A mi Erzsébetvárosunk

243. Múltidéző - Hacker ház

2014. július 31. - amier

02.jpgÚjabb borongós, esős nap köszöntött ránk, így van időnk (és kedvünk) megint egyet múltidézni. Pár poszttal korábban került szóba maga a Károly körút, és annak mára eltűnt épületei, köztük a legszebb, a Czigler Győző által tervezett Hadik-Barkóczy ház. Mellette – a Károly krt. 7. szám alatt – azonban állt egy jóval szerényebb, ámde annál nevezetesebb épület, a Hacker-ház vagy (a német "Saal" után) Hacker-szála.

A telken eredetileg özv. Fischerné földszintes háza állt, ezt 1775-ben megvette egy pesti polgár, Hacker Antal József ácsmester. Hacker a régi épület lebontása után 1776-ban itt – az akkori Országút 47. szám alatt – építette fel egyemeletes, nagy kerttel övezett házát. Pár évre rá a kert végében húzták föl a táncmulatságok színhelyéül szolgáló vendéglőt, a Hacker Szálát, amely a magyar nyelvű színi előadások miatt vált igazán híressé. 1809-ben Vida László földbirtokos és mecénás ezt az épületet bérelte ki a második magyar társulat- nak, hogy így Buda után Pesten is felhangozhassék a magyar szó a színpadon. Itt tűnt fel Déryné és Kántorné, és itt látott először színielőadást egy fiatal jogász, Katona József, akire olyan mély hatást gyakoroltak a látottak, hogy Békessi álnéven ő maga is beállt a társulatba, és megírta számukra első drámáját, a Jolánthát.

hadik2.jpg

A Hacker Szála mellett - a sarkon -  még áll Vademberhez címzett fogadó (1890.)

Néhány éven át meglehetős rendszerességgel játszottak itt; tán egészen addig, míg 1837 augusztusában a Kerepesi úton megnyitotta kapuit az állandó magyar színház. A Hacker Szálát nem sokkal később lebontották, és a helyén 1860 körül a Jakabffy család emelt U-alakú, kétemeletes bérházat a Rumbach Sebestyén utcában. Az időközben szintén kétemeletesre bővített (ekkor már Jakabffy Gergely volt a tulajdonos) Hacker-ház azonban még száz évig kitartott. 1966/67 fordulóján bontották le.

hadik3.jpg

hacker_emlektabla.jpg

Helyére 1970 körül diplomatalakásokkal teli nyolcemeletes lakóház épült, falán emléktábla őrzi a lerombolt 190 éves ház és a magyar színjátszás korai időszakának emlékét.

BBP

242. BKK és a Király utca

03.jpgA BKK (Budapesti Közlekedési Központ) tavasszal terveket készíttetett a Király utca forgalmi rendjének módosítására. A hivatalos cél a Király utca átmenő forgalmának csökkentése. Nézzük gyorsan az egyik tervet: a Király utca iránya megváltozna a Károly körúttól a Káldy Gyula utca felé, ahol balra kell fordulni a Paulay Ede utca felé.

A Király utca az Erzsébet körúttól a Holló utcáig maradna változatlan, ott a Holló utcába kell fordulni, majd a Dob utcán mehetnek visszafelé. A Kazinczy utcán is lehetne a Dob utcától a Király utcába menni, de ez csak háztömbkerülgetés. Valószínűleg a nem kívánt mellékhatás a Holló utca – Dob utca átmenő forgalmának erősödése lenne.

kiraly_eleje.jpg

Nézzük most a másik tervet: az előző tervvel megegyezik az irány a Király utcában a Károly körút és a Káldy Gyula utca között. A Király utca az Erzsébet körúttól a Kazinczy utcáig maradna változatlan, onnan a Kazinczy utcán a Dob utca felé kell kanyarodni. A Székely Mihály utca – Király utca – Káldy Gyula utca – Paulay Ede utca háztömböt lehet kerülgetni, vagy a Paulay Ede utcán elmenni. Valószínűleg a Király utca eleje tényleg kiürülne, a Kazinczy utca – Dob utca menekülő-útvonal forgalma megnőne.

Ezen a környéken tényleg csökkenteni kellene az átmenő forgalmat, de a Király utcában és a Dob utcában is. Akkor miért ez a két terv?

Hallani olyan magyarázatot, ami a BKK székhelyével függ össze. Ez a székhely a Király utca – Rumbach Sebestyén utca sarkán lévő irodaház. Az ottaniaknak – különösen az autós főnököknek, esetleg Vitézy Dávidnak (?) – könnyebb lenne a Károly körút felől bemenni, mint kerülgetni. Ez az irodaház bérlet évente kb. 360 millió forint.

kiraly_rumbach.jpg

Lehetne olcsóbb megoldás is? Ami ráadásul nem borítja fel a főváros kasszája mellett az ott lakók életét is?

Természetesen, de ez talán nem olyan elegáns. Ugyanis pár saroknyira van az Akácfa utca és a Kertész utca között a BKV központja. Itt régebben sokkal többen dolgoztak, de rengeteg embert elküldtek az évek során. Ugyancsak elment innen sok – a BKV működésével kapcsolatos – műszaki szervezet is. Itt lenne hely a BKK-soknak is, ráadásul sokkal olcsóbban. És talán lenne fontosabb helye az így eltapsolt 360 milliónak is. Meg el lehet gondolkodni a BKK és a BKV szerepén és kapcsolatán, de az külön dolgozat lenne.

Gergely József

241. Képes képtelenségek

Az első képen láthatjuk, hogy a Garay utcában helyreállították a KRESZ-t. A tábla és a felfestés összhangba került. Kár, hogy a Síp utca és Wesselényi utca sarkán ugyanazt a képet lehetne megmutatni, ami hónapokkal ezelőtt készült: semmi sem utal arra, hogy zsákutca lett a Dob utca felé…

garay_utca2.jpg

A másik két képen a Polgármesteri Hivatal földszintje látható. Az új dekoráció teljesen elzárja a hivatalt a világtól.

hivatal2.jpg

hivatal1.jpg

Ilyen példa hosszú ideje látható a Wesselényi utca 17-ben a Média Kft. helyiségénél. A környezet iránti érdeklődést, kapcsolatot mutatja a teljes leszigetelés, és a videokamerás beengedő. Viszont van az ablakban monitor, amin azt nézhetünk, amit mutatni akarnak. De ők azért kilátnak bentről…

Gergely József

UPDATE 2014. 07. 28. - Mostanra megérkezett a kép a Síp utca és Wesselényi utca sarkáról, ahol – mint fentebb írtuk – semmi sem utal arra, hogy az építkezés miatt a Dob utca felé zsákutca lett.

sip_wesselenyi1.jpg

media_kirakat.jpg

A másik képen meg a Média Kft. helyiségének "kirakatában" gyönyörködhetünk. Tényleg van monitor az ablakban, és tényleg csak azt láthatjuk, amit ők mutatni akarnak. Szép.

240. Önkormányzati titkok 2.

04.jpgMegint egy bírósági ügy - Tavaly közbeszerzési pályázatot írtak ki az önkormányzati intézményekben való étkeztetésre. Nemsokára volt nyertes is. Januártól kezdték az étkeztetést. Átvették a tálalókonyhákat is, vállalva azok felújítását. Decemberben közérdekű adatként kikértük a pályázat anyagait, hogy megismerhessük körülményeket. Küldtek is néhány dokumentumot. Azokat elolvasva további adatokat kértünk.

Ekkor közölték, hogy a nyertes pályázó üzleti titokká minősítette a két forduló ajánlatainak szinte egészét, nem adhatják ki. Ekkor a nem titkosított tartalomjegyzékeket kértük, hogy megjelölhessük pontosan a kérendő adatokat.

menza1.jpg

A tartalomjegyzékeket megkaptuk, de a versenytársaktól való félelmükre hivatkozva továbbra sem adták ki a lényeges információkat. Mivel szerintünk ezeket nem lehet még indokolt esetben sem teljes egészükben titkosítani, bírósághoz fordultunk. Július elején volt a tárgyalás, a bíróság már egy tárgyalás alapján döntött. Kötelezte a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központot a kért dokumentumok kiadására.

Hetek múltán sem kaptunk semmit. Még nem tudjuk, hogy csak nem sietik el a dolgot vagy megfellebbezik az ítéletet. Itt is feltesszük a kérdéseket: miért gondolják, hogy a közpénz elköltését lehet titkosítani? Akkor is bíróságra bíznák a döntést, ha saját zsebükből kellene fizetni?

Visszatérünk majd a közétkeztetés teljesítésére is, erre kérjük az olvasók tapasztalatait is.

Gergely József és Dr. Kispál Tibor képviselők

239. Kommentelőnk írta 4.

05.jpgAz egyik előző, Gergely József írta Önkormányzati titkok I. című posztunkhoz a blogon érkezett egy hosszabb komment, ha úgy tetszik: észrevétel. A fészbukon meg egy rövidebb, tömörített változat. Ez utóbbit osztjuk most meg a Nagyérdeművel, nem fűzünk hozzá semmit, azt tegye meg a Nyájas Olvasó, ha úgy gondolja. Nekünk az is elég, ha csak elgondolkodik egy-két pillanatra az itt leírtakon…

***

Hát ez nagyon érdekes… Mindenesetre több kérdés között egy óhatatlanul felmerül: miért csak a Belső-Erzsébetvárosban kívánják működtetni ezt az új rendszert? Egész Erzsébet- város egyik legégetőbb problémája a nyári nagy hőségben a hajnali kukázók tevékenysége, akik komoly fertőzésveszélyt idéznek elő a kukákban lévő szemeteszsákok feltépésével, a szemét szétszórásával. Tele van Erzsébetváros fertőzést terjesztő legyekkel és kóbor macs- kákkal. Sehol egy járőr, egy közterület-felügyelő, egy rendőr...

utca_szemet1.jpg

A kerületben elszaporodott éjszakai szórakozóhelyekből éjszaka és hajnalban kiáramló ordibáló, részeg, dülöngélő fiatalság éjszaka randalírozik az utcákban, zavarva és lehetet- lenné téve az itt élő polgárok éjszakai pihenését. És megint csak sehol egy járőr, egy rendőr, egy közterület-felügyelő. Ez így nem mehet tovább! A mondvacsinált kampány- intézkedés ezért nevetséges és felháborító! Tényleges intézkedések kellenének a helyzet azonnali megváltoztatására! Lesz mit tenniük és pótolniuk a megválasztásra kerülő új kerületi képviselőknek, ha a helyi lakosság összefog és leváltja a jelenlegi Fidesz-KDNP többséget, akik minden szempontból levizsgáztak!

Szerző: Palást

238. Már tesztelik a Bubit

A napokban elindult a MOL Bubi közbringarendszer nyilvános próbaüzeme, és tesztelgetnek, tesztelgetnek. A napokban ugyanis a BKK meghirdette a régvárt nyilvános tesztüzemét, amelyre ezer jelentkezőt vártak, és a helyek pillanatok alatt el is fogytak. (A központ korábbi közleménye szerint a belső próbák után utolsó tesztfázisként ezer felhasználó segítségével próbálják ki a rendszert.)

bubi_teszt2.jpg

Az eddigi tapasztalatok mindenesetre meglehetősen vegyesek. Az átadás csúszása azonban így is meglehetősen tetemes, szerződést bonthat a kivitelező BKK a késlekedésért felelős céggel. Erről azonban az illetékesek már nem beszélnek, ami leginkább feltűnő, hogy már ígéretek sincsenek. Az ezzel kapcsolatos megkeresésekre meg a  BKK nem reagál. És a támogatási szerződés szövege már nem található meg a BKK oldalán. Csak zárójelben: a MOL Bubit április 7-én kellett volna átadni. Azóta eddig csak ígéret- és kifogáshalmok...

bubi_teszt1.jpg

Fotók: BKK / Facebook

Mindannyiunk kedvenc Vitézy Dávidja korábban azt mondta, hogy a rendszert a szerződés szerint április 7-én kellett volna átadni, azóta minden nap után 1,8 millió forint kötbért számol fel a BKK, így eddig 104 millió forint gyűlt össze, a kötbér legmagasabb összege 180 millió forint, ezt július 16-án érné el az alvállalkozó konzorcium. Mai dátum: július 19.

De ne elégedetlenkedjünk, a tegnapelőtt elindult nyílt próbaüzem elvileg az utolsó fázis: ha ezen sikeresen teljesít a rendszer, akkor állítólag már nem késhet sokat a hivatalos start és indul a buli. Akarom mondani, a Bubi. Azért arra kíváncsi lennék, hogy kinek az elvárása volt az, hogy egy még sehol sem tesztelt, vadonatúj rendszert építsenek ki Budapesten. Azaz: a BKK ragaszkodott ehhez a fejlesztéshez, és esetleg ezzel kapcsolatban volt-e szakmai ellenvetése a T-Systems-nek?

Devosa Gábor

237. Almássy tér - használva

Azt hiszem, mégis csak szeretem én a választási éveket. Ilyenkor valami furcsa véletlen folytán az addig évekig rohadó, elhanyagolt terek és utcák megújulnak, átadódnak, még tűzfalak is megszépülnek. A Madách tér felújításáról (átépítéséről) ill. a mostani átadásá- ról az előző posztban volt szó. Előtte – még májusban – adták át az Almássy teret, lássuk mi történt ott, azóta. Fényképezőgép ismét nyakba, séta, fotó.

almassy_ter20140712-4.jpg

Mostani első benyomás, friss szemmel: a Madách térhez képest ez egy botanikus kert, máris szégyellem magam a korábbi fanyalgásaimért.

almassy_ter20140712-8.jpg

almassy_ter20140712-5.jpg

Egykoron lakosságilag lehetett szavazni arról, hogy milyen legyen a felújított tér (csakúgy, mint a Madách térnél), lehetett válogatnia az A, B, C vagy D terv közül (csakúgy, mint a Madách térnél), de itt is egy sokadik verzió épült meg végül (csakúgy, mint a Madách térnél), amit nevezhetünk ugyan az összes terv összességének, csak akkor nem kéne nagy dérrel-dúrral beharangozott lakossági szavazgatást tartani. Szerintem.

almassy_ter20140712-6.jpg

almassy_ter20140712-2.jpg

almassy_ter20140712-3.jpg

Ennek ellenére nem rossz a végeredmény – főleg Madách térhez viszonyítva. A térkövek ugyan itt is rondák, de a jóval több zöld és a színes tetejű, puha felületű ülőkék egész jók – mégha egy-kettőt már ki is kezdett valaki(k). A sakkasztalokat és a jópofa játszóteret is használják a népek. És bár a fű itt-ott már kikopott, a fekete kockában álldogáló kis fák meg erősen kornyadoznak, de van – és nyitva is van! – nyilvános WC meg kutyafuttató.

almassy_ter20140712-7.jpg

almassy_ter20140712-1.jpg

A szökőkút meg állítólag – májusban, átadás előtt még én is láttam – működik egész nap, de amíg ott voltam ezt nagyon nem tette. És ami még fontos: a bekerített és zárható tér őrzését – az önkori hivatalosai szerint – a közterület-felügyelet látja el folyamatosan, ott- létemkor ugyan ilyet szintén nem láttam, de ettől még nagy elánnal őrizhetik.

***

Az Almássy tér „újratervezésére” anno a Platinium Group Kft.-t kérte fel az önkormányzat. Az átépítésre eredetileg bruttó 180 millió forintot terveztek be, ez végül 190,2 millió forint lett. A munkálatok elméletileg tavaly nyáron kezdődtek, és az eredeti tervek szerint leg- később novemberre kellett volna átadni a teret – ez csúszott át májusra. Most júniusban még döntés született néhány pótlólagos munkáról is, úgymint homokozó (!) és pingpong- asztalok létesítése. Ezeket ugyanis valahogy kifelejtették az eredeti tervekből…

236. A Madách téri kész

03.jpgBő két hete adódott át nagy titokban a megújult Madách tér, és erről többen, több helyen is megírták már sokféle véleményüket. Egyben mindenki megegyezett, hogy sikerült is meg nem is – de inkább nem is - , annál azonban, ami volt (lerobbant parkoló) mindenképp jobb. (Szerk: Mondjuk annál egy bevetett búzatábla is jobb vagy jobb lett volna…)

Mindenesetre mostanra eltelt annyi idő, hogy érdemes legyen saját szemmel újra megnézni Erzsébetváros legújabb terét, meg azt, hogy mennyire lakták, lakhatják be a népek. Jött a szokásos: fényképezőgép nyakba, séta, fotó és itt az eredmény.

madach20140712-1.jpg

madach20140712-2.jpg

Ami elsőre megkapja az embert: sok munkával, sok pénzzel sikerült egy jó nagy, szürke kősivatagot varázsolni a házak közé. És ezen – merthogy mutatóba azért van egy kis zöld – a kiemelt, befüvesített betonteknők és a tér Károly körút felőli oldalon szomorúan ácsorgó kockalombú fák sem segítenek. Se sokat, se keveset.

madach20140712-4.jpg

madach20140712-5.jpg

madach20140712-6.jpg

És a középső placcrész a térkövekből feltörő (szökőkút-pótló) víz sem...

madach20140712-7.jpg

madach20140712-8.jpg

Az már tényleg csak mellékes, hogy napközben az pihenőhelyek túlnyomó többsége a napon található, árnyék sehol. Ennek ellenére itt üldögélni biztos jó lehet, főleg, ha az ember szereti nézegetni a környező házakat. Órákon át.

madach20140712-3a.jpg

És akkor a legvégére: szerintem siralmas, ami elkészült. Igénytelen, ronda és drága. Arról nem is beszélve, hogy például a vékonyka kis fák vajon megússzák-e épen (olyan 30 évig, míg megnőnek) a "bulinegyed" forgatagát. De egy valamit el kell ismerni: a lerobbant parkolónál ez is jobb... (Ajánlott irodalom: Madách vagy Bethlen)

***

Szombaton, július 19-én egész napos bulival nyitja meg az erzsébetvárosi önkormányzat a Madách teret. (A program itt olvasható). A tényleges felújítás olyan négy hónapja kezdődött, és körülbelül 200 millió forintba került. Az átadást eredetileg 2013 nyarára tervezték, később 2014 május 31-ére, még később június 20-ára tűzték ki a határidőt. 

235. Önkormányzati titkok 1.

04.jpgJúnius elején a Képviselő-testület döntött egy Belső-Erzsébetvárosban működő járőrszolgálat felállításáról. A szűkszavú előterjesztésben egy konkrétum volt: 27 millió forintba kerül. Az ott élő tizenöt-húszezer lakónak a szórakozóhelyeken lévő és közöttük áramló tömegek zaja, szennye nehezen elviselhető. A jelenlegi vezetés annakidején megígért mindent, még lakossági egyeztetést is. Ebből nem lett semmi.

Legalább az utolsó hónapokban gondoltak valami megoldásra, ez a járőrszolgálat. De kikből áll, mit tesznek, hol működnek?

onkormi_gorbe.jpg

Rengeteg kérdés, válasz nélkül. Nagy nehezen sikerült közérdekű adatkérésekkel némi információhoz hozzájutni.

Ezek a következők:

  • június 26. és október 31. között kell bonyolítania az ERVA-nak a velük kötött szerződés alapján;
  • rendezvénybiztonsági és járőrszolgálati” feladatokra kell civil biztonsági szolgálatot szervezni;
  • a járőrözés célja: „az ott élők mindennapjait megkeserítő problémák orvoslása”;
  • a teljesítés helye: Király utca – Kisdiófa utca – Wesselényi utca – Rumbach Sebestyén utca által határolt terület, a belső keresztutcákkal kiegészítve;
  • heti rendszerességgel csütörtök, péntek, szombati napokon 19 órai kezdettel másnap 05 órai befejezéssel zajlik a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársain felül 18-20 fő részvételével.

A fentieket a válaszlevelekből idéztem, de most is maradtak kérdések:

  • ha a szervezés (a feladatok kidolgozása, a közbeszerzés, a kiválasztott céggel szerződés) június 26-án tényleg elindult, mikor láthatjuk a járőröket az utcákon?
  • kinek, milyen rendezvényét biztosítják? Az utcákon a mennyiségükből adódóan zajosan vonuló tömegek vannak, a kocsmák előtt dohányzó és alkoholt fogyasztó (közterületi alkoholfogyasztás!) zajos sokaság. Az utcát sokan WC-nek használják, autókat rongálnak. De hol a rendezvény?
  • milyen az intézkedési joguk? Bár van olyan válasz is, hogy a civilszolgálat a rendőrök, közterület-felügyelők mellett a „tömeget” adják.
  • a teljesítés helye nem csak engem lepett meg. A legproblémásabb Kazinczy utca, Dohány utca, Síp utca, Akácfa utca és Klauzál utca kimaradt. Miért?

Teljesen érthetetlen, hogy egy jó szándékú ötlet részleteit is a végletekig titkolják, a kidolgozásba éppen az érintett lakosságot nem vonják be. Ezek után közösen várjuk – és reméljük – az eredményt. A tervezett pénz elköltésén kívül.

Gergely József

234. Egy hülye kérdés

05.jpgTudom, tudom, már mindenki halálosan unja a Dob utcai rémtörténetet, és istenuccse nem írok egy jó darabig a tegnap is megénekelt, felújított és többször is átadott utcáról (mondjuk legalább két hétig), ha valaki tudja a választ az alábbi – tényleg hülyének tűnő –, de bennem már régóta motoszkáló kérdésre. Kérem tisztelettel: mi ez a világosabb csík srévizavé átmenően a Dob utcán?

(A Dob utca 3-tól indul, átmegy járdán, úttesten mindenen, és eltűnik a Dob utca 4. szám melletti terasznál.)

dob_csik1.jpg

Beépítve a burkolatba, csak úgy ott van, és képtelen vagyok rájönni, hogy mi a franc ez. Miért van ott? Vagy mi a funkciója? Vagy lehet, hogy valamilyen koncepció húzódik meg a háttérben? Mert ugye, ha koncepció, akkor jó…

dob_csik2.jpg

dob_csik3.jpg

Aprópó, a koncepció! Erről jut eszembe egy réges-régi történet, a „szépemlékű” Mikola Istvánról. Naszóval, a jó Mikola… Nem tudom, hányan emlékeznek még rá, Gógl Árpád bukása után elég szép karriert futott be (egy darabig), például 2001-ben ő lett az egészségügyi miniszter. Ennél izgalmasabb volt, hogy ezt megelőzően a budapesti Szent László Kórház főigazgatója volt (1990-95), ahol pikkpakkra többszáz millió forintnyi adósságot halmozott föl. (Néhányan még a mai napig is csodálkoznak, hogy ottani ténykedését bármiféle felelősségrevonás nélkül megúszhatta…)

De visszatérve az eredeti történethez: Egy ízben elszaporodtak a kórházban a macskák, és Mikola a gazdasági igazgatóra bízta a helyzet kezelését. A gazdasági főnök persze azonnal cselekedett: felfogadott három idősebb egyént, akik néhány nap leforgása alatt lerendezték az ügyet (méreg, nyakkitekerés, egyebek). "Elintéztük a macskákat" - jelentette a gazdasági igazgató Mikolának. Ez mit jelent, kérdezte a főigazgató. A gazdaságis vázolta, hogy ez mit jelent. Mikola ekkor éktelen haragra gerjedt, és kiabálni kezdett, hogy zengett belé az épületszárny: "Egy ügyet nem lehet csak úgy elintézni, nekem koncepció kell, érti? Kon-cep-ci-ó!"

süti beállítások módosítása