A mi Erzsébetvárosunk

277. Utolsó ülés

2014. szeptember 24. - amier

06.jpgA Városüzemeltetési Bizottság mai ülésének az elején kértem, hogy a rendőrkapitány beszámolójának napirendjét vonják vissza, mert nincs a beszámoló a kiküldött anyagban. Óriási zavar lett az elnök körül. Látszott, hogy csak én olvastam az anyagokat, a fideszesek nem tudtak a hiányról. Vagy nem olvasták – nekik a szavazáshoz nem kell az ismeret – vagy megpróbálták volna eltussolni.

Végül tényleg visszavonták az előterjesztést, azzal hogy akkor mégsem ez az utolsó ülés. Jött a mentőötlet: az "egyebek” között mondja el a kapitány, amit fontosnak tart, legfeljebb nem szavazunk róla.

Néhány mozzanat az ülésről. A közterület foglalások között szerepelt a Mahir Cityposter Kft. kérése, hogy 10 hirdetőoszlopának a korábban engedélyezett 10 éves területfoglalási díját részletekben fizethesse. Javasoltam, hogy erről külön döntsünk, mert szerintem Magyarország legnagyobb közterületi hirdető cége (ami egyébként Simicska érdekeltség) ne kapjon részletfizetést. A válasz az volt, hogy a részletfizetés lehetőségét a legutóbbi testületi ülésen elfogadott rendeletmódosítás teszi lehetővé (ugyanakkor fogadta el a fideszes többség a 10 éves használatot!).

gergely1.jpg

Végül az 5 fideszes támogatta a kérést, egyedül elleneztem.

A Közterület-felügyelet beszámolt az első féléves tevékenységéről. Az új igazgató nem tette tiszteletét a kinevezése utáni első ülésen, ami egyben a választás előtti utolsó ülés. Ebben követi elődjét, aki inkább csak írásban értekezett a bizottsággal, elkerülve a kérdéseket. Szóvá tettem az írásmű néhány mondatát. Például: kiemelt feladat volt a közterületi italfogyasztás elleni fellépés. (Ami totál sikertelen, lásd: Nefelejcs utca - Garay utca környéke, Kazinczy utca és több utcányi környéke). Az idegenforgalmi szezonra való felkészülésnél „egyeztettünk … konkretizáltuk … kialakítottuk …” … bla-bla-bla. (Az eredményt már ismerjük.) Gyönyörű leírás volt az új térfigyelőről. Itt megemlítettem a Károly körúton vonszolt fát, a múlt héten az egész kerületre kiterjedt plakátrombolást (létráról tették), a most hétvégi ismételt plakátrombolást. Ha a technika tökéletes, akkor a személyzetben van hiba? Ugyanis a felsorolt esetekben senki sem látott semmit.

Az már csak apróság, hogy a kutyachip rendszer 2014. első féléves ellenőrzésének tapasztalatai között megtudtuk: 20 hónapja nem működik a rendszer. És ezt most nyugodtan ismertetik! Mindkét beszámolót – tehát a közterületesek tevékenységét és a kutyachipes tapasztalatokat – egyetlen szó nélkül elfogadták a fideszesek. Ötük közül hárman újra indulnak a választáson. Meg az a referens, aki szakmai felügyeletet vitt négy évig. Gratulálunk négy éves munkájukhoz!

A rendőrkapitány elmondott néhány dolgot a meg nem kapott beszámolóból. Először kérdezte, hogy láttam-e az új központot. Nem, hiszen a polgármester elegendőnek tartotta, hogy ő villogjon a reklámfotókon, a szakbizottságnak mi köze lenne egy közel kétszáz millió beruházáshoz.

  • 4 ember ül a monitorok előtt, amin a 90 új kamera képe látszik, ez a módszer szakmailag rossz. Javaslatot tett más munkamódszerre, ami eredményesebb lehet.
  • a Baross téri illegális cigaretta árusok egy részét már lekapcsolták. Most a vásárlók szabálysértési büntetése következik.
  • a sörös kocsik (beer-bike) üzemeltetőivel megbeszélte, hogy lehetne balesetmentesen és kulturáltabban közlekedni a részeg vendégekkel.

Gergely József képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr516727399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palást 2014.09.24. 18:35:55

Kicsit furcsának tartom, hogy az erzsébetvárosi közügyeinkről,olyan fontos ügyekről, mint a rendőrkapitány beszámolójáról, csak Gergely József képviselő jóvoltából, képviselő testületi tudósításából szerezhetünk tudomást.Így tudtuk meg, hogy a rendőrkapitány beszámolójának írásos anyaga nem is volt benne a kiküldött anyagban, így jogos volt Gergely József kérése, hogy töröljék ezt a pontot a napirendből.Ilyen trehány munka a korábbi képviselő-testületek munkájában nem volt ismeretes ! A Simicska érdekeltségű 10 hirdetőoszlop 10 éves(!? ) területfoglalási engedélyével kapcsolatban fura és érthetetlen, hogy a testület részletfizetést engedélyezett...Az viszont még furcsább, hogy a Közterület-felügyelet új igazgatója nem tartotta fontosnak hogy megjelenjen a szakmai beszámolón. Ilyen sem volt soha a régi testületeknél. A közterületi italfogyasztás témájában a lakosság folyamatosan látja és tapasztalja azt, hogy e téren semmiféle hatósági intézkedés nem történik, az éjszakai rendbontások, hangoskodások, részeg emberek kiabálásai szinte minden éjszakára jellemző ! Az is bebizonyosodott, hogy a térfigyelő kamera rendszer teljes csődöt mondott, hiszen amit nem akarnak látni, azt nem is látják... A Baross téren továbbra is nagyban folyik az illegális cigaretta árusítás, már nyíltan, hangosan kínálják a cigarettákat. A beer- bike sörös kocsik továbbra is kacskaringózva , a rajta ülő részeg italozók hangoskodása mellett veszélyeztetik a közlekedés rendjét és az út szélén parkoló gépkocsik épségét. Összegezve : Négy éve az itt lakók nyugalma nem biztosított, úgy néz ki, hogy nem is akarnak törődni a lakók panaszaival. FOLYTASSUK ERZSÉBETVÁROS ! -hirdetik a választási kampányplakátok.. ÍGY NE FOLYTASSUK ! - mondják a kerületi állampolgárok !
süti beállítások módosítása