilárd alá. A kormány már tárgyalt is erről, de utóegyeztetést kért. Több ingatlan, intézmény és ösztöndíj is az új szervezethez tartozna, ha megvalósul a javaslat. 

A központosító rendszerek alaptörekvése a kommunikációs tér megszállása. Ehhez egyaránt használják a gazdasági és a gazdaságon kívüli kényszer elemeit. Különösen hatékony az ösztönzés és a kényszer ("mézesmadzag és furkósbot") kombinálása. A rendszer túléléséhez szükséges "mérlegelő gondolkodás" birtokában az ember gyorsan megtanulja, meddig terjed(het) önállósága.

Én például aktív dolgozó koromban tudtam, hogy az én szakmámban és érdeklődési területemmel ebben az országban az az egy munkahely van, ahol éppen vagyok. Ezért amikor informálisan (telefonon) közölte velem az igazgató, hogy kolontári baleset ügyében "publikálási tilalom van", méghozzá azért, nehogy a tények publikálásával "megzavarjuk a bíróság döntését" — hát befogtam a számat, és megelégedtem azzal, hogy az eredmények egy részét az "Építőanyag" című nem éppen világlapban tettük közzé (2013/1) azzal a sejtelmes címmel, hogy "Ásványtani és mechanikai elváltozások egy vörösiszap-tározó gátanyagában" (nem láttam még olyan embert, aki rájött volna, hogy miről van benne szó).

Szóval van egy fogadásom arra, hogy azok a muzeológusok, akik nem tudnak nyugdíjba menekülni, szépen el fognak költözni a Természettudományi Múzeummal Debrecenbe. Mivel pedig én már nyugdíjas vagyok, jövő csütörtökön a Józsefvárosi Galériában elmon- dom, mitől és miért volt a kolontári baleset. Ebből (is) látszik, hogy a kézi vezérlés még tökéletlen: a rendszerben vannak lukak.

Ezek ellen is ki kell találni új szabályokat és hivatalokat — így például azoktól, akik a szóbeli utasítás ellenében beszélni merészelnek, meg lehetne vonni pl. a nyugdíjat. Hiába is akarnának arra hivatkozni, hogy nem volt ilyen utasítás — papír híján hogyan igazol- hatnák? Bár ez a költségvetés helyzetét csak elenyészően javítaná, de illeszkedne a Fidesz stb. hagyományos politikai célrendszerébe: "Ne hagyjuk, hogy a múlt felfalja a jövőt!".

Fügedi Ubul

Megj.: Csak a kormány általános stratégiája a kultúrpolitikai területén alkalmazva: uralkodni mindenkin és mindenen, aki pedig nem hajt nekik fejet, arra rátaposni.
(via MBP)

A lovagkereszttel kitüntetett kényes ízlésű és kifinomult nyelvezetű Bayer Zsolt (meg a hatvannégyvármegyés haverjai) szerint kirekesztésre, uszításra, keresztényellenességre és rasszizmusra, mi másra. S ezért tüntetést szerveztek az erzsébetvárosi önkormányzat elé, hogy a keresztényi szeretet és tolerancia nevében mélységesen felháborodjanak és hangosan tiltakozzanak az általuk felfedezni vélt gyűlöletkeltés ellen.

Így aztán a fentebb említett 5. számú fidesz párttagkönyv-tulajdonos – akinél már régen értékké vált a zsidózás, buzizás, cigányozás, az öncélú trágárság – együtt demonstrált a döglött patkányküldözgetős, fizikai erőszaktól sem idegenkedő (sőt!) szélsőjobbosokkal a gyűlöletkeltés ellen. De szép is ez!

Azt meg, hogy mire gondolt a költő, tessék megkérdezni a költőtől, majd ő elmagyarázza. Vagy valaki más. De hogy egészen biztosan nem arra, amire Bayer meg a többi pódiumra fellépő kormánypárti politikus – lásd.: Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Bajkai István o.gy. képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke és fő "jótékonykodója", valamint Illés Boglárka, a Fidelitas vezetője és Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Program államtitkára – az hétszentség.

De semmi váratlan nem történt, akár azt is mondhatnám, hogy nincs itt semmi látnivaló. Csak hát van: mert mára már itt tartunk, ilyen mélyen vagyunk, mi, büszke, toleráns és gyűlöletmentes magyarok.

P.s.: Még 2016-ban, Bayer Zsolt lovagkeresztes kitüntetése idején a Mazsihisz kiadott egy közleményt, aminek egy rövid részlete így szólt: "Hisszük, hogy Bayer Zsolt, épp úgy, mint mindenki más, Isten képére teremtett emberi lény, s megérdemli a vigaszt. Soha nem szabad lemondanunk arról a reményről, hogy egyszer majd felhagy rutinszerű uszításával és derék emberré válik." Nos, azt hiszem, hogy ők túlzottan optimisták voltak.

***

Fehér, hetero és keresztény. Ha az egy a tábor identitása eddig bizonytalan volt, és csak az Orbán Viktor iránti sötét, ismeretlen eredetű vonzalom tartotta egyben, most ebben a három jelzőben megtalálta önazonosságát, azt, ami mindenki mástól megkülönbözteti. Egyben el is különítette őket az összes többitől – színes, meleg, buddhista vagy hitetlen – föléjük emelte önmagát és tárgyiasította a cél nélküli gyűlöletet. Orbán vetése beérett, innentől éles a vonal a fehér, hetero és keresztény, valamint minden más között, az előbbi a magyar, az utóbbi az idegen, voltaképp a migránssal egyenértékű, akitől meg kell védeni a hazát. (via Huppa / Rezeda)

Tegnap volt a Holokauszt hat millió európai áldozatának az emléknapja. Hetvenöt éve, január 27-én szabadult fel Auschwitz-Birkenau, ahol 7500 embert mentett meg a Vörös Hadsereg a biztos haláltól. De ekkorra Auschwitz áldozatainak száma már másfélmilliót volt. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, közülük 325 ezret azonnal megöltek a gázkamrákban, mintegy 25 ezren a későbbi szelekciók során haltak meg. Így lett Auschwitz a legnagyobb magyar temető.

Ugyanezen a napon – szintén 75 éve, 1945. január 27-én – halt meg Szerb Antal 43 éves korában. Az írót a balfi munkaszolgálatos tábor nyilas őrei verték agyon. Rejtő Jenőt még 1942-ben a kórházból hurcolták el, és Ukrajnába zsuppolták – szintén munkaszolgálatra, ahol alig egy év múlva, 1943. január 1-én meghalt. Radnóti Miklóst 35 éves korában, 1944 novemberében gyilkolták meg Abda közelében.

Ma meg itt vannak nekünk azok, akik két uszítás között hazudnak együttérzést az anti- szemitizmussal szembeni zéró toleranciát hirdető kormány nevében. Miközben Orbán kivételes államférfiúnak nevezte Horthyt, főtörténésze szerint meg a zsidók deportálása csak egyszerű idegenrendészeti eljárás volt. És országszerte szobrokat állítanak a vitéz nagybányainak meg Wass Albertnek, s virágot visznek „hős katona” sírjára. Igen, annak a sírjára, kinek rendszere önként és dalolva deportálta, gyilkolta és rabolta ki polgárait.

Megj.: A Horthy-korszak végének három miniszterelnökét, Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót és Sztójay Dömét – ahogy Szálasit is – 1946-ban kivégezték.

***

A kedves vezető, a bajuszos beosztottja más-más helyekre, de ugyanazért mennek ma, hogy a civilizált világnak bizonygassák hamis főhajtásukkal, hogy ők is közéjük tartoznak, pedig dehogy. Az egész Kossuth tér, Gyöngyöspata, a romák – az új zsidók – annak még eleven bizonyítékai, hogy nem valók oda, s tán akkor lehetne bemutatni ezt elevenen, ha, mint annak idején egy láger felszabadításakor Eisenhower is tette, hogy kötelező erővel terelte oda a németeket megmutatva nekik, mit csináltak. (via nyugat.hu)