Ha már az előző posztban szóba került, hogy az összevissza császkáló talajvíz miatt omolhatnak, ázhatnak, dőlhetnek a Dózsa György út menti kerületi házak, ejtsünk pár keresetlen szót egy most csütörtöki rendezvényről. Pár napja ugyanis a Városligeti fasorban jelentette be Budapest első embere – jaja, Tarlós Pistabáról van szó – hogy a Fővárosi Önkormányzat nagyszabású faültetési programot indít Tízezer fát Budapestre! címmel. (Közben aktivisták molinóval és láncfűrészek hangjával tiltakoztak a sajtótájé- koztató alatt, részletek minderről itt, meg itt, meg itt olvasható.)

Tarlós oldalán megjelent kerületünk jelenlegi polgármestere – és beszélt is. A Városligetet már a 18. század végén felfedezte magának a városi polgárság, az akkor még Városerdő- nek nevezett terület és a belváros között a Városligeti fasor teremtett közvetlen kapcsola- tot – mondotta volt Vattamány Zsolt, aki szerint a fák nem csupán folytonosságot és állandóságot jelképeznek, hanem ráirányítják a figyelmet a közös felelősségre, amivel az utódaiknak tartozunk, azért, hogy a terület továbbra is a város szíve maradhasson.

Aha. Értem. A fenti magasztos, emelkedett semmitmondáshoz tessék már megnézni – többek közt – az Alsóerdősor utcában elkövetett „nagysikerű” faültetést! Folytonosság, ráirányított figyelem, közös felelősség, állandóság, mi?! Ne hülyítsük már egymást! Vagy legalább is ne ezen a színvonalon!

Megjegyzendő, hogy amikor korábban a ligeti építkezés szóba került, Vattamány Zsolt azzal rázta le a kérdést, hogy a Városliget nem Erzsébetvárosban van, nem a mi ügyünk, ki nem sz@rja le. Most meg – amikor Tarlós és Persányi urak kérték – a terézvárosi és erzsébetvárosi önkormányzat 5-5 milliót adott a Főkertnek, hogy fővárosi közterületre kerületi pénzből ültessen fát. A helyi lakosság helyi adójából. Miközben Persány miniszteri biztos 200 milliárddal rendelkezik… (Félreértés ne essen: a faültetéssel egyetértünk. A fairtással, hangzatos, ámde üres frázisokkal, PR-akciókkal, liget-beépítéssel meg nem.)

Kispál Tibor, önkormányzati képviselő

***

Tarlós István faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatójának margójára

Amellett, hogy épp az elmúlt hetekben vágtak ki több tucat 50-150 éves egészséges fát Budapesten közterületi ingatlanfejlesztés címén, a budapesti faültetési program üdvözlendő hír. Azonban 10 ezer fa ültetése csak az első lépcső lehet. Közel 30.000 üres fa-hely van ugyanis a fővárosban - az egyébként hiányos - nyilvántartások szerint.

Nemcsak az ültetés, hanem a kialakítás és az utógondozás is fontos. Reméljük, hogy nem az agyonaszfaltozott, vízzáró burkolatos átlag pesti utcákba kaparnak 1 m3-es lukakat és tolnak bele ezekbe egy-egy fát. Meg kell tervezni legalább egy vízáteresztő (burkolat vagy burkolat nélküli) berendezési sávot, automata vagy rendszeres manuális öntözéssel együtt. Ekkor mondhatjuk, hogy a bejelentés több mint egy PR akció.

A budapesti fásítás mai legnagyobb gátja az, ami a felszín alatt van: a közművek és azok védőtávolságai. A fatelepítési program sikere múlik azon, különösen a belső kerületekben, hogy a mostani közművesítési gyakorlatot felváltva megvalósuljon egy közmű alagútfolyo- só építési program, mely Nyugat-Európában bevett gyakorlat. Ez a folyosó harmadára húzná össze a ma mindenfelé cikázó közműveket, s ezzel az utólagos javítás is megoldható- vá válna aszfaltbontás nélkül.

Budapest zöldítése egy hosszútávú folyamat, ami nem képzelhető el szakmai irányítás nélkül. Mindaddig, amíg például Budapestnek nincs főkertésze (városi tájépítésze), csak egy főosztály al-al-al osztályának 3 (!) alkalmazottja látja el ezt a feladatot, addig a hang- zatos bejelentések ellenére is komolytalan Budapest zöldítése. Budapest vezetésének fel kell ismernie végre: a fővárosi zöldfelületek nem tartalék fejlesztési területek! Nem olyan területek, ahová a mélygarázstól a közműveken át a stadionokig, olimpiáig, múzeumig vagy plázáig minden elhelyezhető. A budapesti zöldhálózat értékes közmű! Infrastruktúra. Azért van, hogy hozzásegítse a belvárost a megfelelőbb oxigénellátáshoz és egy élhetőbb mikroklíma teremtéséhez is egyre nélkülözhetetlenebb, különösen a klímaváltozás okozta fokozatos felmelegedés idején. Emellett a városlakók közérzetének javításához is meghatározóbb, hogy legyen hol kiszellőztetni a fejünket, oldani a stresszt, a gyereket focizni vinni, barátokkal piknikezni, sárkányt eregetni, tavaszi madárcsicsergéssel vizsgára készülni, randira hívni valakit…

Budapest fejlesztése kívánatos, de ennek elsőszámú célterülete nem a világörökségi zónában van, hanem az átmenetiben. A Hungária gyűrű és a Körvasút menti körút között, illetve azokban a “küllőkben”, amelyet a Budapest 2030 alközpontként kijelölt, vagyis a Kelenföldi pályaudvarnál, Csepel-Északon, Ferencvárosi rendezőn, Józsefvárosi rendezőn, Rákosrendezőn, Gázgyár-Hajógyár tengelyen. Az elmúlt években 50-150 éves fák ezrei (!) tűntek el az amúgy még több fáért, zöldterületért kiáltó belső kerületekből (Kossuth tér, József nádor tér, Dagály fürdő környéke, pesti Duna-part).

A meglévő zöldterületek megóvása és ápolása a budapesti polgárok érdekében a város- vezetés mindenkori kötelessége. 10 000 facsemete elültetése csak próbálkozás azon óriás törzsátmérőjű kivágott fák pótlására, amelyek évtizedek óta, sőt egyes egyedek 100-150 éve tették élhetőbbé a belső kerületeket. Valódi okunk tehát csak akkor lesz az örömre, ha a budapesti fák nem darabszámra, hanem szakmai szempontok alapján mérettetnek meg, és a gondozásuk sem az utolsó – általában kihúzott – tétel marad a Főváros költségvetésében.

Budapest, 2016. október 28.

Ligetvédők Mozgalma

***

Persányi Miklós a fakataszterhez véleményeket és javaslatokat vár a civilektől, azonban a ligetvédők már a miniszteri biztos első, szeptemberi fórumáról is kivonultak a Levegő Munkacsoporttal és a Greenpeace-szel  együtt. Igaz, ők előzőleg azt is egyértelművé tették: egyetlen fát sem engednek kivágni, céljuk pedig nemcsak a Városliget határain belülre (de nem a zöld területekre) tervezett múzeumok, hanem Budapest minden megalomán beru- házásának a megakadályozása. Szerintük ilyen többek között a Római-partra tervezett mobil gát, az Orczy-kert és a budai Vár átépítése is. (Persányiék november végén a Liget közlekedéséről, decemberben pedig a használatáról, funkciójáról tartanak fórumot.)

Az október 23-i „ünnepi” megemlékezés és a Népszabadság megszüntetése, majd minapi eladása* után most térjünk vissza kerületünk mindennapi bajaihoz. Mert az van bőven, a Dob utcai gázcsákányozáson kívül is. Például itt van a szomszédunkban van a Városliget, a legnagyobb budapesti közpark. Erzsébetvárosiak tízezrei is idejárnak sétálni, pihenni, sportolni. Sok mindent lehet hallani, olvasni az ott készülő építkezésekről, hogy a 200 milliárdos beruházás miért lenne jó nekünk.

