A mi Erzsébetvárosunk

223. Heti kérdéseink 8.

2014. július 02. - amier

05.jpgHmmm. Az ittlakunk.hu oldaláról sikerül megtudni, hogy július 1-én „átadódott” a Madách tér. Kedden délután már bejárható volt, de azt átadásról semmiféle tájékoztatót nem kaptam, nem kaptunk, legalábbis mi, ellenzéki képviselők. Fura különben, hogy semmilyen hírverés nem volt az átadó körül, de a portál szerint a Madách tér elkészült, átadták.

A zöldet (szerintük) ötletesen tették a térre, a burkolat meg nem lett túlzottan átgondolva. A végeredmény ilyen lett, a képeket mindenki megnézheti a városban blogon.

madach_ter_atad.JPG

(forrás: varosban.blog.hu)

A Madách térről a Dob utcába mentem. Mit mondjak, még mindig nem az igazi. Mindjárt a 6-os ház előtt (erről már volt szó korábban) látszott, hogy a burkolat lapjai olyan csor- bák, mintha egy hadsereg ment volna át rajtuk. Tudjuk, néhány hete a Károly körúttól újra burkolták az utcát, mert teljesen tönkre ment. Ez az önkormányzat szerint garanciális volt.

kerdes_dob.jpg

No de ennyi idő alatt hogyan lett megint ilyen töredezett a burkolat? Erről is a nagy forgalom tehet? Ha igen, miért ugyanúgy csinálták meg az utat, mint elsőre? És mindezt még hányszor fogják megismételni?

Gergely József

222. Újabb tűzfal-rehab

06.jpgA pénteki nagybudapesti kipakolós aszfalt-country (100 Folk után szabadon, bocs!) közben benéztünk a Gozsdu udvarba is, merthogy a június közepén elkészült a legújabb tűzfalkép a Dob utca felé eső F-udvarban. A képről egy pakisztáni kislány színes kendőbe bugyolálva néz vissza ránk, a falfestmény a Menekültek Világnapja alkalmából készült, amelyről 2001 óta minden június 20-án emlékezünk meg.

Aztán az épp elkészült tűzfal még színesebb lett: a profin megfestett tűzfal előtt – amit megint csak a Neopaint Works csapata készített – egy alkalmi falat is felállítottak, amit a Magyarországon, a bicskei befogadóállomáson, illetve a Budapesten élő szíriai, afgán és bangladesi menekült gyerekek festettek tele.

tuzfal_g2.jpg

tuzfal_g1.jpg

tuzfal_g3.jpg

Előre megrajzolták, majd együtt kifestették azt a képet, azokat a részleteket, amelyek egy nagy, színes és vidám felületet alkotnak.

a Szerk.

***

A Neopaint csapata a kerületi önkormányzattal közösen végzi a Tűzfalrehab programot, aminek keretében a kerület lepukkant, csúnya tűzfalaiból varázsolnak szép felületeket. A falfestések témáit a Neopaint találja ki, ezeket egyeztetik az önkormányzattal és a házzal. A tervezést is ők csinálják, amit később a főépítész iroda engedélyez (amennyiben elfogadja).

221. Lomtalanítás, te csodás!

“Én vagyok a mámoros, kusza est. Egy városom van: szegény Budapest.” (Ady)

Úgy látszik nem csak nekünk, hanem a stop.hu-nak (és az ottani levélírónak) is feltűnt, hogy mennyire elcseszett a Király utca és környékén végrehajtott mostani éves lomtalanítás. Az előző posztban már szóba került, hogy – miközben próbáltam elkapni a Madách tér ünnepélyes átadásának pillanatát (nem sikerült), és ünnepeltem volna az alig egy hónapja kijavított Dob utcát (ez sem sikerült) –, megcsodálhattam az évenként érkező, várvavárt lomtalanítás minden báját. (Érdekes, de ez az egy, na ez sikerült!)

lom_dob1.jpg

lom_dob2.jpg

lom_dob3.jpg

Dob utca - péntek délután

Mert biza’ nincs is annál hangulatosabb dolog, mint amikor csendesen üldögél az ember a flancos teraszon, szopogatja az italát vagy fogyasztja az ételét – és tőle pár lépésre hatal- mas szemétkupacok virítanak, megspékelve egy-két lomizóval.

lom_kk1.jpg

lom_kk2.jpg

Károly körút

lom_kir1.jpg

lom_kir2.jpg

Király utca

lom_rumb1.jpg

lom_rumb2.jpg

lom_rumb3.jpg

És végül a Rumbach Sebestyén utca

És mindez kedves felebarátaim, a kerület legfrekventáltabb részén, a Károly körút-Király utca-Rumbach Sebestyén utca-Dob utca határolta idegenforgalmi aranynégyszögben.

Mert Budapest, én így szeretlek!

***

Az FKF honlapján közzétett tájékoztató szerint szombatig (néhol péntekig) tartott elvileg a kerületi lomtalanítás.

220. Má' megint a Dob utca

Ehhh, megette a fene a tegnapi napot! Csak majdnem adták át a Madách teret, a Dob utca elején megint szanaszét ment a nemrég lerakott burkolat, s mindeközben lehetett kerülgetni a kipakolt lomokat (de erről majd később) és a szintén "kipakolt" lomizókat. Emlékszünk ugye, hogy alig egy hónapja, május végén sokadszorra burkolták (javították) a tavaly felújított és átadott Dob utca elejét. Akkor az volt az örömünk, hogy a kátyúkat már nem aszfalttal toldozták, foltozták a Károly körút és a Rumbach Sebestyán utca közötti részen, hanem díszkőlapokkal javították. De úgy látszik, valami váratlan (csak nem a forgalom, a forgalom nagysága, esetleg annak sebessége?) megint közbejött és az úttestet borító lapok ezúttal is elindultak világot látni…

dob20140627-0.jpg

dob20140627-3.jpg

Kíváncsi vagyok különben, hogy ezzel a vonzó kis kátyúkezdeménnyel, mikor történik valami. Ugyanis az ilyesmiknek meg van az a fura szokása, hogy egyre nagyobbak lesznek, merthogy a kövek boldogan mocorognak benne, és néha még ki is jönnek. De addig is nyugi, biztos megmagyarázza majd megint az önkormányzat illetékese.

dob20140627-2.jpg

dob20140627-1.jpg

A májusi átadáskor ugyanis "az önkormányzat kivizsgálta a beruházás előéletét, forgalomszámlálást végzett, és tanulmányozta a közlekedési szokásokat az említett útszakaszon". És megállapították, hogy a forgalom nagysága és sebessége okozta a Dob utca burkolatának meghibásodását. Akkor. És most?

***

"A beruházás kivitelezője garanciálisan javítja a burkolati hibákat" – közölte az önkor- mányzat illetékese – szintén még a május végén. És bíznak abban, hogy a forgalomtechni- kai intézkedések megoldást jelentenek majd a Dob utca térkőburkolatának problémáira.

219. Majdnem átadva

Fellelkesülve az ittlakunk.hu tegnap megjelent írásán (Finisben a Madách tér), meg azon is, hogy olyan hírek terjedtek el, hogy ha minden jól megy, ma – pénteken – kell átadni a megújult Madách teret, különben kötbérrel tartozik a kivitelező. Azt meg ők nagyon nem szeretik. Így aztán hagyva csapot, papot, gép a kézbe, és kora délután tűz ki a Madách térre, hogy le ne maradjak a nagyközönség előtti ünnepi megnyitásról. De lemaradtam.

madach20140627-8.jpg

Vagy túl korán értem oda. Ami egészen biztos: a tér ottjártamkor még nagyon nem nyílt meg. Pedig az önkormi hivatalosan verdiktben jelentette ki: a Madách téri kivitelezést legkésőbb 2014. június 20. napjáig be kell fejezni. Aztán szeptemberre ígérték, majd jött az új határidő: június vége. (Ez utóbbi tán meglehet, van még 3 nap.)

madach20140627-1.jpg

madach20140627-2.jpg

Az azonban így is látszik már, hogy elég rendesen alakulgat a Madách tér, van sok térkő, vannak fák, minierdőt – nagyon minit – is telepítettek; és persze ott van az árkád alatt a már többször megénekelt igen ronda BITE-bodega.

madach20140627-7.jpg

madach20140627-4.jpg

Viszont a tervben szereplő medencés szökőkút kimaradt valahogy, de van pici fű, meg csobog majd a víz is – medence helyett – a földből kilövellve, ahogy manapság szokás, lásd például Almássy tér. Ja, és van egy szép, régi postaláda is a hirdetőoszlop mellett.

madach20140627-3.jpg

madach20140627-6.jpg

Ami a burkolatot illeti – ahogy az Egy nap a városban blog is írja (tessék megnézni, nagyon jó képei vannak a térről!) – elég eklektikus lett, többféle mintát találni, például a fehér térkövekkel rakott részt az adott vendéglátóhely kapja meg, oda akár asztalokat tehet.

madach20140627-5.jpg

madach20140627-9.jpg

Az eddigi állapotnál a mostani mindenképp jobb, annak ellenére, hogy a parkolóhelyek teljesen megszűntek. (Mondjuk az már egy másik, de nem elhanyagolható kérdés, hogy a környéken lakók hová az istenbe tegyék le az autóikat, de ez az önkormányzatot különö- sebben nem izgatja…)

Hát ennyi így nagyhírtelen, addig is, amíg tényleg megnyílik a tér, tessék nézegetni a képeket, aztán majd csak lesz valami.

***

A tér átalakítására az önkormányzat 2012-ben építészeti tervpályázatot írt ki. Az eredetileg 2013 nyarára tervezett átadás többszöri határidő-módosítás miatt folyamatosan csúszik. A kerület sajtóosztálya szerint a háttérmunkálatok, illetve a közbeszerzések kiírásának elhúzódása miatt történt mindez. A tér felújítására korábbi közlések szerint 150-200 millió forintot szánt az önkormányzat.

218. Heti kérdéseink 7.

01.jpgA Garay utcában mentem a Polgármesteri Hivatalba. Arra figyeltem fel, hogy átrajzolták a parkolási jeleket az új forgalmi rend szerint. Ez még rendben is van, de a hivatalnál érdekes dolgot láttam. Az épület előtt ott a sárga szaggatott vonal, ami a várakozási tilalmat jelzi. A menetirány szerinti végénél áll egy közlekedési tábla, ami szintén a várakozási tilalmat jelzi 20 m-es távolságig. A tábla után vannak a kijelölt parkolóhelyek.

A KRESZ szerint az útburkolati jel és a tábla együtt értendő. Magyarul, a tiltás kezdetéhez kell állítani a táblát és segítségként a 20 m-t a sárga vonal mutatja.

garay_kresz.jpg

Itt vajon mit tesznek a közterület-felügyelők? És mit tett az, aki ellenőrizte a közlekedési jelzéseket?

Gergely József

P.s.: És ha már az ember járkál a kerületben...

kertesz_szemet.jpg

A felújított Kertész utcában a fadézsákat egyesek összetévesztik szeméttartóval. És ahogy egy kommentelőnk írta a fészbukon, a Király utcát is érdemes megnézni reggelenként, de főleg vasárnap reggel...

 

217. Múltidéző - Károly körút

02.jpgKissé borongós nap köszöntött ránk, úgy néz ki, hogy a Madách tér is épülget (legalábbis ezt írja az ittlakunk.hu) és átadják végre, szóval egy szavunk sem lehet, béke, szeretet mindenfelé. Ennek örömére eredetileg a Gozsduban átadott legújabb tűzfalképről akartam volna egy szépet írni, de a fészbukon szembejött velem egy kép az egykori Kiskörútról. Így aztán most ez lett a tűzfalkép helyett.

Tehát, kezdve az elején: egyre gyakrabban futok össze – hálistennek! – a fészbukon az Ilyen is volt Budapest... fényképeivel. Ma például a Károly körút – leánykori nevén Tanács körút – tűnt fel egy 1975-ben készült képen, a múltat idézve.

tanacs_krt1975.jpg

Középen egy 49-es UV villamos közeleg, szemben pedig a Viktória-ház és a Diana-ház látható. Ami igazán érdekessé teszi a képet az a baloldalt látható a Hadik-Barkóczy ház, mely mára már csak történelem. (Két házzal odébb állt a Kolb-ház, azt Orczyval együtt bontották le még 1936-ban és nagyjából a Madách-házak jobb szélső épülete áll a helyén.)

karoly_krt2014-1.jpg

tanacs_krt1955.jpg

Itt egy másik kép is – húsz évvel korábbról, 1955-ből – és kicsit messzebbről. Itt még látszanak az 1975-re már lebontott házak is, így például – a villamos mellett – a Diescher József építette kétemeletes lakóház. A páratlan oldalon lévő három épület ma már történelem, emléküket ezek a képek és a Fortepan őrzi.

BBP

216. A semmi reklámozása

03.jpgHa nem tudnám, hogy ez komoly, akkor azt hinném, hogy vicc. Bár annak kissé durva lenne. Röviden: a múlt hét csütörtökén rendesen kiakadt a fővárosi MSZP a Bubis közbringa-reklám miatt, ugyanis a főváros jelenlegi vezetése Budapest utcáin "50% rugalmasság, 50% gyorsaság” szöveggel népszerűsíti a még mindig nem működő Bubit.

Tehát akkor még egyszer: trendi, lábbal hajtható mozgó reklámhordozókon hirdetik azokat a bérbringákat, amelyeket – bicikliszezon lévén – egyáltalán nem kellene reklámozni. Ha már átadták volna őket. Ja, és ha nem Európa legdrágább közbringa-rendszeréről lenne szó.

bubi_reklam.jpg

(Fotó: mszp.hu)

Így csak szolidan, halkan, hadd tegyem már fel én is azt az egyszerű kérdést: kinek a zseniális ötlete volt ez a baromság, és mindez mennyibe kerül nekünk?

A kérdések után meg már csak úgy meditálgatok: nagy valószínűséggel elsősorban turisták fogják használni a Bubit – ha végre valahára elindul –, mert drága (egy éves Bubi-díjból lehet venni egy biciklit). Pedig az lenne az értelme a közösségi kerékpározásnak, hogy a köz(nép) használja, például munkába vagy suliba menet. A turistáknak meg ott lennének (vannak) azok a belvárosi kerékpárkölcsönzők, amelyek évek óta jól prosperálnak, és most jókat röhögnek a Bubi-s szerencsétlenkedésen. Csak éppen mi nem röhögünk. Sőt.

Devosa Gábor

215. Róth Miksa kiállítás

04.jpgKiküldött tudósítónk jelentette a Róth Miksa emlékházból
Június 21-én, a múzeumok éjszakáján Róth Miksa marosvásárhelyi műveiből látható kiállítás. (Erről előzetest itt olvashatunk). Még június 19-én volt egy rendezvény a Nefelejcs utcai Róth Miksa emlékházban, ahol az üvegfestő művész még meglévő és már elpusztult marosvásárhelyi emlékeiről volt előadás és bemutató.

Sokan képviselték Marosvásárhelyt és népes érdeklődő közönség is végighallgatta, végignézte a programot. Az egész produkciót Rónaszékiné Keresztes Mónika, szociális alpolgármester nyitotta meg.

r_miksa.jpg

Ez némi meglepetést jelentett, hiszen nem szociális témára jöttünk és itt olvashattuk, hogy a tavaszi bukás után ősszel nem ő lesz a Fidesz erzsébetvárosi polgármester-jelöltje. És miért nem a polgármester volt a szónok? Arról is ugyanebben a cikkben lehetett olvasni. Bár a helyiek Vattamányt jelölték, a magas fideszes vezetés demokratikusan úgy döntött, hogy a helyiek ellenére mást indít. Akkor jöhetett volna a művelődési alpolgármester is, de valamiért nem ő szokott megnyitni.

A kiállítás nagyon jó volt és komoly sikert aratott.

Gergely József – önkormányzati képviselő

214. Heti kérdéseink 6.

Közbiztonsági apróságok
Testületi ülésen beszámolt a kerületi rendőrkapitány a 2013-as évükről és az idei tervekről. A beszámolóban voltak adatok a kiemelt tavalyi bűncselekményekről, szabálysértésekről. Megkérdeztem, hogy hol van az előző heti fórumon megígért budapesti kerületenkénti adatsor. Ugyanis szerettem volna látni, hogy hogyan állunk a 23 kerület sorában.

bulinegyed5.jpg

Érdekes volt a válasz: a beszámoló tartalmaz minden adatot, amit a BRFK jóváhagyott. Ha jól értem, akkor csak az a hivatalos adat kerülhet nyilvánosságra, amit a BRFK megcsócsált és kienged? Azt hittem, hogy minden kapitányság hivatalos, ellenőrzött kimutatást vezet, hogy hány rablás volt, hány autófeltörés, stb. és ezeket a BRFK honlapján külön kérés nélkül egy táblázatban közzéteszik. (Néhány évvel ezelőtt még az ilyen összehasonlítás a beszámoló része volt. Talán akkor más volt a főkapitány?)

bulinegyed3.jpg

Más. Szó volt arról is, hogy csütörtök-vasárnap között négy rendőr van a Kazinczy utcában. Kérdeztem ottani lakókat, látták-e ezeket a rendőröket. A válasz nemleges volt, ezt a testületi ülésen elmondtam a kapitánynak. Ő meg azt válaszolta, hogy hajnali kettőkor is tartott civil ruhás ellenőrzést, és a rendőrök ott voltak. Mivel én éjszaka nem jártam arra, kérem azokat, akik láttak éjjeli rendőrjárőrt a „buli negyed” főutcáján, jelentkezzenek: mikor hány rendőrt láttak szolgálatban.

bulinegyed2.jpg

Még más. Sok panasz volt a Baross tér és Bethlen Gábor utca sarkánál a cigarettaárusokra. Elég rámenősen leszólítják az arra menőket, eladásra kínálva az árujukat. A kapitány elmondta, hogy bár ez a NAV dolga (jövedelmi adós termék), de ők is tartanak ellenőrzést és sok előállítás volt. A közeljövőben nagy akció is várható. De amíg van kereslet az olcsó csempész cigire, addig árusítás is van. Erről eszembe jutott az amerikai alkoholtilalom és a maffia szerepe.

Gergely József

süti beállítások módosítása