Eddig a Kiskörút páratlan oldalának mára már eltűnt épületeit vettük sorra, a Czigler Győző által tervezett Hadik-Barkóczy ház és a Hacker-ház után most elérkeztünk a Károly körút és a Dob utca sarkához, ahol egy különös saroktoronyra lehetünk figyelmesek. Erényi Béla gyógyszerész hatemeletes, háromudvaros sarokbérházának müezzintoronyra emlékez- tető saroktornya ez, amelyet tűztoronynak is használtak.
A ház fedett üzletutcával, az Asbóth utca épület alatti átvezetésével épült az egykori "Vademberhez" címzett fogadó helyére. Nevét a földszinten akkor itt működő patikáról kapta: Diana-ház. Az épület Lágymányosi Fischer József tervei alapján épült 1929/30-ban.
De visszatérve a "Vademberhez": a Károly körút. 5. szám alatti telket 1736-ban vette meg Johann Georg Jobst, hogy ide építse fel a Vademberhez (Zum Wilden Mann) címzett vegyeskereskedését és fogadóját. Az 1744-ben elkészült épület jellegzetessége a timpanon- ján látható dombormű volt, közepén az embernagyságú Herkulessel. A ház 1807-ben leégett. Miután újjáépítették, egy másik fogadós, Marczibányi János vette meg, az épület ezért Marczibányi-házként is ismert.
A fogadóból később szatócsbolt, majd 1898-ban patika lett, de a cégér mindvégig megmaradt. A házat végül a Diana sósborszesz tulajdonosa vette meg 1929-ben, hogy egy jóval nagyobbat építtessen a helyére, a domborművet pedig a timpanonból kibontva átmentettek a helyére épült lakóház falára.
Ma is itt látható (kissé vastagon lefestve) és a város egyik legrégebbi, megmaradt cégére.
BBP