A mi Erzsébetvárosunk

Damjanich utca 6.

2015. június 30. - amier

1870 körül épült (átépített), egyemeletes klasszicista ház, eredeti kapuval, fejdíszes kapubejáróval és hámló vakolatú homlokzattal. 1920-ban a szomszédos, Damjanich utca 4. sz. alatti épületbe költözött a Német Birodalmi Iskola, melyhez ezt követően hozzávásárol- ták ezt a házat is. Az iskola 1944-ig működött, majd 1954-ben itt nyílt meg az Alsóerdősor-i iskola elődje is, de alig egy év után veszélyesnek nyilvánították az épületet, ezért itt nem folytathatták tovább a tanítást. Legutóbb a Montessori gimnázium működött az épületben, egészen a 2013-as megszűntéig.

dami6-3.jpg

dami6-2.jpg

Az egykori Városliget 1-2. sz. összevont telek első tulajdonosa 1800-ban (?) Thomas Valero selyemgyártó volt, aki azt 1816-ban eladta Sebastiani József vaskereskedőnek, ő egészen 1840-ig birtokolta. 1840. október 25-én telekkönyvezték, hogy Sebastiani a 3225 négy- szögöl területű telket a Szépítő Bizottmány hozzájárulásával három részre (1., 1/a, 2. sz.) osztotta és gyermekeinek ajándékozta. A három testvér az ajándékba kapott kerteknek a külső Három dob utcai határára építkezett, mindhárman Zitterbarth Mátyással terveztetve házukat. Erre a 1083 négyszögöles (Városliget No. 1/A; ma Városligeti fasor 3. - Damjanich utca 6.) telekrészre Sebastiani Károly építtette fel 1841-ben földszintes házát, melyet örökösei egészen 1867-ig birtokoltak. 1867-ben Bogisch Lajosné (Sebastiani Amália) és férje Bogisch Lajos, Pest város tanácsosa a tulajdonos, tőlük 1871-ben Hermann Adolf vásárolta meg az ingatlant, és építtetett Bayer Gusztávval egy emelet az itt álló házra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr257462400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nardis 2021.08.12. 13:29:29

Az házban a hatvanas és hetvenes években is oktatási intézmény kapott helyet, napköziotthonként működött sok éven keresztül. Udvarán a 4.sz ház falának támaszkodva hangulatos, kerti lak-szerű kis ház állt, egy hatalmas gesztenyefa lombja alatt, ha jól emlékszem, gondnokféle lakott benne. Szemben az eredeti épület toldaléka, a napközi konyhája és étkezője állt. A Városligeti fasor felé belső kerítés határolta a telket, és mögötte az akkor Gorkij fasor 5-7-alatti (Leövey Klára) általános iskola hátsó épülete és udvara állt (áll?). A fasorhoz közelebbi másik épületből ezen keresztül közelítettük meg a napközit.
süti beállítások módosítása