A mi Erzsébetvárosunk

223. Heti kérdéseink 8.

2014. július 02. - amier

05.jpgHmmm. Az ittlakunk.hu oldaláról sikerül megtudni, hogy július 1-én „átadódott” a Madách tér. Kedden délután már bejárható volt, de azt átadásról semmiféle tájékoztatót nem kaptam, nem kaptunk, legalábbis mi, ellenzéki képviselők. Fura különben, hogy semmilyen hírverés nem volt az átadó körül, de a portál szerint a Madách tér elkészült, átadták.

A zöldet (szerintük) ötletesen tették a térre, a burkolat meg nem lett túlzottan átgondolva. A végeredmény ilyen lett, a képeket mindenki megnézheti a városban blogon.

madach_ter_atad.JPG

(forrás: varosban.blog.hu)

A Madách térről a Dob utcába mentem. Mit mondjak, még mindig nem az igazi. Mindjárt a 6-os ház előtt (erről már volt szó korábban) látszott, hogy a burkolat lapjai olyan csor- bák, mintha egy hadsereg ment volna át rajtuk. Tudjuk, néhány hete a Károly körúttól újra burkolták az utcát, mert teljesen tönkre ment. Ez az önkormányzat szerint garanciális volt.

kerdes_dob.jpg

No de ennyi idő alatt hogyan lett megint ilyen töredezett a burkolat? Erről is a nagy forgalom tehet? Ha igen, miért ugyanúgy csinálták meg az utat, mint elsőre? És mindezt még hányszor fogják megismételni?

Gergely József

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr216468163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása