A mi Erzsébetvárosunk

986. Budapest100 idén is

2020. január 19. - amier

Az idén már 10. alkalommal megrendezésre kerülő Budapest100 csapata ismét várja az érdeklődőket, merthogy idén is lesz Budapest100. Az OSA Archívum ötlete alapján a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány szervezésében megvalósuló fővárosi programot 2020. május 9-10-én tartják.

bp100-2020.jpg

A Budapest100 programsorozat korábban egy adott témához, évszámhoz kapcsolódó házak kapuját nyitotta ki a látogatók előtt egy hétvégére. Tavaly például a Bauhaust választotta témájául a Budapest100, idén pedig az épületek – kortól, elhelyezkedéstől és stílustól függetlenül – csatlakozhatnak a programhoz. Idén minden ház érdekes!

2020-BAN MINDEN BUDAPESTI LAKÓKÖZÖSSÉG JELENTKEZÉSÉT KÍVÁNCSIAN VÁRJUK!

  • Már részt vettetek a Budapest100-on korábban? Nyissatok újra!
  • A ti házatok kimaradt az elmúlt évekből? Csatlakozzatok most!
  • Nálatok van a legjobb belső udvar? Csodás a tetőteraszotok?
  • Szédítő a padlásotok és a pincétek is? Mutassátok meg mindenkinek!
  • Jól működő lakóközösség vagytok? Szervezzetek programot!
  • Nekünk minden ház érdekes. Szerintetek is? Akkor hajrá!

MIT JELENT A RÉSZVÉTEL?

  • Nyitott kaput, önkéntesekkel közösen létrehozott kulturális programokat: kiállítás a lépcsőházban, koncert az udvaron, séta a pincétől a padlásig.
  • A szervezésben önkénteseink segítenek a házaknak, velük több közös találkozót szervezünk, amelyeken a részvétel ajánlott. Az aktív kapcsolattartás a ház önkéntesével szükséges a program megvalósításához.

Ide kattintva lehet jelentkezni
Határidő: 2020. január 31., péntek éjfél

Tehát akkor még egyszer: május 9-én és 10-én (szombaton és vasárnap) idén is megrendezésre kerül a Budapest100. A fenti linken lehet jelentkezni, aztán hajrá!

***

2011-ben az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) hagyományteremtő szándékkal indította útjára a Budapest100-at, hogy minden, akkor éppen százéves ház együtt ünnepeljen az év századik napjához közeli hétvégén. A program azóta már egy össznépi városi ünneppé nőtte ki magát, évente közel 80 helyszínnel, több mint 170 programmal és több tízezer látogatóval.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5315416756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása