A múlt héten Erzsébetváros egyik központi helyére – a Madách tér bejáratának kellős közepébe – került R. Törley Mária egészalakos köztéri szobra, amely az ernyőt tartó, távolba néző Erzsébet királynét ábrázolja. Mi ennek az eseménynek örömére négy napja feltettünk ide a blogra egy szavazást, vagy ha…
A Madách téren pár napja avatták fel Erzsébet királyné szobrát. Azóta már nézegethetjük, csodálhatjuk, kritizálhatjuk R. Törley Mária alkotását, és annak a téren való elhelyezését. A szobrot eredetileg az önkormányzat közelében, az Erzsébet körút 8. szám előtti kis térre szerették volna telepíteni,…
Szombat délelőtt folytattuk az évek óta rendszeresen megszervezett ételosztást az Erzsébet körúton, az önkormányzat épülete előtt. Végül nem 300, hanem 500 adag meleg ételt osztottunk. Ezek a pillanatok mindig azok, amikor is elgondolkodom, hogy mennyire igazságtalan ez a világ. Tudom, mindig ilyen…
Holnap – ha minden jól megy – véget ér az esztendő, szép lassan elmúlik 2017. Idén is sok minden történt a kerületben, többek közt beígértek egy helyi népszavazást, ami majd aztán minden problémát úgy megold, hogy csak na. És amíg ez a várt csoda megtörténik, addig itt van, itt marad mindannyiunknak…
Szép szombat estét mindenkinek! Szeretnénk ismételten felhívni minden érdeklődő és érintett figyelmét, hogy hétfőn, 2017. november 13-án 15.00 órakor kezdődik a képviselő-testület rendkívüli ülése a szokott helyén, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Üléstermében (Budapest, VII. kerület Erzsébet…