A mi Erzsébetvárosunk

293. Önkormányzat 2014.

2014. október 13. - amier

08.jpgJóreggelt. Ahogy ígértük, jöttünk. Ámde most még csak röviden, szikáran a tegnapi önkormányzati választásról. Kezdjük azzal, hogy - tetszik, nem tetszik - Vattamányé a VII. kerület. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint 7090 szavazattal, 44,19 százalékkal Vattamány András Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a VII. kerületben. A DK-s Farkas Ferencnek a szavazatok 32,13 százalékát sikerült megszerezni.

Moldován László, LMP-s jelölt 10,3 százalékot kapott. A jobbikos Stummer János 7,87 százalékot, míg Almási-Kecskés Gusztáv Armand, az MLP jelöltje csak 3,19 százalékot szerzett. A független Fazekas László Márk 2,32 százalékot kapott. Budapesten Tarlós István, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött, a négy évvel ezelőtti eredményhez képest több mint négy százalékot rontva. De visszaesett Budapesten a Jobbik és az LMP is. A közös baloldali jelölt, Bokros Lajos viszont több mint 6 százalékkal többet kapott, mint négy éve Horváth Csaba. Erzsébetváros 12 egyéni választókörzetéből ötben az ellenzéki jelölt győzött, Bolyán András a 3. sz. választókerületben 4 szavazattal kapott kevesebbet, mint fideszes riválisa. (Érdemes megjegyezni, hogy itt feltűnően magas az érvénytelen szavazatok száma is...)

valaszt7_2014.jpg
Részletes adatok a valasztas.hu-n.

***

Budapest 23 kerületéből 17-ben a Fidesz-KDNP jelöltje lett polgármester. A XIII. és a XIX. kerületben MSZP-jelölt győzött, a XX. kerületben MSZP-DK-EGYÜTT-PM közös jelölt, a XV. kerületben a DK jelöltje, a XIV. kerületben az Együtt jelöltje, míg a XXIII. kerületben civil induló nyert.

292. És most egy kis pihi

01.jpgHolnap, október 12-én megint önkormányzatilag választhatunk. Eddig tartott (mit tartott, dúlt!) a kampány, de most pihenjünk meg egy csöppet. Tessék szépen lassan hátradőlni, kényelmesen elhelyezkedni – és feledve az elmúlt hetek botrányoktól sem mentes csihipuhiját – hallgassunk egy kis zenét. Vagy nézzünk egy kis videót, a fene se tudja, hogy helyes...

Tegyük ezt annál is inkább, mert mióta Vattamány Zsoci saját magáról – és csak úgy mellékesen, Erzsébetvárosról – forgatott videoklipjét megnéztem, egyfolytában a Rednex Cotton Eye Joe-ja jár a fejemben… Ez persze így önmagában még nagyon kevés lett volna a mai zenés mókához, különben is kit érdekel, de amikor pár nap múlva az is kiderült, hogy Szily László is ugyanígy járt (Utána a fotókon kezdtünk mulatni, miközben Vattamány Zsolt polgármester miatt folyamatosan a Cotton Eye Joe zakatolt a fejemben) na, akkor már gyanakodni kezdtem. S a gyanakvásnak ez lett a vége.

Holnap meg tessék szíves lenni elmenni szavazni. (Mi meg majd hétfőn jövünk...)

291. Magánember mindenáron

02.jpgMég a múlt hét végén jelentették be, hogy az ELTE azon két karán, melyeknek a HÖK által szervezett gólyatáboraiban nemi erőszak történt, kollektíven lemond a kari HÖK-elnökség. A Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának tagjai múlt pénteken le is mondtak, s az ÁJK karról is – egy ember kivételével – mindenki távozott posztjáról.

A rendezvényekért felelős alelnök, Bubla Áron nyilatkozata szerint, neki semmi köze nem volt az eddigi botrányokhoz, mivel külföldön tartózkodott, ezért a helyén marad…

vattamany_pult2.jpg

Több kép- és hanganyag került fel a netre az elmúlt napokban a maradó Bubla Áronról, aki az Együtt-PM közleménye szerint Vattamány Zsolt kampányának önkénteseit koordinálja. Rövid részlet az egyik felvételből, amely kitelepült, kampányoló egyetemistákkal készült:

- Miért csináljátok?
- Pénzért.
- És hogy számolják el?
- Feketén kapjuk az egészet.
- Van egy ilyen főnök?
- Áron.
- Ha feketén csináljátok, mit kell mondani nyilvánosan?
- Önkéntes, vagy ha úgy nézel ki, mint egy középiskolás, akkor azt kell mondani, hogy érettségihez közmunka.

***

Bubla Áron felháborodott közleményben tagadja, hogy fideszes kampánystáb tagja lenne. Ugyanebben a levélben egyszer csak mégis bevallja, hogy kampányaktivista volt egy olyan stábban, aminek nem is volt tagja. (cink.hu)

290. Kampány különszád

03.jpgErzsébetváros újság, te csoda, mondtuk már elégszer, de most megint mondjuk, mert ezt nem lehet elégszer mondani. Vattamány Zsolt és a lap közös produkciója már eddig is szemkápráztatóan lenyűgöző volt, ám ma plusz örömként a postaládákba került a választási különszám. És persze tök véletlenül – csak hogy örüljenek a mélyentisztelt választópolgárok – kaptak még mellé egy-két egyebet is.

"Baloldali választási kronológia", "Erzsébetváros veszélyben!" Csakhogy érzékelje már az a fránya nép, hogy mi merre, és mi a hány.

vatta_tarlos1.jpg

Az erzsébetvárosiaknak az erzsébetvárosiak pénzén kiadott különszámból azonban valahogy véletlenül kimaradt a polgármester-jelöltek és képviselő-jelöltek bemutatása, programjaik ismertetése. Mindegyiké, ahogy azt korábban megszoktuk, meg ahogy azt „illik” egy közpénzes közlapnál. Helyette egy olyan Fidesz kampányizét kaptak a drága jó polgárok, melyben a lap mindösszesen 24 oldalán 18 képen szerepel Vattamány Zsolt, és 19 alkalommal nevezik őt néven. Ja, és egy picit még Tarlós Istvánnak is kampányol. (Tetszenek tudni, akivel a napokban átadták az elnemkészült emlékfalat.)

Mi ugyan roppant hálásak vagyunk a szerkesztőknek az elfogultságnak még a látszatát is kerülő mostani teljesítményéért, de azért 1-2 apró hiányosságot szóvá tennénk. Nem tudjuk meg például a lapból, hogy vajon ki és mennyit fizetett a fásyádámos-mulatós buliért, mennyibe került a Vattamány-féle kampányfilm és az ócsótej. Vagy hogy mi a fészkes fenét keres egy olyan figura a polgi kampányában, mint Bubla Áron?

***

Az önkormányzati újságért és televízióért felelős Erzsébetvárosi Média Nonprofit Kft.151,2 milliós büdzséjét tavaly, év közben 202 millióra növelték. Az Erzsébetváros kéthetente jelenik meg, 40 000 példányban. Főszerkesztő: Török Emese.

289. Ígéret és eredmény

Ez volt Vattamány Zsolt négy éve. Ja, és gitározik.

vtta_igeret1.jpg

Ma délután egyébként önkormányzat épülete előtt a Mondj nemet a nők elleni erőszakra! Facebook-csoport tüntetése zajlott. A szervezők szerint ugyanis Bubla Áron, a "szexuális bűncselekmény eltussolásával hírbe hozott HÖK-elnök" koordinálja a Vattamány Zsolt kampányát. A Népszava meg akarta kérdezni a polgármestert Bubláról, de sem ő, sem a titkársága, illetve sajtóreferense nem vette fel a telefont.

Gergely József képviselő

288. Nézőpont néző

04.jpgAz MSZP, a DK és az Együtt-PM összesen nyolc fővárosi kerületben nyerhet a Nézőpont elemzése szerint, egy kerületben pedig egy független jelölt futhat be. Az elemzés szerint az MSZP három kerületet hozhat el megint (XIII., XIX., XX.), a DK szintén hármat (VII., X., XXI.), az Együtt-PM kettőt (IX., XIV.). Egy független jelölt is nyerhet, Geiger Ferenc, a XXIII. kerületben.

Erzsébetvárosiként én ezzel az eredménnyel elégedett lennék, mert a baloldali jelöltünk Farkas Ferenc (DK) a Nézőpont Intézet szerint leváltja a se íze, se bűze Vattamányt – és ez azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel többsége is lesz a testületében. Bízom benne, hogy a többi baloldali polgármesterjelölt, akiket a baloldaliságáról nem híres Nézőpont Intézet vesztesnek mond, nyerni fog!

nezopont1.jpg

Azonban nem közvélemény-kutatást, hanem nagyon erős összefogással választást kell megnyernünk itt Erzsébetvárosban. Ezért ne bízzuk el magunkat, minden baloldali szavazónak el kell mennie szavazni október 12-én a baloldal jelöltjeire.

Hunvald György

287. Vattamány HÖK-öse

05.jpgSzűk egy héttel az önkormányzati választás előtt rendesen besűrűsödtek az események. A rózsák közt pappal guggoló, vagy a szüretelő Vattamány is roppant érdekes tud lenni, de a hallgatói önkormányzatok (HÖK) körüli vihar sem semmi. Pénteken ugyanis bejelentették, hogy az ELTE azon két karán, melyeknek a HÖK által szervezett gólyatáboraiban szexuális erőszak történt, kollektíven lemond a kari HÖK-elnökség.

Hogy miképp jön ez ide? Hát úgy, hogy az Együtt-PM ezzel kapcsolatos közleményében arról ír, hogy a tavalyi ÁJK-s gólyatáborban történt erőszak idején a HÖK-öt vezető Bubla Áron most éppen Vattamány Zsolt polgármester kampányában dolgozik. (Azért így már érthető, hogy miképpen kerülhetett annyi egyetemista a Zsolti kampányába...)

fidesz1.jpg

Bubla neve akkor vált országosan ismertté, amikor korrupciós ügyek miatt megbukott, és egy szexuális bűncselekmény eltussolásával kapcsolatban is felmerült a neve. Az eset – mint az Index írja – még 2013-ban történt, és nemrégiben hozta nyilvánosságra maga az áldozat. A hírek szerint Bubla Áron a bűncselekmény eltussolásában tevékenyen részt vett, ám most Vattamány Zsolt önkénteseinek koordinációs feladatait látja el. Merthogy nem csak eltussolni, hanem koordinálni is nagyon tud.

Mindehhez csak "gratulálni" tudok Vattamány úr! Semper graculus assidet graculo!

Csak épp azt nem értem, hogy ezek – és most nem csak a HÖK-ösökre gondolok – miért nem tudnak elegánsan távozni? Még szerencse, hogy már csak pár nap maradt október 12-éig…

***

Nem Bubla az egyetlen HÖK-vezető, aki az ELTE-s botrányokat maga mögött hagyva végül a VII. kerületi politikában kötött ki, az ELTE bölcsészkarát tavaly megrázó gólyalista-botrány után a karról távozó Stummer János például a Jobbik erzsébetvárosi polgármester-jelöltje lett.

Payns

286. Most akkor szüret?

06.jpgAmikor megláttam a héten megjelent Vattamány-magazint (vannak, akik Erzsébetváros újság néven ismerik), azt hittem, hogy a szerkesztő tévedésből tette oda a címképet. Ugyanis szüretelőket ábrázol. Kevés zöld van Erzsébetvárosban, és ezek között szőlőről nem tudok. Jobban megnézve kiderült, hogy Vattamány Zsolt most a szüretelési tudását mutatta be. Emlékszünk a múlt heti gitározásra?

Hát nem furcsa, hogy valaki a gitározási-, szüretelési tudományával akarja bizonyítani, hogy ő újraválasztásra érdemes jelölt? Esetleg megmutathatná a polgármesteri eredményeit! A mostani újság cikkeinek 90 százaléka az utóbbi néhány hét eseményeit mutatja. Egész pályafutása alatt nem találkozott annyi emberrel, mint az elmúlt két hétben. Négy évig ő volt az elérhetetlen, láthatatlan polgármester.

szuret2014.jpg

Lehet már lakbércsökkentést kérni? Helyes, de azzal kellett volna kezdeni a dicsekvést, hogy három éve az ő javaslatára emelték duplájára a lakbért a fideszesek, a tönk szélére sodorva családok százait.

Lehet megvenni a lakásokat? Helyes, de azzal kellett volna kezdeni a dicsekvést, hogy három éve az ő javaslatára emelték háromszorosára a fideszesek a vételár százalékot. Két éve az ő javaslatára tiltották meg a fideszesek Belső-Erzsébetvárosban a lakáseladást. Még a mostani bizottsági ülésen is tömegével adtak el a Király utcai lakásokat. Amit négy évvel ezelőtt ígértek meg.

Sok utca felújítás volt? Helyes, de ezt abból a bankhitelből csinálták, amit az általuk sokat átkozott előző testület fogadott el. Szóval lehet nevetőgörcsöt kapni a szüret láttán, de azon is lehet gondolkodni, hogy ilyen polgármestert akartak-e sokan négy éve…

Gergely József képviselő

***

Lezárták a gettó átadott emlékfalát - Átadták, majd kordonnal körbezárták a Dohány utcai zsidó gettó emlékfalát. Az emlékművet csütörtökön avatta fel Tarlós István főpolgármester, és Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester. Úgy tűnik az emlékmű építése valójában máig nem fejeződött be.

285. Kész, vége, ende

07.jpgAzt hittem, hogy a fásyádámos kampány/nem kampány hablaty, az óriásmolinós beégés és a nemkampánytejes műsor után már semmi meglepetés nem érhet a választási kampányban. Tévedtem, érhet. A VII. kerületi FIDESZ benevezte a Felkel a nap, felkel a hét című erzsébetvárosi himnusz félét az Eurovíziós dalfesztiválra – írja a Velvet hírblogja.

És mindezt a 444.hu-nak köszönhetia világ, ők fedezték fel, hogy Erzsébetvárosról és saját magáról forgatott videoklipet Vattamány Zsolt. A portál szerint a polgi Fásy Ádámmal közös haknija, illetve ahogy arról összevissza vetítettek, az semmi sem volt ehhez a kliphez képest. Ebben finoman megjelenik itt-ott a polgármester is, hátradől, néz, egyedül kávézik, halad előre és kezet fog az utcaseprővel (ezeket is tessék megnézni a 444.hu-n).

vatta11-animated.gif

A benevezés örömhírét maga a polgi tette közzé a fészbukon: "A hat nap alatt közel nyolcezres nézettséget elért zeneszám nem várt sikere meggyőzte Erzsébetváros FIDESZ szervezetét, hogy benevezze zenekarának a What'ta Man Group-nak kampánydalát a nemes versengésbe.” A polgi, aki nem mellékesen a zenekar egyik alapítója elmondta még, hogy mivel Erzsébetváros dala egy igazi örömzene eredményeként jött világra, ezért a kampányban való megjelentetése nem is volt soha kérdés.

"Arról pedig, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon elinduljunk, arról az aktivisták győztek meg, hiszen hat nap alatt ekkora nézettséggel egyszerűen nem számoltunk. Ez azonban kötelez bennünket és nem hagyhatjuk cserben rajongóinkat. A jelentkezési lapot a mai napon jutattuk el az MTVA számára, mind postai, mind elektronikus úton” – írja még.

Ennyi, kész, vége. Mi jöhet még ezek után?!

284. Hülyének nézés

08.jpgMég mindig a nemkampánytejről, merthogy már megint hülyének nézik a városlakó budapestieket, erzsébetvárosiakat. Négy év után épp a kampány alatt jön rá a Nyíregyházáról idekeveredett fideszes polgi, hogy 7 forintért megismerteti a városi választókkal "a friss vidéki tejet"?! A gyanús eredetű, műanyagba palackozott pasztörizálatlan tejre (friss vidéki tej, mi?!) mindössze egy önreklámozó matrica került.

kampanytej2.jpg

Vajon mit szól ehhez a NÉBIH? (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal? Ki fizeti ki a tej valódi piaci ára és a 7 forint közötti különbséget? Aztán ez nyugtás ügy lesz számla helyett, mint ahogyan ez szokás kezd lenni fidesznél?

***

A vs.hu kérdére a tejosztó kocsinál azt is elmondták, hogy a tej a Dányi Tsz.-től van, a blokkon azonban a gödöllői Táltosker Kft. neve szerepel. A tejosztók a múlt héten még nem voltak ennyire készségesek a riporterekkel, az Index fotósát megpróbálták megakadályozni munkájában, majd ideges telefonálásba kezdtek és elhajtottak.

süti beállítások módosítása