Most arról a konkrét problémáról lesz szó, hogy a Dózsa György út mentén a Műcsarnoktól az Ajtósi Dürer sorig nem csak épületek lesznek, de 3 szint mélységben lefelé is építeni akarnak. Mivel a talajvíz a Liget felől a Duna felé (azaz Erzsébetváros felé) folyik, ez a tervezett gát elzárja a víz természetes útját. A talajvíz új irányt fog keresni. A Dózsa György út lakóházai és a közvetlen közelükben lévő házak alatt a talajvíz szintje több méterrel csökkenni fog, megroggyanhatnak a házak. A talajvíz másutt meg emelkedni fog, veszélyeztetve a pincéket és áztatva az épületek falait.

A talajvíz kérdését csak annyiban vizsgálták 2014 tavaszán, hogy mennyire befolyásolja az építkezést. Mivel Erzsébetváros már nem tartozik a tervezési területhez, senki sem törődik a fentebb leírt veszéllyel. Amikor korábban a ligeti építkezés szóba került, Vattamány Zsolt polgármester azzal rázta le a kérdést, hogy a Városliget nem Erzsébetvárosban van, nem a mi ügyünk. Szerintünk meg nagyon is Erzsébetvárost is érintő ügy, hiszen lakóházak tucatjai sérülhetnek meg, a bennük lévő sok száz lakással együtt. A felelősség az önkormányzati vezetésé, hogy csendben szemléli a veszély kialakulását.

Gergely József

*A Mészáros Lőrinc érdekeltségének tartott Opimus Nyrt. tegnap bejelentette, hogy övé a Mediaworks részvényeinek 100 százaléka. Ezzel az ország egyik legnagyobb és legértéke- sebb kiadója került kormányközelbe. A friss Magyar Narancs részletesen foglalkozik az idáig vezető úttal. (Eladták a Mediaworksöt, avagy a Népszabadság bezárása)

***

Miközben Orbán mangalicaszerelője megvette a Népszabadságot, eladták a Népszavát (is), a liechtensteini székhelyű XXI Century Invest AG vásárolta meg a napilapot. Gál J. Zoltán mindenkit megnyugtatott. Ja, és nem fizetnek az újságíróknak a 168 óránál. Mi jöhet még?

Ma országszerte megemlékezéseket tartottak, hol a 60 éves évfordulóra, hol a tízéves évfordulóra, hol pedig mindkettőre emlékezve. Így vagy úgy, de megtartották a kötelező ceremóniákat, állítólag még a nép is ünnepelt. A maga módján. Ennek ellenére – vagy épp ezért – nincs is kedvünk hosszabban írni minderről, mert…

… mert valójában ma már egyik tábor sem nagyon tud mit kezdeni 1956 emlékével, nem is nagyon akar – csak nyíltan nem merik bevallani. A baloldal – pár teátrális, illetve néhány valóban fontos gesztust leszámítva – igazán sohasem tisztázta viszonyát az 56-os forradalomhoz. A jobboldal szintén feszengve gondolt 56-ra, hiszen mégis csak modern történelmünk egy ritkán megadatott, dicsőséges fejezetéről van szó, ami azonban – c’e la vie – a komcsikhoz köthető.

Persze a kizárólag érdeket ismerő Fidesz azért megpróbált szelektíve mazsolázni 56 szimbolikus tartalmaiból, hiszen mégiscsak egy nép szabadságvágyát kifejező fellángolásról volt szó. Forradalom és szabadságharc. Na ebből lett – nem titkolt cinikus áthallással – fülkeforradalom meg szabadságharc a szegény Magyar- országot euromilliárdok juttatásával leigázni akaró gaz Európai Unió ellen.

Tényleg nem létezik olyan nemes fogalom, amelyet a Fidesz ne volna képes rekord gyorsasággal lejáratni. A politika ezen a területen is megtette a magáét. 1956 emléke egyre inkább homályba vész, köddé válik. Nem ünnep, csak a kötelező ceremónia alkalma.

Mátyás Győző teljes írása itt található a 168 órán. Tessék elolvasni, aztán lehet szomor- kodni. Mára ennyink maradt, itt tartunk kettőezertizenhat október huszonharmadikán.