A mi Erzsébetvárosunk

845. Jó ötletnek látszott

2018. november 23. - amier

A múlt héten Erzsébetváros egyik központi helyére – a Madách tér bejáratának kellős közepébe – került R. Törley Mária egészalakos köztéri szobra, amely az ernyőt tartó, távolba néző Erzsébet királynét ábrázolja. Mi ennek az eseménynek örömére négy napja feltettünk ide a blogra egy szavazást, vagy ha úgy tetszik, egy közvélemény-kutatást.

sissi_szobor4.jpg

Fotó: Bődey János / Index

Eredetileg a hét végéig terveztük fent tartani az oldalon, de már a második nap közepére kialakult a lentebb látható eredmény, és nem, az istennek sem akart jelentősen változni az arány (1-2 tizedet ment le vagy fel), annak ellenére, hogy ebben a pár napban több mint 900-an vették maguknak a fáradtságot, hogy válasszanak a négy megadott lehetőség kö- zül. Az eredmény önmagáért beszél; ennek alapján nem igazán állítható, hogy az emberek elégedettek lennének a kerület legújabb szobrával, ill. annak helyszínével.

A korábbi, a közösségi médián megjelent karcos vélemények alapján nekünk különösebb meglepetést nem okozott az eredmény (de az aránya igen), maximum az illetékes elvtársaknak kell(ene) elgondolkodni azon, hogy egészen biztosan jó döntés volt-e így ez a szoborállítgatás. Vagy csak jó ötletnek látszott…

Az egyáltalán nem reprezentatív közvélemény-kutatásunk (lásd. még: szavazás) az alábbi eredményt hozta:

szavazas20181123.jpg

(Szavazás lezárva: 2018. 11.23. 14:00)

Ajánlott irodalom: 

Alighanem a jövő történészeinek tollára való szappanoperás história, hogy miközben Zala történelmi patinájú, körcsarnokától megfosztva is kvalitásos Sisi-szobra az Erzsébet híd budai lábánál eldugva búsong, egy új, vitatott minőségű, környezetidegen művet szánnak kerületi szimbólumnak – a harmadik köztársaság kikiáltásának harmadik évtizedében. (Murányi Gábor / HVG)

Megj.: Belegondolkodva, hogy miután kiderült, az eredetileg elképzelt helyre nem tehették a már megrendelt szobrot – mert az ott álló Faun-kutat nem engedték elvinni, igen helye- sen – Erzsébetváros kifinomult ízlésű vezetőinek nem igazán maradt más helyszín, mint a mostani. Nem mintha ettől jobban tetszene a helyszínválasztás, de azt hiszem, hogy egy- szerűen nem találtak más helyet a szobornak. Beállt a kékhalál, s – jobb híján, sőt, minden más lehetőség híján – maradt a Madách tér.

***

Lomtalanítás van ma (és holnap) Erzsébetvárosban! Járdákon, utakon – és főleg a tereken – óvatosan tessenek közlekedni, mert már kirakták a lomokat...

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6314388692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása