A mi Erzsébetvárosunk

580. Klauzál utcai reggel

2016. szeptember 20. - amier

A múlt hét közepén egyik reggel a Kéthly Anna téren volt dolgom, így aztán olyan 9 óra tájékán végigbattyogtunk a Klauzál utca Dohány és Wesselényi közti szakaszán. Nos, nem volt egy szívderítő séta. Az utcának ez a rövid, elvileg nyugisabb szakasza végig tele volt szeméttel, ilyen-olyan foltokkal, eldobált üres üvegekkel, poharakkal. Készítettünk pár képet, melyek magukért beszélnek, de többet, nagyobb méretben a szokott módon most is feltettük az fb-oldalunkra, akinek ezek után kedve van hozzá, itt nézheti meg.

kosz_klauzal2016-2.jpg

kosz_klauzal2016-3.jpg

kosz_klauzal2016-4.jpg

Megjegyezném, hogy egyedül a Klauzál Café előtti placcon látszott a takarítás és annak nyoma, máshol nem. (Ami az erről készült képen látszik az kivételesen nem húgy-, hányás- vagy italfolt, hanem vízfolt, az ifjú hölgy épp lemosta (!!!) a járdát.)

kosz_klauzal2016-5.jpg

És ha a fentiek még nem elég elkeserítőek, itt van egy mai cikk is a Népszabiból: A saját mocskába fojtja bele Budapestet a kormány. Rövid részlet:

Odacsináltak a Városháza oldalába. Az ürülék emberi eredetét a kupac  tetején akkurátusan elhelyezett vécépapír bizonyította. S ezt napokig kerülgették az arra járók. Közben Budapest egyik központi terét, a turistaséták kiindulópontjának számító Deák teret, a fővárosi önkormányzat tőszomszédságát egyre inkább beteríti a szemét. Az Árpád híd egyik lépcsőjét pedig egy hete hányta tele valaki, azóta is csak az idő koptatja a „kupacot”. Csikkel, hulladékkal teli a Blaha Lujza tér, folyamatosan átható bűz terjeng a Corvin negyednél. A városi kukák csurig teltek. A járdákat, az aluljárókat senki se söpri. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. ugyanis elkezdett spórolni. (Népszabadság)

De tessék csak elolvasni Szalai Anna fentebb belinkelt, teljes írását, bár nagyon nem vidám, sőt. Mi meg nekifutunk újra, hogy ezek az áldatlan állapotok végre megszűnjenek és újra élhető(bb), tiszta(bb) legyen a kerület!

P.s.: Mondjuk értem én, hogy a kamunépszavazós kampány a fentebb leírtaknál jóval fontosabb a Fidesznek, de azért tán lehetne már ezügyben is végre-valahára tenni valamit. Kerületi és budapesti szinten is.

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

***

Tuttta? A szomszédban kiskocsival, nagykocsival maszek gyűlöletkampányt folytat Kocsis Máté, nálunk meg a múlt hét vége felé Deutsch Tamás hirdette az igét és rémisztgette a jónépet ugyanebben a témában. (Ha valaki még nem olvasta volna: Bemerészkedtünk a medve barlangjába, és megtudtuk, miért a Fidesz a legerősebb, Kettős Mérce)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7511731577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása