A mi Erzsébetvárosunk

283. Nemkampánytej

2014. október 01. - amier

01.jpgIsmét jelentkezik Nemkampánytej rovatunk, örömmel tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a laktózmentes sztárvendég szupercsapata ma is tejvásárt szervezett a kerületben, ismét 7 forintos literenkénti áron. Egy hete már megcsinálták ugyanezt, de akkor az Index jelenléte menekülésre késztette a minden bizonnyal teljes legális akció résztvevőit.

A vs.hu cikke szerint a tejeskocsi két, fideszes aláírásgyűjtő pult közé állt be, minden bizonnyal tök véletlenül, hiszen – legalábbis a Klauzál téri árus szerint – ez egyáltalán nem a kampány része, épp csak szeretnék a fővárosiakkal megismertetni a friss vidéki tejet.

kampanytej1.jpg

Ennyi törődés és szívjóság láttán most pár másodpercig áradjon a boldogság...

kampanytej3.jpg

kampanytej2.jpg

(Fotók: VS.hu / Zagyi Tibor)

Majd mélyen egymás szemébe nézve, együtt, mindannyian, jó hangosan:

ez nem a kampány része
ez nem a kampány része
ez nem a kampány része
ez nem a kampány része
ez nem a kampány része

***

Erzsébetvárosban dúlnak a legkíméletlenebb kampányharcok az önkormányzati választások előtt. A Fidesznek nagyon jól jöttek az utóbbi napok baloldalhoz köthető botrányai, de a párt egy része abban bízik, hogy Vattamány Zsolt megbukik az október 12-i választásokon. (Népszabadság)

282. Pilátusz megmondta

02.jpgElnézést, bocsánat, de nem bírtuk ki. Különben is kampány van, és Vattamány Zsé az utóbbi időben majd megfeszült, hogy valahogy kikerüljön a teljes ismeretlenség homályából és végre valahára világhírnévre vergődjön, bármi áron. Mégha ezt az bármiárat a kerület fizeti is. Az ócsótej osztogatás és a tegnapi nagymolinós Madách téri produkció után nagyon úgy néz ki, hogy ez végre sikerült is neki.

Ponciusz Pilátusz (a megmodó) ugyanis megint alkotott, és megtalálta – na kit, na kit, na kit? – úgyvan, kérem tisztelettel, a mi sztárvendéges gitárvirtuózunkat. Íme…

Hájl Latolok!

Múlt héten az Almássy télen jáltam és ez az éldekes alcú ipse osztogatott tejet 7 folintélt. De a lényeg, hogy olyan élzésem volt, mintha mál láttam volna a faszit valahol! Ma megvilágosodtam!

poncius1.jpg

Na, szelintetek hol láttam? Kíváncsiak vagytok?

poncius4.jpg

Ő volt Kúpel ügynök dublőle a Twin Peaksben?

poncius3.jpg

Vagy netalán a 12. las vegasi Szupelmen hasonmás velseny 32. helyezettje?

poncius2.jpg

Esetleg ő Hannibál Laktózmentes Lektel?

***

De vannak ám mókás dolgok a szomszédban is. Ugye emlékszik mindenki, hogy hogyan szerepelt a szocdemek jelöltje a országgyűlési választáson a VI. kerületben? Nem? Ne hibáztassa magát. Sehogy. Dr. Suha György Zsoltnak annak ellenére se sikerült elég ajánlást összegyűjtenie, hogy az országgyűlési választáson a VI. kerület nem is önálló egyéni körzet: a hétkerrel együtt alkotják a budapesti 5-ös választókerületet. Ehhez képest az önkormányzati választás előtt Schmuck Andor szociáldemokratáit csak a Fidesz tudta megelőzni az ajánlások összegyűjtésében. A többit tessék elolvasni itt a 444.hu-n...

281. Valaki hazudik

03.jpgMozgalmas volt a múlt hét itt a kerületben. Szerdán 7 forintos tejjelfolyó kánaán köszöntött be, pénteken Fásyádám és Vattamány Zsé szórakoztatta a kerület polgárait az Almássy téren, majd megismerkedhettünk a polgi fantasztikus klipjével ("Felkel a nap, felkel a hét”). Ez utóbbiban – miközben a polgi hátradől, néz, kávézik, hosszasan halad és kezet fog – sorban tűnnek fel a szebbnél szebb képek a kerületről.

Szépség, rend, tisztaság és elégedettség. A klipben. Szilágyi Attila a 7. számú önkormányzati választókerület ellenzéki jelöltje juttatta el hozzánk az alábbi levelet, melyet egy, a körzetében élő választótól kapott.

peticio_attila2.jpg

Íme, a levél:

Megkaptam a programját tartalmazó tájékoztatót és az alábbiakról szeretném tájékoztatni.

Sajnos a FŐKÉTUSZ már nem elégszik meg a kémények és a kéményseprő járdák átépíttetésével, hiszen ez már a legtöbb társasházban megtörtént. Most a lakások tulajdonosait vették célba. A társasházban májusban volt a szokásos kéményellenőrzés. Megjelent a mester, háromszor kinyitotta a gáz vízmelegítőnket, megszemlélte a kamillukat (ki nem próbálta, hogy milyen a huzat), közölte, hogy itt minden rendben van, felragasztott a vízmelegítőre egy papírt és elment.

Mint később kiderült mindenkinek ugyanezt a szöveget lökte. Ehhez képest júliusban (mi a múlt héten kaptuk meg) felszólította a közös képviselőt, hogy 30 napon belül legyenek a kémények kibélelve. Ez a mi házunkban 10 családot érint. A kémények bélelését nem azért nem csináltattuk meg, mert ostobák vagyunk, és nem tudjuk felmérni az esetleges veszélyeket. Nem, hanem azért, mert sajnos ez nem olcsó mulatság. Ebben az önkormányzat nem nyújt segítséget a tulajdonosoknak. (A kémények bélelése az SzMSz szerint a lakás tulajdonosának feladata.) Egyszerűen felháborít ez az alattomos, sunyi hozzáállás a FŐKÉTUSZ, ill. dolgozói részéről. Mindezt azért csinálják, mert a kémények bélelését követően ők szakértenek kb. 45.000 Ft/kémény összegben.

Megérkezett az éves kéményseprésről szóló számla a társasházhoz. Ezek szerint 2013. július 1. és 2014. december 31-e között 28.000 Ft-ot takarított meg a társasház. Kiszámoltam, hogy ez másfél évre 83 Ft/m2 megtakarítást eredményezett a társasháznak. Ehhez képest a kéménybélelés kb. 3-400.000 Ft-ba kerül. Tessék mondani milyen rezsicsökkentésünk volt?

A másik téma, amiről már személyesen beszéltünk az a főútvonalak járdáinak takarítása. Mi a Rottenbiller utcában lakunk, ami a fővároshoz tartozik, legalábbis úttal kapcsolatos témákban. Úgy tudom, hogy a kerületben ezen kívül a Rákóczi út, Baross tér, Damjanich utca van még ilyen „kivételezett” helyzetben. A mi utcánkban sajnos a kerület – amely olyan büszkén hirdeti magáról, hogy nagy figyelmet fordít az utcák tisztaságára – nem végez járdatisztítást, pedig igazán itt lenne rá szükség, de gondolom ez a többi főútvonalra is megállja a helyét. Javaslom, hogy látogasson el a felüljáró alá, persze takarítás ott sincs, viszont a szagot vágni lehet. Már többször fordultam az önkormányzat kedves illetékeseihez ebben az ügyben, de választ egyszer sem kaptam!

Rózsák tere – szépen felújították, sokba került. Az átadás után járták a közteresek, a csöveseket elzavarták. Menjenek arra most, ott ülnek a padokon az asztaloknál, előttük a műanyagos palack, na nem vízzel, és „természetesen” a dolgukat is ott végzik. De közterest már egy éve nem láttam bemenni a térre. Meddig lesz rendben a tér?

Bethlen Gábor utca „sétáló utca”. Igen, oda is érdemes ellátogatni. Kosz, eldobált szemét, csövesek, alkoholisták a padokon (tényleg rajtuk kívül ki ül oda?). Egymással üvöltöző csövik. Köszönjük Erzsébetváros!

A Garay utcában és a Rákóczi úton is van két be nem fejezett építkezés. Nem lehetne ezekkel valamit kezdeni? Évek óta ott állnak, senki nem nyúl hozzájuk, gondolom a vállalkozó nem tudta eladni a lakásokat, befuccsolt, az építkezés leállt és? Valamit szerintem lehetne kezdeni ezekkel az épületekkel, vagy az örökkévalóságig így maradnak?

Üres üzlethelyiségek – ezekkel is kell valamit kezdeni. Egyszerűen hihetetlen, hogy mi lett a Rákóczi útból. Ott, ahol üzletek, áruházak sora volt, most leragasztott, betört kirakatok csúfoskodnak. Legalább adják oda kerületi vállalkozóknak (csak ne turkáló vagy kínai bolt legyen), kérjenek kevesebb bérleti díjat, de valamit csináljanak, mert sírva lehet fakadni a mostani állapotokon.

***

Szépség? Rend? Tisztaság és elégedettség? Valaki nem a kerületben él. Vagy csak hátradől, néz, kávézik, hosszasan halad, kezet fog és hazudik.

280. Ilyen állat pedig nincs

04.jpgÉs igen! Megvolt! Csak éppen egyre zavarosabb, hogy végül is mi volt meg. Ami most éppen biztos: tegnap Vattamány Zsolt sztárvendégeskedett Fásy Ádám társaságában a beharangozott Almássy téri rendezvényen. És bár mindenhol fideszes lufik szálltak (a plakáton is ott virított a kerület és az önkormányzat címere), Vattamány azt állította, hogy ugyan-ugyan, szó sincs kampányról. Fásy szerint meg kampányrendezvény volt.

Nagyon úgy néz ki, hogy elfelejtettek egyeztetni arról, hogy végül is ki mit mond majd a rendezvény céljáról. Index videó:

Eeez kampányrendezvény? Ugyan kérem, a polgármester urat ide gitártudása miatt hívták! (444.hu)

Az öreg székely bácsi felmegy Pestre az állatkertbe, hogy életében legalább egyszer lássa azt. Nagyon tetszik neki, sorra nézi az állatokat: a majmokat, a tigriseket, struccokat, stb. Odaér a zsiráfok kifutójához. Nézi a zsiráfot, nézi vagy egy órán keresztül, aztán azt mondja: Ilyen állat pedig nincs. Pedig pechünkre van.

Payns

279. Spontán tünti

Farkas Ferenc polgármester-jelölt és Gyurcsány Ferenc tegnap délután előre bejelentett utcafórumot tartottak Erzsébetvárosban az önkormányzat épülete előtt. Ugyanekkor spontán Hunvaldozással egybekötött spontán tüntetés is volt – ugyanott. A táblás "úriemberek és úrinők" a helyszínen azt mondták, hogy ők "spontán" felháborodásuk miatt tüntetnek. (De azt nem tudták, hogy kiknek a neve szerepel tábláikon.)

fidesz_tuntet2.jpg

fidesz_tuntet3.jpg

A nagy spontenitásba azonban pici hiba csúszott, merthogy a "spontán" elkészített táblákat haza mégsem vihették, hiszen el kellett számolni velük. Miként az a képen is látható, visszafelé az erzsébetvárosi Fidesz irodába tartott az útjuk.

fidesz_tuntet1.jpg

Ezeknek a "spontán" embereknek a "spontán" táblácskáikkal közük nincs a kerülethez, a kerület ügyeihez. Akárcsak a mostani megbízóiknak.

Payns

***

Senki ne feledje, ma délután lesz az Almássy téren a sztárparádét ígérő ingyenes erzsébetvárosi Fásy-mulató, a romkocsmanegyed pénteki megakoncertje! A minden második házon látható plakát narancssárga betűi azzal kecsegtetnek, hogy „Gitárjátékával megtisztel bennünket Vattamány Zsolt polgármester". Tehát akinek az elmúlt 4 évben nem sikerült élőben találkoznia a polgival, annak itt a ragyogó alkalom, hajrá!

278. Kerületi újságok

05.jpgMéghozzá választás előtt. Kezembe került a hét végén az Erzsébetváros névre hallgató Vattamány-magazin. Címlapon hősünk ugyanazzal a jelszóval, mint a napokban kiadott reklámfüzetük az önkormányzatról. Az újság belső oldalain megismétlik a reklámfüzet sok képét, szövegét, ne vesszen kárba a rengeteg munka.

Hősünkön nem látszik a siker okozta öröm, talán arra a harcra gondolt, amit a bukott országgyűlési képviselő jelöltjükkel kellett vívnia a polgármester jelöltségért. Nem volt könnyű harc, kellett hozzá a Nagyfőnökség támogatása is. Cserébe viszont a központ ejtőernyősét a listájuk első helyére kellett tenni. Jó régen volt ilyen, amikor a pártközpontból érkezett ejtőernyős lett a dirigens.

vatta_ujsag1.jpg

De hősünk hozzászokott a központi utasításokhoz. Emlékszünk, hogy ő próbálta ki kétharmada segítségével még 2010 végén a középiskoláink 0. évfolyamának eltörlését. Nálunk kezdték az iskola bezárásokat is. A Janikovszkyt már akkor leradírozták, amikor más iskolákban még naiv boldogságban voltak. A Pedagógia Szolgáltató Központ megszüntetése inkább csak a pedagógusok között keltett visszhangot. Ezt is villámgyorsan megszüntette a fideszes többség, miközben más kerületekben az óta is megvannak.

Nehéz hetek állnak hősünk előtt. Még valahogy el kellene feledtetnie az erzsébetvárosiakkal, hogy négy évig nem volt rájuk kíváncsi. Bár ebben sem volt egyedül, frakciótársait sem látták a választók. Nekik elég, ha időnként rájuk szavaznak, azután boldoguljon mindenki, ahogy tud.

Kezembe került most egy másik önkormányzati lap, az Újbuda. Ez is pártjuk lapja, de mégis kicsit más. Van egy választási melléklet, ahol minden polgármester jelölt egy-egy hasábon bemutatkozhatott. Ugyancsak felsorolták választókerületenként a képviselő jelölteket. És egy nálunk teljesen szokatlan dolog: a jegyzőnél kisorsolták, hogy az egyes önkormányzati plakáthelyeket hogyan osszák fel a pártok között.

Nálunk ez úgy működött a napokban, hogy ment az önkormányzat dolgozója az utcán, felállította a háromoldalú plakáthelyet és két oldalra mindjárt felkente a Vattamány-plakátokat. Mert ez is kétharmados?

Gergely József képviselő

***

Egy gitárvirtuóz sikerei a VII. kerületben (Hír24)
Nem bízza a véletlenre a kampányolást Vattamány Zsolt, a kerület fideszes polgármestere. Az Erzsébetváros című, ingyenesen terjesztett önkormányzati újság két legutóbbi számának címlapján is ő található. A szeptember 4-i szám címlapfotója szívmelengető jelenetet örökít meg: Vattamány Zsolt ajándék tankönyvcsomaggal üdvözöl egy copfos kislányt. A legfrissebb, szeptember 18-i lapszám Vattamány-interjújának címe: "Folytatjuk az építkezést!", és már a bevezetőből kiderül, micsoda kőkemény szembesítésre vállalkozik Az Interjút Készítő Ismeretlen Szerző: "A polgármestert az elmúlt négy év sikereiről, a további feladatokról és a folytatásról is kérdeztük."

277. Utolsó ülés

06.jpgA Városüzemeltetési Bizottság mai ülésének az elején kértem, hogy a rendőrkapitány beszámolójának napirendjét vonják vissza, mert nincs a beszámoló a kiküldött anyagban. Óriási zavar lett az elnök körül. Látszott, hogy csak én olvastam az anyagokat, a fideszesek nem tudtak a hiányról. Vagy nem olvasták – nekik a szavazáshoz nem kell az ismeret – vagy megpróbálták volna eltussolni.

Végül tényleg visszavonták az előterjesztést, azzal hogy akkor mégsem ez az utolsó ülés. Jött a mentőötlet: az "egyebek” között mondja el a kapitány, amit fontosnak tart, legfeljebb nem szavazunk róla.

Néhány mozzanat az ülésről. A közterület foglalások között szerepelt a Mahir Cityposter Kft. kérése, hogy 10 hirdetőoszlopának a korábban engedélyezett 10 éves területfoglalási díját részletekben fizethesse. Javasoltam, hogy erről külön döntsünk, mert szerintem Magyarország legnagyobb közterületi hirdető cége (ami egyébként Simicska érdekeltség) ne kapjon részletfizetést. A válasz az volt, hogy a részletfizetés lehetőségét a legutóbbi testületi ülésen elfogadott rendeletmódosítás teszi lehetővé (ugyanakkor fogadta el a fideszes többség a 10 éves használatot!).

gergely1.jpg

Végül az 5 fideszes támogatta a kérést, egyedül elleneztem.

A Közterület-felügyelet beszámolt az első féléves tevékenységéről. Az új igazgató nem tette tiszteletét a kinevezése utáni első ülésen, ami egyben a választás előtti utolsó ülés. Ebben követi elődjét, aki inkább csak írásban értekezett a bizottsággal, elkerülve a kérdéseket. Szóvá tettem az írásmű néhány mondatát. Például: kiemelt feladat volt a közterületi italfogyasztás elleni fellépés. (Ami totál sikertelen, lásd: Nefelejcs utca - Garay utca környéke, Kazinczy utca és több utcányi környéke). Az idegenforgalmi szezonra való felkészülésnél „egyeztettünk … konkretizáltuk … kialakítottuk …” … bla-bla-bla. (Az eredményt már ismerjük.) Gyönyörű leírás volt az új térfigyelőről. Itt megemlítettem a Károly körúton vonszolt fát, a múlt héten az egész kerületre kiterjedt plakátrombolást (létráról tették), a most hétvégi ismételt plakátrombolást. Ha a technika tökéletes, akkor a személyzetben van hiba? Ugyanis a felsorolt esetekben senki sem látott semmit.

Az már csak apróság, hogy a kutyachip rendszer 2014. első féléves ellenőrzésének tapasztalatai között megtudtuk: 20 hónapja nem működik a rendszer. És ezt most nyugodtan ismertetik! Mindkét beszámolót – tehát a közterületesek tevékenységét és a kutyachipes tapasztalatokat – egyetlen szó nélkül elfogadták a fideszesek. Ötük közül hárman újra indulnak a választáson. Meg az a referens, aki szakmai felügyeletet vitt négy évig. Gratulálunk négy éves munkájukhoz!

A rendőrkapitány elmondott néhány dolgot a meg nem kapott beszámolóból. Először kérdezte, hogy láttam-e az új központot. Nem, hiszen a polgármester elegendőnek tartotta, hogy ő villogjon a reklámfotókon, a szakbizottságnak mi köze lenne egy közel kétszáz millió beruházáshoz.

