A mi Erzsébetvárosunk

19. Egy hír margójára

2013. október 18. - amier

03.jpgElőször is maga a hír: új épülettel bővült a Budapest-Fasori Református Kollégium. Az épületet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester adta át ünnepélyes keretek között szerdán a fővárosban. Semjén Zsolt köszöntőjében hangsúlyozta, az egyházi iskolák mindig olyan plusz értékeket nyújtanak, amelyet más típusú intézmények, világi iskolák nem tudnak adni.

Rónaszékiné Keresztes Mónika, kerületi országgyűlési képviselő pedagógusként és szülőként köszöntötte a jelenlévőket. Szólt arról, hogy a tervek szerint zeneiskolával bővülve az intézmény az oktatás "teljes egységét" megvalósíthatja.

janik_epulet1.jpg

Szóval, hogy is van ez?! Új oktatáshoz köthető épületszárnnyal gazdagodott a kerület? Csak nem a Rottenbiller utcában?  Szép lett volna, ha a felszólaló hölgyek, urak akármelyike a keresztényi magatartás leghalványabb szikráját tanúsítva megemlítette volna, hogy a 2011-ben elindított iskolabezárási programjukat az addig itt működő, közel 600 millióból felújított Janikovszky Éva Iskolával kezdték.

janik7.jpg

janik8.jpg

janik6.jpg

Igen, a kerület egyik legjobb és legnépszerűbb iskolájának a bezárásával, figyelmen kívül hagyva a gyerekek, szülők, tanárok és mindenki tiltakozását. Most meg nagy csinnadratta közepette ingyen átadták az egyháznak! És mi legyünk szívesek örülni ennek, meg Semjén és Vattamány Zsoltoknak, és Rónaszékiné Keresztes Mónikának.

Hát nem, nem örülünk! És az a gyanúnk, hogy nem örül az a 450 gyerek sem, akiket 2011-ben kirúgtak innen, a megszüntetett, bezárt Janikovszkyból.

janik9.jpg

janik1.jpg

janik4.jpg

Egy szülő minderről a fészbukon:

"… Mi Janikovszkys szülők és szimpatizánsok ezt nem felejtjük el egy pártnak sem! Megsem gondolnák mennyien vagyunk. De csak jusson eszükbe a tüntetésünk, 3 nap alatt 1500 fő csatlakozott. A választásoknál ez a szám nagyon fontos lesz! Hajrá Janikovszky!!! És ne kelljen már jó pofát vágni ahhoz, hogy jaj, iskola lett a Janikovszkyból."

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr785582624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amier 2013.10.18. 21:36:07

Gergely József tájékoztatója az üggyel kapcsolatosan:
A következő volt a határozat az épület pályázati eredményéről:
"...a Budapest, VII. ker. Rottenbiller u. 43-45. sz. alatti, 33524 hrsz.-on nyilvántartott 5. szintből álló 100 %-os önkormányzati tulajdonú épületet az alábbi lényeges feltételekkel a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája és Csipkebokor Óvodája részére bérbe adja:
Bérleti jogviszony időtartalma: határozatlan.
Havi nettó bérleti díj: 330.000,- Ft.
A bérleti díj évente a KSH által megállapított infláció mértékével emelkedik 2015. január 1. napjától.

Óvadék összege: a bruttó bérleti díj egyhavi összege. A bérlő az ingatlan használata során azt kizárólag a pályázatában megjelölt oktatási célra használhatja."
süti beállítások módosítása