A mi Erzsébetvárosunk

213. Végre itt a nyár

2014. június 19. - amier

És meleg az idő. Van aki strandra jár, és van aki kenterbe veri Orbán kétharmadát. A kiszivárgott hírekben szereplő kétharmadosnál ugyanis meggyőzőbb, háromnegyedes többséggel választotta meg kedd este elnöknek Hunvald Györgyöt az MSZP erzsébet- városi szervezete – írja tegnapi számában a Népszava.

A volt polgármester a lapnak megerősítette, hogy 56 szavazatot kapott a tagságtól, míg a jelenleg is önkormányzati képviselő Kispál Tibor 16-ot. És ez bár nem jelenti automatikusan azt, hogy a szocialisták őt indítják az őszi önkormányzati választáson polgármesterként, de erős "belépő" a jelöltséghez. Korábban a lapnak Hunvald ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy jövőbeni politikai szerepvállalásával egyelőre nem foglalkozik – addig biztosan nem, amíg az ellene folyó büntetőperben a Kúria jogerős ítéletet nem hoz július elsején.

hunvald20140617-1.jpg

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A helyi Fideszben már megtartották a polgármester-jelölt jelölő gyűlést, és ahogy a Népszava megírta, Vattamány Zsolt jelenlegi polgármester újraindulását 32 párttag, míg – általa időközben minden jogköreitől megfosztott – alpolgármestere, Rónaszékiné Keresztes Mónika próbálkozását 8 tag támogatta a jelenlévő negyven főből. A meccs azonban nincs lejátszva, ugyanis Rónaszékiné – a Fidesz választókerületi elnökeként – megvétózta a döntést. A végső szót várhatóan Kövér László és Orbán Viktor mondja ki. (Meg nem erősített hírek szerint Vattamány Zsoltot tegnap elcsapták, de nem Rónaszéki- né, hanem egy harmadik, külső jelölt indul a fidesz színeiben a polgármesteri címért.)

***

Kedden kezdődött (lsd.: Hunvald-ügy blog) Hunvald György, Gál György és négy társuk büntetőügyében a harmadfokú eljárás a Kúrián. Július elejére várják a döntést. Ugyanerről a blogról: erzsébetvárosi szegényeknek, rászorulóknak ajánlja fel Hunvald György azokat - az esetenként több százezer forintos összegeket -, amelyeket újságok illetve tévék ellen indított személyiségi jogi pereiben kártérítésként megítél neki a bíróság.

212. Veszélyben a Városliget

07.jpgTavaly döntött a parlament, hogy a Városligetben múzeumokat építenek. Erre 150 milliárd forintot terveznek, ami – példa kedvéért – több mint a felsőoktatásra egy évben költött pénz. Az egész tervezési, építési eljárást kivették az általános szabályok alól. "Rendkívüli” eljárásban megy az úthenger, a Ligetet egy kft-re bízták 99 évre.

A Városliget egy km²-es terület (Erzsébetváros 2 km²), 80 %-a zöldterület, kb. 6500 fával, kétszáz éves park. Ott van az Állatkert, a Széchenyi-strand (elég drága), néhány múzeum. De nekünk, erzsébetvárosiaknak nem csak ezt jelenti. A szomszédunkban lévő park gyere- keink játszóhelye, a felnőttek pihenőhelye, családi programok helye.

liget4.jpg

Egy hely, ahova ingyen lehet elmenni és ingyen lehet a területet használni. Itt akarnak négy évig építkezni, a Dózsa György út szélén egy 40 m magas épülettel elzárni tőlünk a Ligetet, csökkenteni a zöldet, megszüntetve a Dózsa György úti parkolási lehetőséget. Ha megvalósul – a szerintük a turizmust vonzó céljuk –, akkor újabb autóbusz és embertömeg használja ezt zöld területet.

liget3.jpg

Bár a kormány senkinek a véleményére nem kíváncsi, egyre növekvő tiltakozás kezdődött budapestiek és szakmabeliek között. Az itt belinkelt levelet Garay Klára "a Városliget barátja” írta, nyílt levélként. Itteni közzétételével szeretnénk az erzsébetvárosiak figyelmét szélesebb körben felhívni a Liget elleni merényletre.

Amíg nem késő!

Gergely József - önkormányzati képviselő

***

Garay Klára: Partnerként válaszolok a nekem adott válaszra: NEM! Ez nem válasz! (Városligeti hírmondó 2014. június 12.)

liget_terv.jpg

További részletek a Facebookon is megtalálhatók. Külön ajánljuk még elolvasásra Ceglédi Zoltán tegnapi bejegyzését. Ilyenek vannak benne: "Azt kéne megértenetek, hogy a Városliget kábé az egyetlen hely a pesti zöm számára, ha a telibeszart belső kerületekből valami természetesebb környezetbe szeretne eljutni. Nézzétek meg egyszer a kontrasztot! Nézzetek fel a Szondi utcai lakásokra, vagy egy körúton kívüli Király utcai ablaksorra, és képzeljétek el, hogy ott éltek. Ott kell megoldani, hogy néha ne csak a zaj meg a kosz meg a szmog érjen el, hanem gyerek, kutya, néni-bácsi, és ti magatok is valami normálisabb, zöldebb környezetbe jussatok."

211. Igaz vagy csak cirkusz?

08.jpgVan olyan vélemény, hogy Lázár 100 milliárdos (le)húzása csak szemfényvesztés. Lázár hivatala szerint menjen Tarlós Brüsszelbe és szerezze vissza a támogatást, ami Budapest közlekedési fejlesztéséhez kell. Az egyik legnagyobb és legfontosabb a törölt projektek közül a 3-as metró felújítása, amit rövidesen le kellene állítani egyre rosszabb állapota miatt.

A mese szerint Tarlós elmegy Brüsszelbe, jól megvív a hétfejű bürokrácia-sárkánnyal, legyőzi és diadalmasan hozza haza a soksok pénzt. Innen már egyenes út vezet a főpolgármesteri győzelemhez.

Nos, szerintem sem igaz ez a történet. Mi történne Brüsszelben?

tarlos_lazar.jpg

Megérkezik Tarlós, megkeresi a hétfejű sárkányt, mire az az egyik fejével megkérdezi, hogy kihez is van szerencsém? „Én vagyok a budapesti főpolgármester és azért jöttem, hogy visszaszerezzem az elrabolt pénzt” – válaszolja Tarlós. Nahát – mondja a sárkány egy másik fejével, Ön nem tudja, hogy Brüsszelben nem a főpolgármester képviseli a magyar államot? A viszontlátásra, jöhet a következő lovag.

Szóval egyszerűbb a mese. Lázár és Orbán (fordítva: Orbán és Lázár) nagyon utálják Budapestet, nem feledték azokat a vereségeket, amit a Fidesz Budapesten szenvedett el, több alkalommal is. Nem véletlen minisztériumok vidékre helyezése sem. Sok magyar nagyvárosnak kell az uniós forrás, mint az egyetlen beruházási lehetőség. Hiszen, ami magyar pénz van, az a stadionokra kellett.

Bocsánat, majdnem kihagytam Orbán felcsúti kisvasútját…

Gergely József

Ajánlott irodalom:
Nyírás vagy választási trükk a Tarlós elleni attak (atv.hu 2014-06-13)

210. Szobroztam megint

És akkor most a hét végére a sok esse jó, meg asse jó után jöjjön valami örömteli, nézzünk valami olyat, ami jó lett, biztos van ilyen is. Nem is volt túl nehéz ilyet találni, ugyanis a téma a Madách téri rommező közelében hevert. Még valamikor a blog indulásának kezde- tén (2013 szeptemberében) nyafogtam egy csöppet, hogy a Károly körút 9-es számú háza elől elköltöztetett Apolló-szobor az új helyén – a Gerlóczy utca magasságában, a villamos sínek között – egy trehányul ott hagyott, lekaszált fűhalom közepén álldogált. (A Budapest Szíve program keretében oda került, még 2011-ben.)

szobor1.jpg

Most, amikor legutóbb megnéztem a Madách teret (nem kellett volna), visszafele – majd egy év után – meglátogattam az emigrációba kényszerült szobrot, vajon most mi van vele. Nos: szép, rendezett terület, még mindig élő fák, díszkő és fű szemét nélkül, szóval egy szavam sem lehet. Mindezek ellenére: nekem a régi helyén akkor is jobban tetszett…

209. Önkormányzati pillanat 7.

02.jpgAz az átkozott memória!
Erzsébetváros tegnapelőtti képviselő-testületi ülésén, az ülést vezető polgármestert szelektív amnézia támadta meg. Kifejezetten sajnáltuk, hiszen végletekig ragaszkodott ahhoz, hogy a kerületben ő, illetve a jelenlegi kerületvezetés vezette be a kutyachip programot, amit most éppen megszüntettek.

2005-ben, amikor már a sajtóban is cikkek jelentek meg a sikeres programról még tagja sem volt az erzsébetvárosi képviselő-testületnek. Sajnálatos az is, hogy a választási évben mások tollával ékeskedni sem okoz a polginak nagy problémát.

Kispál Tibor

vattamany2013_zaszlo.jpg

És akkor itt egy kis szerkesztői segítség a polginak, hogy ne beszéljen már hülyeségeket. Bár - ha jobban meggondoljuk - zászlótűzögetőnek még így is jó lehet...

208. Még mindig Bubi

A rossz hír: a Wesselényi utca-Síp utca sarkán még mindig használhatatlanul árválkodnak a Bubis-bringák. A jó hír (?) meg az, hogy egy újabb ígéret szerint júliusban indulhat a budapesti közösségi kerékpáros rendszer. Ez a BKK vezérigazgatója és a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes által közösen tartott sajtótájékoztatón hangzott el, még a hét elején. Szeneczey Balázs főpolgágmester-helyettes állítása szerint – a széles körű próbaüzemet követően – várhatóan júliusban lesz használható teljes körűen a rendszer.

bubi3.jpg

A T-Systems meg azt jelentette be, hogy jelenleg a BKK-val együtt több mint 500 emberrel tesztelik a Bubi-t. Ezután pedig elkezdődik az ezer fő bevonásával megvalósuló próba- üzem. Ami eddig biztos: megint csúszik a start, mert a legutóbbi teszteken több dolog nagyon nem működött jól. A bérbringa-rendszernek egyébként április végén kellett volna hadba állnia, de egyelőre még csak fejvakarva nézgelődő (és próbálkozó) turistákat láthatunk a tárolók mellett.

bubi2.jpg

Mint arról korábban beszámoltam, akadt néhány aprócska probléma… (A legszebb ezek közül az volt, amikor a fedélzeti számítógép billentyűzetének megérintésével telefonszám, kártya, vagy bármi használata nélkül kioldott a dokkoló, a bringát meg vihette bárki.)

De a BKK szerint mindenképpen megvalósul a Bubi. Csak azt nem tudjuk, hogy mikor…

És ha már hírek: az Index meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Lázár János kancelláriaminiszter egyik első intézkedéseként magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, és egy erőteljes tollvonással lehúzta őket a listáról.

Biztató, vagy nem?

Devosa Gábor

***

A Mol-Bubi projekt megvalósítását a T-Systems Magyarország Zrt. és a Csepel Kerékpárgyártó és -forgalmazó Zrt. konzorciuma nyerte el 2013 nyarán. A rendszer központi részét jelentő, a kölcsönzés menetét felügyelő szoftver, valamint a kapcsolódó hardverelemek szállítását és az ehhez kapcsolódó rendszerintegrációs feladatokat a német Nextbike GmbH végzi a konzorcium alvállalkozójaként. A budapesti közbringarendszer létrehozásáról még 2008-ban hoztak rendeletet, és most jutottak oda, hogy elméletileg el is indulhatott volna a rendszer. Az új közösségi közlekedés nagy részben európai uniós forrásból jöhetett (volna) létre, közel 900 millió forintos támogatással.

207. Cifra nyomorúság

04.jpgNyár van nyár, még mindig gatyarepesztő a hőség, sehol egy felhő, viszont legalább dögmeleg van. És ha már csak annyi eszünk van, hogy ebben a hőségben járkálunk, járkáljunk rendesen. A már most elbódésított Madách térről séta át a Wesselényi és a Klauzál utca sarkára, illetve egy kicsit a beljebb ahol még május végén adták át a legújabb tűzfal-képet.

A Wesselényi utca 30. szám alatti méretes lakóház Klauzál utca felé néző tűzfalát díszíti a kép – ismételten gratula a Neopaint Works munkájához. A falfestmény különben a Buda- pesti Lengyel Intézet ajándéka Budapest lakóinak, az intézet 75. születésnapja alkalmából.

klauzal_tuzfal4.jpg

klauzal_tuzfal1.jpg

És tetszetek látni a mellette álló ház homlokzatát? (De akár ide tehetnénk a már minkét oldalán "megfestett" Rumbach S. utca 10. homlokzatát is.)

Mindenesetre mi örüljünk a legújabb képnek, ami – csakúgy, mint a többi – tényleg szép. Az meg, hogy roskadófélben van a ház, hámlik le a vakolat – senkit ne zavarjon. Majd csak lesz azzal is valami, mert hej ráérünk arra még…

klauzal_tuzfal3.jpg

A falon olvasható szöveg: "Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele." - Stanslaw Worcell / lengyel publicista - 1848

***

A Neopaint csapata a kerületi önkormányzattal közösen végzi a Tűzfalrehab programot, aminek keretében a kerület lepukkant, csúnya tűzfalaiból varázsolnak szép felületeket. A falfestések témáit a Neopaint találja ki, ezeket egyeztetik az önkormányzattal és a házzal. A tervezést is ők csinálják, amit később a főépítész iroda engedélyez (amennyiben elfogadja). Jelenleg az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága közreműködésével Gozsdu-udvarban festik a következő tűzfalat (Neopaint Facebook-oldala).

206. Madách tér - júniusban

05.jpgA múlt hét végén jelent meg az Urbanistán a hír, hogy ugyan még javában építik a Madách teret, de már ott van a gyorskaja-bódé a tér szélén. Fotó is volt hozzá, nem hittük el (mondjuk elhittük, csak nem akartuk elhinni), de úgyis aktuális lett volna egy séta a térre – május vége felé jártunk arra –, hogy hogyan is áll az átépítés. De előbb a bódésodásról: tényleg ott dekkol a boltív alatt a gyorskaja-lakókocsi!

És a hírek szerint egy évig marad, mert a Bite-pékség a Madách 3. alatti ház lakóival külön megegyezett erről. (Tessék elolvasni részletesebben az Urbanista blogon, szép történet!)

madach_jun-1.jpg

Visszatérve a feldúlási felújítási munkálathoz: majdnem három hónapja kezdődött, május 27-én pedig a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság – ha kisebb csúszással is – de hivatalosan verdiktben jelentette ki: a Madách téri kivitelezést legkésőbb 2014. június 20. napjáig be kell fejezni. (Ezt megelőzően május 31. volt a határidő.)

A téren most körbenézve, a fenti, júniusi dátum is igencsak érdekesnek (tarthatatlannak) tűnik, és – szigorú hangvételű bizottsági döntés ide, vagy oda – már olyan hírek terjednek, hogy ha minden jól megy, akkor talán szeptemberre lesz meg a tér felújítása.

madach_jun-2.jpg

madach_jun-3.jpg

No de nézzük hogyan is áll a móka jelenleg: a Madách út felől közelítve emelkedett hangvételű reklámvászon köszönti az érkezőt: „Önökkel, Önökért épül Erzsébetváros! Vattamány Zsolt”. Csak úgy mellékesen, kíváncsiak lennénk, hogy a környékbeli lakóknak minderről mi a véleménye, de ez már legyen a polgi gondja…

madach_jun-4.jpg

madach_jun-5.jpg

Lezárták a Madách Imre út-Asbóth utca torkolatát, de magán a téren már elég sok járókövet lefektettek. Látszik egy-két fura alakú "úszómedence " vagy valamiféle betonteknő, és jópár méretes földkupac, a hírek szerint cserélik a régi vízvezetékeket is.

madach_jun-6.jpg

Mélygarázs nem lesz, az állítólag lakossági szavazással nyertes pályázat szerint pedig mindössze néhány fa kerül beültetésre. Kősivatag marad, de lesz szökőkút és már van gyorskajás-lakókocsi bódé…

Ennyit mára. Meleg van.

***

A tér átalakítására az önkormányzat 2012-ben építészeti tervpályázatot írt ki. Az eredetileg 2013 nyarára tervezett átadás többszöri határidő-módosítás miatt folyamatosan csúszik. A kerület sajtóosztálya szerint a háttérmunkálatok, illetve a közbeszerzések kiírásának elhúzódása miatt történt mindez. A tér felújítására korábbi közlések szerint 150-200 millió forintot szánt az önkormányzat.

205. Szánalom anyja!


Ó, szánalom anyja, má’ megint elhagytál! Hogy mi történt? Az előző posztban említett józsefvárosi blogon talált egyperces bejegyzés óta (is) kedvencemmé vált Gulyás "Miértelme” Gergő újfent kinyilatkozott. Csak most nem az Akváriumban, hanem az M1 reggeli műsorában. És nem szófukarul, hanem bővebben. A pökhendi fideszes kislegény ma keményen megaszonta: "A két kereskedelmi televízió nagy társadalmi károkat okoz, ezért a reklámadó a média egészségügyi termékadója.”

gulyas_gergely_mti.jpg

A teljes agyhalál előtt egy perccel arra gondoltam: te jó isten, ez még komolyan is gondolja ezt! Aztán meg már arra, hogy végül is semmi gond, az agyhalál után is van élet, taníts csak minket Párbeszédek Spontán Nagymestere. És mi majd mostantól isszuk minden szavad! (Gulyásról illik tudni, hogy nem akárki ám, ő az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke. Bizony!)

És ha már törvényalkotás, legyen kövér (nem az! ez most más): a héten két, napok alatt összetákolt, senkivel sem egyeztetett törvényt is elfogadnak ezek a jófiúk. A fentebb emlí- tett reklámadót és az új fővárosi önkormányzati választási rendszert. Az önkormányzati törvényről már ma szavazhatnak a képviselők, a reklámadóról meg még a héten döntés születhet. Csakhogy örüljünk.

Payns

UPDATE 18:43 - Tényleg átszabták - Megszavazta az Országgyűlés kedd este a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását. Ennek lényege, hogy alapvető változások jönnek a Fővárosi Közgyűlés összetételében: a testületnek alapból tagjai lesznek a kerületi polgármesterek, és mellettük kompenzációs listáról választott képviselőkkel egészítik ki a létszámot. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat. A javaslatra 133 képviselő szavazott igennel, és 53 nemmel. (Forrás: HVG)

***

L. Simon László, a Fidesz parlamenti képviselője a múlt héten nyújtotta be a reklámadó újabb tervezetét, amely még a korábbi elképzeléseknél is nagyobb terhet róna a médiaszektorra. Több mint hatvan médium közös akcióban tiltakozott a reklámadó ellen. A Magyar Reklámszövetség felhívására eddig példa nélküli módon mozdult meg az egész kommunikációs ipar. Csütörtökön és pénteken a televíziós csatornák elsötétítéssel, a rádiók a tiltakozás szövegének beolvasásával, a nyomtatott sajtó fehér lappal, az online felületek szintén elsötétítéssel fejezték ki tiltakozásukat. A reklámadó nyolc-tízmilliárdos pluszbevételt hozhat a költségvetésnek, a két legnagyobb befizető az RTL Klub és a TV2 lesz, de szinte minden nagyobb médiumot érzékenyen érint az új adónem.

204. Pünkösd a Klauzálon

02.jpgAddig is, amíg esetleg a másik önkormányzati képviselő is megosztja velünk az önkormányzatban, vagy a kerületben (vagy akárhol) az utóbbi időkben szerzett tapasztalatait (pl. mi történt a Szenes Hanna parkban), nézzünk valami olyat, ami árnyalhatja az egykori zsidónegyedben kialakult romkocsma, bulinegyed, ordítva hányva vonuló zombihorda képet.

Itt van például az alábbi poszt, melyet a többek által kedvelt és előnyösen ismert Camara-Bereczki Feri írt – eredetileg nem ide, hanem a józsefvárosi blogra – és a kerületünkben vasárnap tett pünkösdi kirándulásáról szól. És bár nem nagyon szokás teljes posztot átvenni, de most megint csak kivételt teszünk, mert amit ír, az szerintünk (is) fontos.

***

 "És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.”
Apostolok cselekedetei 2. fejezet

Múlt hét elején megkeresett egy ismerősöm, mesélt a Heti betevő közösségről és érdeklő- dött van-e kedvem segíteni nekik ételt osztani. Válaszom persze hogy igen volt. A Heti betevő csapata minden vasárnap ételt oszt a Klauzál téren. A Kisüzem a bázis, itt készül a főtt étel és itt történik az aktivisták és támogatók által otthon készített sütemények és az esetlegesen hozott gyümölcs porciózása.

heti_bet1.jpg

Az alapvetés az, hogy több, mint tíz csatlakozott erzsébetvárosi vendéglátóhely kihelyez egy perselyt a pultjára, melyre magyarul és angolul is a következő van írva: "Rászorulók- nak főzünk. Beszállsz? / We cook for those in need. Wil You contribute?” . A befolyt összegből finanszírozott a heti osztás. A csoport Facebook-oldalán a résztvevő helyek listája mellett, folyamatosan nyomon követhetők az osztások és a kitett e-mail címen (hetibetevo@gmail.com) keresztül is lehet adakozni.

heti_bet3.jpg

A csapat tevékenysége elismeréseképp nemrég megkapta a Fair Society Díjat.

heti_bet6.jpg

(Sándor Kata fotói Pikó András oldaláról)

Mostantól, ha időm engedi vasárnaponként a Heti betevő csapatának tagjaként segítem a rászorulókat. Hosszútávon szeretném elérni, hogy ezt a kezdeményezést kiterjesszük Józsefvárosra is. Biztos vagyok benne, hogy az itteni helyek jó része is kész lenne csatla- kozni és így segíteni az arra rászorulókat, akikből Józsefvárosban (is) egyre több van.

CBFM – Józsefvárosból

***

"2013. március 15-én Bodor Johanna táncművész és koreográfus kezdeményezésére művészek, alkotók, újságírók, kommunikációs és kulturális szakemberek megalapították a Fair Society Díjat. Ezt az időjárás okozta emlékezetes katasztrófahelyzetben kialakult civil szolidaritás inspirálta. Önkéntesek százai, ezrei – mindenféle felszólítás nélkül, maguk megtalálva a segítségnyújtás lehetőségeit és saját tevékenységüket hatékonyan megszer- vezve – segítettek a bajbajutottaknak, amivel azt a napot a civil szolidaritás nemzeti napjává tették. A díjjal – erre is emlékeztetve - az alapítók az egymás tiszteletén, megsegí- tésén alapuló magatartást és gondolkodásmódot, a humanista értékek terjesztését, a példaértékű emberi cselekedeteket szeretnék elismerni. Meggyőződésük, hogy a tolerancia, a szolidaritás, az együttérzés, a segítőkészség és a másikra figyelés az igazi értékálló elvek. A díjat 2013-ban a Szárnyas Fejvadásznak ítélték, 2014-ben pedig a kuratórium (Ferge Zsuzsa, Sándor Erzsi, Csányi Vilmos, Vekerdy Tamás, Klein Dávid) a Heti Betevő csapatát tartotta érdemesnek az elismerésre.”

süti beállítások módosítása