A mi Erzsébetvárosunk

584. Ez is megvolt

2016. október 02. - amier

Kicsit drága volt, de megvolt. És az előzetes adatok alapján érvénytelen lett. Mármint a mai népszavazás. Teljesen felesleges volt az elmúlt hónapok elképesztő uszítókampánya és az elköltött több mint tízenegynehány milliárd forint, mert nem számít az sem, hogy nem lett érvényes ez a népszavazás. Akarunk még erről pár keresetlen szót ejteni, így hírtelen mele- gében, de aztán mégse. Álljon itt inkább egy vélemény erről az egész mocskos kampányról, a tébolyról, gyűlöletről, a rettegésről – és nem utolsó sorban – a menekültekről.

tudta_napszav3.jpg

10 éve dolgozom menekültekkel és higgyétek el, nagyjából tudom, hogy senki se lett több, különb, jobb attól, hogy a saját maga, vagy a családja szabadságát, vagy életét mentve hagyta el otthonát. Leginkább csak esendőbb. Ugyanolyan emberek, mint a náluk szerencsésebbek. Nem kell túlzás, vagy pátosz ehhez. Nem simogatok migránst – csak azt szeretném, hogy ezek az emberek, családok egy esélyt, talán egy kis igazságot kapjanak. Nem vagyok Grál lovag és ez egy nehéz, bár sokszor szép munka, de én választottam, a saját döntésem és hiszek abban is, hogy nem kötelező szeretni őket, segíteni sem kell.

De. Most jön a de. Annak a tébolynak, terrornak a bélyegét ragasztni rájuk, ami elűzte őket és rettegést és gyűlöletet kelteni irántuk tisztességes magyar emberekben... Akik ezt kitalálták, működtetik, a szenvedés politikai hiénáinak csak azt tudom mondani, hogy remélem, hisztek Istenben és nem csak hazudtok a templomban. Mert akkor Jézus, ha valóban végtelen a szeretete, megbocsáthat nektek.

Én próbáltam. De nem tudok. Tőlem most csak annyi telik, hogy igazi, szívből jövő megvetéssel annyit írjak, hogy takarodjatok ti a büdös picsába! (Fazekas Tamás jogász, Magyar Helsinki Bizottság)

P.s.: Most volt Orbán az ATV-n. Orbán Viktor és a Fidesz mindezt elsöprő sikerként értékelte.No, akkor most még egyszer a valóságról a miniszterek elnökének: a mai népszavazás érvénytelen és eredménytelen volt. Ennyi.

UPDATE 2016. okt. 3.: Erzsébetvárosban a következők szerint alakult a részvétel, illetve az érvénytelen szavazatok aránya:

  • 33,39 százalékos részvétel,
  • 15 százalék érvénytelen szavazat

Országosan a szavazásra jogosultak 43,8 százaléka szavazott, érvénytelen szavazatot adott le 6,3 százalék. Az érvényesen szavazók döntő többsége nemmel szavazatot.

***

Melyik budapesti kerület okozta eddig a legnagyobb csalódást Orbánnak? A kerületek közül – 15 órai adat – a legkevésbé Józsefvárost sikerült megmozdítani a 10 milliárdos gyűlöletkampánnyal (21,37 százalék), pedig Kocsis Máté személyesen is bedo- bott mindent, még a közös képviselőkkel is plakátozásra szólította fel, a helyieket meg azzal riogatta, hogy csak a kerületbe 400 családot akar Brüsszel betelepíteni, akik elveszik a józsefvárosiaktól, ami a józsefvárosiaké. Valami nagyon félrement a kampányban a VIII. kerületi 31-es körben, ahol 1173 választóból csupán 84-en nyilvánítottak véleményt, ez 7 százalék, de van még négy óra. A VII. kerület sem érdemelte meg azt a sok plakátot (22,57 százalék). (444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6711761337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása