A mi Erzsébetvárosunk

971. Ma már csak emlék

2020. február 03. - amier

A múlt hét közepén ismét a Dob utca felső végén jártam, és kiderült számomra is, hogy ennyi volt; hosszú halódás után a Dob utca 93. sz. alatti 150 éves lakóház szétrohasztott maradványait végleg eltüntették, s már csak a lassan egy évtizede ittlévő járdaelkerítés maradt meg a frissen kiásott jókora gödör és az utca mentén.

dob93_2009.jpg

Ami már nincs: Az Izabella és a Vörösmarty utca között húzódó, akkoriban még Három Dob utcának (1860), majd Külső Dob utcának (1880) hívott szakaszon 1870-ben dr. Strelinger Simon szemorvos és neje és Both Cecilia megrendelésére (ők ezt megelőzően a Király utcában laktak) Limburszky József tervezte és építette egyemeletes, egyudvaros historizáló lakóház.

Ami azért is furcsa, mert eredetileg egy még 2001-ben hozott helyi építési szabályozási rendeletben, a Dob utca 93. számú, 33859. hrsz. alatti épületre – a beépítési, magassági viszonyok és az utcakép általános vizsgálata alapján – emeletráépítésre, tetőtér bővítésre adtak ki engedélyt.

dob93_2001.jpg

dob93_2014.jpg

Ezek után 2009-ben a lakóház utcai homlokzatán már kint volt egy hatalmas molinó, mely fennen hirdette, hogy az ingatlanon a Dob Development Kft. – egy emelet ráhúzásával és az épület megőrzésével – hamarosan 2 és 3 szobás lakásokat fog kialakítani. (50 szoba, négycsillagos aparthotel megvalósítása az épület felújítása, átépítése a homlokzat meg- tartásával.) Ez az állapot 2014-ig tartott, de a házon ekkor már látszottak a romlás jelei.

dob93_2017-2.jpg

Aztán eltelt újabb pár év, és 2017 tavaszára a ház tetőzete és a felső emelet födéme, a nyílászárók, ablakok eltűntek, már csak a romos utcai homlokzat egy része és a mögötte lévő pár méter maradt meg az eredeti épületből.

dob93_2020-1.jpg

Mostanra aztán ezt a maradékot is lebontották, mert már nem volt mit megmenteni, szétrohadt és balesetveszélyessé vált az egész. Most a Dob utca 93 Kft. építkezik a telken, az utcafronton 5, hátul 6 szintes 46 lakásos társasház és a tervezett mélygarázs építési munkálatai már megkezdődtek. (Megj.: Azt mondjuk furcsállottam, hogy a munkagödör fényképezésekor az ott levő munkások egyöntetű kurvanyázásban és fenyegetődzésben törtek ki, valami számomra ismeretlen okból…)

dob93_2020-2.jpg

A Kft. korábbi tervei szerint legalább a homlokzat megmaradt volna. Hát nem maradt meg, nemsokára az egész ház feledésbe merül, helyén meg (hacsak megint közbe nem jön valami) egy új, de az utcaképbe nem illő ház áll majd.

Nekünk meg marad ez a pár kép.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr715453268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása