A mi Erzsébetvárosunk

240. Önkormányzati titkok 2.

2014. július 24. - amier

04.jpgMegint egy bírósági ügy - Tavaly közbeszerzési pályázatot írtak ki az önkormányzati intézményekben való étkeztetésre. Nemsokára volt nyertes is. Januártól kezdték az étkeztetést. Átvették a tálalókonyhákat is, vállalva azok felújítását. Decemberben közérdekű adatként kikértük a pályázat anyagait, hogy megismerhessük körülményeket. Küldtek is néhány dokumentumot. Azokat elolvasva további adatokat kértünk.

Ekkor közölték, hogy a nyertes pályázó üzleti titokká minősítette a két forduló ajánlatainak szinte egészét, nem adhatják ki. Ekkor a nem titkosított tartalomjegyzékeket kértük, hogy megjelölhessük pontosan a kérendő adatokat.

menza1.jpg

A tartalomjegyzékeket megkaptuk, de a versenytársaktól való félelmükre hivatkozva továbbra sem adták ki a lényeges információkat. Mivel szerintünk ezeket nem lehet még indokolt esetben sem teljes egészükben titkosítani, bírósághoz fordultunk. Július elején volt a tárgyalás, a bíróság már egy tárgyalás alapján döntött. Kötelezte a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központot a kért dokumentumok kiadására.

Hetek múltán sem kaptunk semmit. Még nem tudjuk, hogy csak nem sietik el a dolgot vagy megfellebbezik az ítéletet. Itt is feltesszük a kérdéseket: miért gondolják, hogy a közpénz elköltését lehet titkosítani? Akkor is bíróságra bíznák a döntést, ha saját zsebükből kellene fizetni?

Visszatérünk majd a közétkeztetés teljesítésére is, erre kérjük az olvasók tapasztalatait is.

Gergely József és Dr. Kispál Tibor képviselők

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr396541659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása