A mi Erzsébetvárosunk

253. Mindig a Dob utca

2014. augusztus 19. - amier

Téved, aki azt hiszi, a mellékelt képek tavasszal vagy kora nyáron vagy Bem apó idejében készültek. Nem. Most, augusztus 19-én 14 óra 00 perckor készültek a Dob utca legelején, hogy azt ne mondjam, a szokott helyén. A lyukak megint csak aszfalttal kitömködve, tákolva, amúgy meg csomó helyen törik, szakad, mozog a burkolat.

dob20140819-2.jpg

dob20140819-1.jpg

Mintha már láttunk volna hasonlót…

Gergely József

***

A májusi átadáskor "az önkormányzat kivizsgálta a beruházás előéletét, forgalomszám- lálást végzett, és tanulmányozta a közlekedési szokásokat az említett útszakaszon". És megállapították, hogy a forgalom nagysága és sebessége okozta a Dob utca burkolatának meghibásodását. "A beruházás kivitelezője garanciálisan javítja a burkolati hibákat" – közölte az önkormányzat illetékese – még május végén...

 

252. Múltidéző - A Vadember

01.jpgEddig a Kiskörút páratlan oldalának mára már eltűnt épületeit vettük sorra, a Czigler Győző által tervezett Hadik-Barkóczy ház és a Hacker-ház után most elérkeztünk a Károly körút és a Dob utca sarkához, ahol egy különös saroktoronyra lehetünk figyelmesek. Erényi Béla gyógyszerész hatemeletes, háromudvaros sarokbérházának müezzintoronyra emlékez- tető saroktornya ez, amelyet tűztoronynak is használtak.

A ház fedett üzletutcával, az Asbóth utca épület alatti átvezetésével épült az egykori "Vademberhez" címzett fogadó helyére. Nevét a földszinten akkor itt működő patikáról kapta: Diana-ház. Az épület Lágymányosi Fischer József tervei alapján épült 1929/30-ban.

hadik3.jpg

hadik2.jpg

De visszatérve a "Vademberhez": a Károly körút. 5. szám alatti telket 1736-ban vette meg Johann Georg Jobst, hogy ide építse fel a Vademberhez (Zum Wilden Mann) címzett vegyeskereskedését és fogadóját. Az 1744-ben elkészült épület jellegzetessége a timpanon- ján látható dombormű volt, közepén az embernagyságú Herkulessel. A ház 1807-ben leégett. Miután újjáépítették, egy másik fogadós, Marczibányi János vette meg, az épület ezért Marczibányi-házként is ismert.

karoly_krt5-3.jpg

karoly_krt5-1.jpg

A fogadóból később szatócsbolt, majd 1898-ban patika lett, de a cégér mindvégig megmaradt. A házat végül a Diana sósborszesz tulajdonosa vette meg 1929-ben, hogy egy jóval nagyobbat építtessen a helyére, a domborművet pedig a timpanonból kibontva átmentettek a helyére épült lakóház falára.

karoly_krt5-2.jpg

Ma is itt látható (kissé vastagon lefestve) és a város egyik legrégebbi, megmaradt cégére.

BBP

251. Elárvult Bubik

A Klauzál téren továbbra is inkább turista látványosságként árválkodnak a Bubi kerékpárok, mintsem turista program, városnézés eszközeként. Ez is egy előkészítetlen, eddig sok-sok bosszúságot okozó, Budapestet lejárató pénzköltésnek mutatkozik, mintsem valódi turista-szolgáltatásnak. A szóvivő meg vállát rándítva közölte egy újságírói kérdésre: sok pénzt fizet napi kötbérként a megvalósító cég a fővárosnak. 

bubi_klauzal.jpg

Árva bringák a Klauzál téren

Szóval akkor megnyugodhatunk. Látszik, a felelős vezetők nem izgulják túl az ügyet, mert ők is felelőtlenek, nincs felelősségük! Igaz, jó sok közpénzt elköltöttünk, a projekt használ- hatatlan, de sebaj, van kötbér!

Ez a közbringa-rendszer kezd olyanná válni, mint a stadion beléptető rendszer volt egykoron. Egyszóval kedves BKK, ez úgy lett elbaltázva, ahogy kell. Meg ahogy szoktátok.

Gergely József és Kispál Tibor képviselők

***

A tegnapi nap híre: augusztus 31-én déli 12 óráig meghosszabbította a Bubi kerékpárok tesztüzemét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). De nem először hosszabbítja meg a BKK a fővárosi bérbringarendszer tesztelését. Először július közepéig lehetett jelentkezni a tesztüzemben való részvételre, aztán augusztus elején hirdettek meg újabb helyeket. Majd rögtön ezután ismeretlen eredetű szoftverhiba miatt állt a rendszer. A Bubi-rendszer már június elején kéthónapos csúszásban volt, a BKK viszont közölte, mindenképpen kiépítik a budapesti bérbringák rendszerét. Nincs is más lehetőség: át kell adni a Bubit. A kivitelezői konzorcium és a főváros is túl sokat veszítene a szerződésbontással, de már most látszik, hogy ezen a nyáron ebből semmi sem lesz.

250. Tűzfal a Kertész utcában

03.jpgBocs, de elbambultunk ebben a nagy nyárban, így most kissé megkésve osszuk meg a Nagyérdeművel azt az örömhírt, hogy a múlt héten újabb tűzfal szépült meg a kerületben, most a Kertész utcában. Elkészült ugyanis a Neopaint legújabb munkája, az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola belső udvarának homlokzata. A most elkészült iskola tűzfalára szánt terveket az iskolaigazgatóval egyeztetve készítették el.

Ezt követően a Neopaint csapata akcióba lendült, és olyan jól sikerült a tűzfal, hogy első ránézésre észre sem lehet venni, melyik falról is van szó...

kertesz_suli2.jpg

kertesz_suli1.jpg

(Fotó: Neopaint)

Azt meg csak mellékesen említenénk meg, hogy minderről a nagyhírű Magyar Nemzet is beszámolt a hét elején, Újabb erzsébetvárosi iskolát intéztek el c. cikkében. Hát igen, egyet már tényleg elintéztek. Négy éve…

a Szerk.

***

A Neopaint-csoport mostani és korábbi munkáikról készült képeket és videókat Facebook-oldalukon és a honlapjukon is meg lehet tekinteni.

249. Legalább szólnának

04.jpgAz őrület hétfőn reggel 7 órakor kezdődött. Vezeték felújítás miatt a Jósika utca páratlan oldali járdáin aszfalt és betonbontás ébresztette a lakókat a jó öreg vekker helyett. A környékbeliek bosszankodva kerülgetik a halmokat, mondják: "... legalább szólhattak volna előtte, "... ha öndícséri magát az önkormányzat, akkor bezzeg levelet küldenek”, "... miért kell reggel 7-kor kezdeni a munkát, kérem itt idősek és gyermekek is laknak”.

Az egyik nagyon hivatalos ember állítja, hogy pénteken minden ház kapujára levelet erősítettek és a munkáról, annak következményeiről tájékoztatták a lakókat. Elhiszem neki. Viszont pénteken egyetlen ház ajtaján sem láttak ilyen hirdetést. Azok az itt lakó autótulajdonosok sem, akiknek még hétfőn délután is ott állt a kocsija, volt olyan szabályosan járdára parkoló is, amelyet körbebontottak. „A járdaszegély élét legalább lesüllyesztik, hogy a tolató autók ne veszélyeztessék a járdán közlekedőket?” – kérdezték jó szándékkal. „Nem, ez nem feladatunk.” – válaszolták. Szintén jó szándékkal.

josika_utca1.jpg

A Jósika utca 11., 13. és 15. számú ház előtti terület

Igazuk van az itt lakóknak, 1 órai munkával néhány ezer forintért a postaládákba helyezett értesítéssel kisebb lett volna a bosszúság, akárcsak a Nyár utcai és a Klauzál utcai felújításkor, ahol még a forgalmi rend megváltozásáról sem tájékoztatták az ott lakókat.

Dr. Kispál Tibor képviselő

248. Lehet nálunk Sevilla?

A furcsa cím arra a hírre utal, hogy Sevilla-ban a rendőrség 300 és 300 ezer euró közötti büntetést szabhat ki arra, aki az utcán rendkívül hangos tevékenységet folytat. Ilyen lehet például: vendéglátó teraszok működése, hangos énekelés az utcán vagy vezetés közben túl hangos zene hallgatása. A városvezetés szerint a rendelet figyelembe veszi a lakók pihenésre való jogát és a gazdasági tevékenység fejlődésének kívánalmait is. Hát, jól hangzik. Nem ismerem a spanyol rendőrség hatáskörét, sem az ottani rendelet- alkotás feltételeit, de valószínűleg segít a problémákon. A cikk szerint még ennek ellenére is „sok lakos kevesli az elfogadott szabályokat”.

bulinegyed2.jpg

Belső-Erzsébetvárosban nincs érzékelhető javulás 2010 óta. Állítólag az utcán több a rendőr, több a közterület-felügyelő, talán már létezik a beígért civil biztonsági járőrség is. A lakók viszont azt érzékelik, hogy a szemközti házban vagy alattuk üvölt hajnali négykor a zene, a dohányzó vendégek sokasága a ház előtt dohányzik, közben beszélget, iszik. Az utcán hömpölygő tömegben sokan énekelnek (ordibálnak) éjszaka, és ha feszegeti a szükség, a WC helyett a kapuk alá, autók közé végzi dolgát.

Szerintem következetesen élni kellene a hatósági, rendőrségi és közterületi jogosítványokkal. Négy év után újra el kell kezdeni az önkormányzat és az érintett lakók közötti egyeztetéseket. Az önkormányzati rendeletekben minden lehetőséget fel kell használni a közrend, a köztisztaság szabályozására az utcán és a teraszokon.

Gergely József képviselő

247. Önkormányzati titkok 3.

06.jpgTitkok a Klauzál téri Csarnok körül
A napokban beállított egy ember a Klauzál tér 11-es társasház lakóihoz, hogy jött a lakásuk állapotát rögzíteni: lefényképezni, leírni. Senki sem szereti, ha idegen mászkál a lakásában és felmér mindent, megkérdezték, hogy tessék már mondani, miért is? Az úr válasza meglepő volt: őt a kivitelező küldte, hogy az építkezés előtti állapotot rögzítse.

Igaz, hogy a másik kivitelező még fellebbezgeti a közbeszerzési eredményt, de úgyis ők nyerik. Ekkora magabiztosság azért nem mindennapi. Az is érdekes, hogy a társasházzal az önkormányzat – vagy nevében az ERVA – még nem kötött szerződést.

Akkor most mit is építenek?

2014-02-04 09.18.43.jpg

Nézzük az előzményeket. Tavaly döntött az Erzsébetvárosi Képviselő-testület, hogy fel kell újítani a Csarnokot, mert a tetőzet veszélyes. Nagyon hosszú előkészületek után januárban elküldték az udvaron lévő árusokat, hogy mindjárt kezdődik az építkezés. De nem kezdő- dött. Áprilisban bezárták a Spar áruházat, hogy kezdődik az építkezés. De nem kezdődött.

2014-02-04 09.09.32.jpg

Közben márciusban uniós gyorsított meghívásos közbeszerzést írtak ki a kivitelezésre. A pályázati bírálatnak három szempontja van: kiviteli ár (65 %), organizációs terv minősége (25 %), teljesítési határidő (10 %).

A június 12-i testületi ülésen elmondtam, hogy a hírek szerint az egyik pályázó 60 millió forinttal drágább ajánlatot tett és 2 hónappal hosszabb kiviteli határidőt vállalt, mégis ő lesz a nyertes. Vajon mi indokolja a közpénz ilyen bőkezű szórását? Mit tud az "organizá- ciós terv minősége” fedőnevű szempont, hogy ennyire eltorzítja a kézzelfogható előnyöket? Netán ez a trafikpályázatokból és földpályázatokból már ismert "szubjektív tényező”, amivel a "megfelelő” pályázót lehet nyertesnek kihozni?

Érdemi válasz azóta sincs, láthatóan nyertes sincs, meg a munka sem indult el. De valaki nagyon nyeregben érzi magát.

Gergely József

246. Útfelújítás? Így?!

07.jpgAugusztus 4-én dél körül hívtak telefonon, hogy a Nyár utcában felbontották a járdát, lezárták az utat, minden külön értesítés nélkül. Mi történhetett? A Polgármesteri Hivataltól nagyon gyorsan kaptam választ. A Nyár utcában a tervezett útfelújítás történik, a Rákóczi út felöli szakaszt az előző héten kezdték, a Nyár utca 16-nál lévőt pedig aznap reggel bontották.

Előzőleg az autókra tesznek tájékoztatót, a postaládákba és a kapukra további felhívásokat. Ezen a részen a Dohány és a Wesselényi utca között a tájékoztatás szombaton történt. Ez egy gyakorlott kivitelező, mindig így csinálják. Ahogy kaptam a kérdést, a válasz is ment a panaszosnak. Ő nem látott semmilyen tájékoztatót, sem táblát. Na, akkor megnézem én. 

nyar5.jpg

Hétfőn, augusztus 4-én késő délután ketten mentünk arra Kispál Tibor képviselőtársam- mal és ő készített is néhány képet. Láthatjuk a Nyár utca 8. üres kapuját. A többi kapun sem volt ilyen tárgyú kiírás, de nem akartuk mindegyiket lefényképezni. 

nyar1.jpg

nyar2.jpg

A Dohány utca felől látszik, hogy a járdabontás elkezdődött, az út széle le van zárva, de a sarkon semmilyen tábla nincs (például a megállási tilalomról, az útépítésről). Mivel azt is mondták nekem, hogy van tájékoztató tábla, nekiálltunk keresni. A Rákóczi út 32-es ház falán – az árkádon kívül, ahol senki sem jár – van egy kis tábla az előírt adatokkal.

nyar3.jpg

nyar4.jpg

Elszomorító, hogy egy jó tervet is lakóbosszantó módon hajtanak végre. Gyakorlott kivitelezővel.

Gergely József és dr. Kispál Tibor képviselők

245. Kerékpárút a semmibe

08.jpgNyár ide, uborkaszezon oda, elég sok minden történt itt minálunk az elmúlt egynehány napban. Például az előző hét közepén kiderült, hogy a "lakosságért élő és haló” önkormányzat zsenijei ismét nagyot alkottak, és minden előzetes tájékoztatás, egyeztetés – hogy azt ne mondjam, koordinálás – nélkül láttak neki a szorgos kerékbilincseltetésnek a Szövetség utcában.

Merthogy az utca egy szakaszán ripsz-ropsz megtiltották a parkolást, és villámgyorsan kerékbilincset kaptak "ajándékba" az ott parkolók. Így aztán egyáltalán nem meglepő módon, csütörtökön – mint az Origó is megírta – igencsak dühös lakók tiltakoztak az önkormányzat épülete előtt.

peticio_attila2.jpg

peticio_attila1.jpg

Kétszázan írták alá azt a petíciót, amelyet azon melegében át is adtak az önkormányzat illetékeseinek. Szilágyi Attila, a petíciót átadó kerületi lakos elmondása szerint elsősorban az háborította fel a lakókat, hogy semmilyen előzetes tájékoztatást vagy értesítést nem kaptak arról, hogy megtiltják a parkolást a Szövetség utcában. Állítólag azért, hogy – az érintett 150 méteres szakaszon, de csakis itt – bicikliút legyen. (Azóta leszedték a megállni tilos táblát, valószínűleg mégsem épül meg a sehonnan sehová se tartó bicikliút. A kerékbilincs leszedésének díja minden esetben 15 ezer forint volt.)

Az már tényleg csak „mellékes”, hogy a napokban az is kiderült, Erzsébetváros igencsak előkelő helyet foglal el a legjobban eladósodott önkormányzatok listáján, és a Rogán-féle V. kerület mellett a főváros egyik csúcsadósa lett. És ha már adósság, a végére egy apró kérdés: a Szövetség utcában esetlegesen beszedett büntetés összegét és a kerékbilincs leszedésének díját mikor térítik vissza a lakóknak? Csak kérdem...

Devosa Gábor

244. A roma holokauszt

Tegnap országszerte a roma holokausztra emlékeztek. A megemlékezők – több százan – a VIII. kerületi Horváth Mihály téren gyülekeztek, majd énekelve és a roma holokausztot felidéző, korabeli fotókat ábrázoló transzparenseket tartva átvonultak a Nehru partra, ahol zenei előadások, és beszédek hangzottak el. Az emléknap mindenkit arra emlékez- tet, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert öltek meg az auschwitzi haláltáborban. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

ciganytabor2.jpg

A holokauszt roma áldozatairól 1972 óta emlékeznek meg augusztus 2-án világszerte a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján. Az emléknapon az auschwitz-birkenaui haláltábor területén koszorúzást, Magyarországon virrasztást, megemlékezést rendeztek az áldozatok emlékére. Nemzetközi cigány civil szervezetek kezdeményezték, hogy augusztus 2-án délben világszerte egyperces csenddel adózzanak az áldozatok emlékének. A roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából nemzetközi megemlékezést tartanak Krakkóban és Auschwitzban július 30. és augusztus 4. között.

Mindehhez ajánlom mindenki figyelmébe Romano Rácz Sándor a józsefvárosi blogon olvasható Holokausztok több felvonásban c. írását, illetve a Hír24-en megjelent A roma holokauszt tekintetei c. rövid írást. Ez utóbbi Krakkóban, a roma holokausztra emlékező konferencián készült, ahol öt különleges vendég; a túlélők, meséltek a fiataloknak a munkatáborokról. Megnézhetjük, milyen tekintettel tették mindezt.

Hunvald György

A fenti kép Szőcs Artur Cigánytábor az égbe megy című zenés balladájának próbáján készült a Csiky Gergely Színházban 2013. február 5-én. (MTI Fotó: Varga György)

süti beállítások módosítása