Jóreggelt. Kezdjük rögtön a 2015-ös év első bejegyzését úgy, ahogy azt illik: Boldog újévet kívánunk minden kedves és kedvetlen olvasónknak! Merthogy itt van, megjött az újév, és ha nehezen is, de eltelt a 2014-es esztendő. Már túl vagyunk a karácsonyi bejglibulin, a szilveszteri hejehuján és az új év első napján is, nézzük most meg Erzsébetváros eltelt egy évét. Zanzásított, szubjektív, blogalapú beszámoló következik.
Igazi felújítási-átadási dömping volt a kerületben, miközben lett néhány tuja meg tűzfal- festett homlokzat, végletekig fokozódó kocsma zaj és mocsok, választási ígérethalmok, durva kampány, szemetes, elhanyagolt VII. kerület, elégedetlen civilek és lakosság.
És még néhány hír 2014-ből, amire érdemes részletesebben visszatekinteni. Először is kezdjük azzal, hogy a látogatottsági adatok alapján azt az írást olvasták itt a legtöbben, amiben az évenként érkező, a Károly körút-Király utca-Rumbach S. utca-Dob utca határolta idegenforgalmi aranynégyszögben lezajló lomtalanítás sajátos bájáról írtunk.
De történt azért bőven más is az eltelt esztendőben. Példának okáért volt két választás is, áprilisban Oláh Lajos nyert a választókerületben, októberben pedig kiderült, hogy minden elégedetlenkedés ellenére marad a polgármester, bár a testületi többséget elveszítette. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a kampány során egy napra mindenki Hunvald lett, volt majdnem ingyenes nemkampánytej és a VII. kerületi FIDESZ benevezte a Felkel a nap, felkel a hét című Vattamányos himnusz-félét az Eurovíziós dalfesztiválra. És persze átadták az átépített Almássy teret és Madách teret (mégha ez utóbbit titokban is, az előbbit meg rögtön egy megtisztelős, Fásyádámos haknibulival felavatva.)
Aztán többek közt Neopaint megtűzfalfestett jó pár épületet a kerületben (csak éppen a Rumbach Sebestyén utcai Sissy-faliképben hagytak egy ronda reklámtáblát), felpörgött a Dob utca felújítása/tákolása (máig tart az lakók nagy örömére), de felújításra került a Nyár utca is (szintén a lakók örömére).
2014 júniusára elkészült és működni kezdett az új térfigyelő központ, mégha néha valahogy szelektíven „látott” is, hosszas huzavona után elkezdődött a Klauzál téri csarnok átépítése és végre valóban elkészült a kampány során átadott, majd rögtön le is zárt Dohány utcai gettó-emlékfal is.
Ezek voltak úgy nagyjából az elmúlt év történései a kerületben, de ha már az írás legelején szóba került, nézzük meg így a legvégén az öt, 2014-ben legolvasottabb poszt listáját (a mérés 2013. november 15. óta számol):
- 221. Lomtalanítás, te csodás! – 6523 olvasás
- 137. Madách tér – májusban – 5415 olvasás
- 205. Szánalom anyja! – 4834 olvasás
- 217. Múltidéző - Károly körút – 3694 olvasás
- 220. Má' megint a Dob utca – 3432 olvasás
Jó, jó, tudjuk, hogy ez nem egy nagy vasziszdasz, de jól esett újra olvasni ezeket a bejegyzéseket. És persze tudjuk azt is, hogy ez a párezer érdeklődő népszerűbb blogokon semmit sem jelent, de nekünk fontosak, szívünknek kedvesek, így aztán mi most is örülünk nekik.
Ez volt tehát Hölgyek, Urak – ha csak így szubjektíven is, a teljesség igénye nélkül összeszedve – a tavalyi év Erzsébetvárosban. Innen folytatjuk majd, további kellemes szórakozást és még egyszer boldog újévet kívánunk mi is minden kedves olvasónknak. És hogy az idei évre mondjunk valami biztatót is: hajrá Balogh néni!
A Szerkesztők