  • 4 ember ül a monitorok előtt, amin a 90 új kamera képe látszik, ez a módszer szakmailag rossz. Javaslatot tett más munkamódszerre, ami eredményesebb lehet.
  • a Baross téri illegális cigaretta árusok egy részét már lekapcsolták. Most a vásárlók szabálysértési büntetése következik.
  • a sörös kocsik (beer-bike) üzemeltetőivel megbeszélte, hogy lehetne balesetmentesen és kulturáltabban közlekedni a részeg vendégekkel.

Gergely József képviselő

276. A sztárvendég

07.jpgHát kérem tisztelettel, itt van ez a fásymulatós, sztárparádés gitárjátékos móka, én többet tán' nem is írnék, a plakát meg az összes, ezen témában megjelent írás már mindent elmond, elmondott erről. Tessék szépen gyönyörködni a plakátban és a névsorban, hiszen a zene szeretete, na az tényleg, összetart minket, főleg itt a "bulinegyedben"...

Ti meg kedves kerületiek, igen azokra gondolok, akiknek az elmúlt 4 évben sehogy sem sikerült élőben találkozniuk ezzel a roppant elfoglalt polgival, azoknak itt a ragyogó alkalom, most pénteken az Almássy téren, hajrá!

vatta_fasy1.jpg

De ha már szóba, illetve plakátra került ez a díjtalan, ámde megtisztelős sztárvendég: nem tudja véletlenül valaki, hogy Vattamány Zsé megközelítőleg hol helyezkedik el a B.B. King - Yngwie Malmsteen tengelyen? Úgyértem, gitárilag…

275. Költözés

08.jpgOlvasom a Cukorbetegek Egyesületének közleményét: 9 éve vannak a Wesselényi utcában az Erzsébetvárosi Közösségi Házban – amit ma ERŐMŰVHÁZ-nak neveznek –, de októbertől menniük kell. Jól éreztük magunkat itt – írják – sajnos azonban új ötletek, új tervek merültek fel az épület hasznosításával kapcsolatban.

Nem lepődtem meg a híren, mert tavaly ősszel a testület fideszes része Vattamányék javaslatára döntött a civilek számára kijelölt új helyről. Az önkormányzat vezetése azóta is titkolja, mit akar az épülettel. A civil szervezetek számára évtizede felújított Közösségi Házból úgy távolítják el a civileket, hogy nem tudják mi vár rájuk és ismeretlen az épület sorsa is. Az erzsébetvárosiak pénzét úgy költik el, hogy senki sem tudja mire, miért.

wess17-1.jpg

A költöztetést felfüggesztették, nyilván nem merik meglépni az önkormányzati választás előtt. Hiszen olyan „tájékoztatást” adott az ERVA vezetője, mely piaci bérleti díjról szólt az egyébként erre a célra alkalmatlan új helyen.

Most lehet eldönteni, hogy a civileket költöztessék máshova, vagy Vattamányék költözzenek vissza a Klauzál téri Fidesz irodába.

Gergely József képviselő

274. Önkormányzati titkok 4.

Az erzsébetvárosi parkoló órák nagyhírtelen ilyen önkormányzati reklám-ruhát kapnak. Vajon a magántulajdonú parkolócég ingyen adja a reklámnak a felületet? Vagy ez is a kampány része, amit egy cég támogat? Látni kellene a szerződést…

parkolo1.jpg

Meg azt is jó lenne tudni, hogy egyáltalán mi folyik most itt a kerületben?! Plakát átragasztgatások, senki nem lát semmit, ámokfutó gázpisztolyos a Nefelejcs utcában, rendőrt késelnek, majd a Baross téren kerületi rendőröket fog el a TEK… Mi van itt?! Közbiztonság? Full HD-s kamerák? Családi nap 23 millióért? Vattamány?

Gergely József

süti beállítások módosítása