A mi Erzsébetvárosunk

290. Kampány különszád

2014. október 09. - amier

03.jpgErzsébetváros újság, te csoda, mondtuk már elégszer, de most megint mondjuk, mert ezt nem lehet elégszer mondani. Vattamány Zsolt és a lap közös produkciója már eddig is szemkápráztatóan lenyűgöző volt, ám ma plusz örömként a postaládákba került a választási különszám. És persze tök véletlenül – csak hogy örüljenek a mélyentisztelt választópolgárok – kaptak még mellé egy-két egyebet is.

"Baloldali választási kronológia", "Erzsébetváros veszélyben!" Csakhogy érzékelje már az a fránya nép, hogy mi merre, és mi a hány.

vatta_tarlos1.jpg

Az erzsébetvárosiaknak az erzsébetvárosiak pénzén kiadott különszámból azonban valahogy véletlenül kimaradt a polgármester-jelöltek és képviselő-jelöltek bemutatása, programjaik ismertetése. Mindegyiké, ahogy azt korábban megszoktuk, meg ahogy azt „illik” egy közpénzes közlapnál. Helyette egy olyan Fidesz kampányizét kaptak a drága jó polgárok, melyben a lap mindösszesen 24 oldalán 18 képen szerepel Vattamány Zsolt, és 19 alkalommal nevezik őt néven. Ja, és egy picit még Tarlós Istvánnak is kampányol. (Tetszenek tudni, akivel a napokban átadták az elnemkészült emlékfalat.)

Mi ugyan roppant hálásak vagyunk a szerkesztőknek az elfogultságnak még a látszatát is kerülő mostani teljesítményéért, de azért 1-2 apró hiányosságot szóvá tennénk. Nem tudjuk meg például a lapból, hogy vajon ki és mennyit fizetett a fásyádámos-mulatós buliért, mennyibe került a Vattamány-féle kampányfilm és az ócsótej. Vagy hogy mi a fészkes fenét keres egy olyan figura a polgi kampányában, mint Bubla Áron?

***

Az önkormányzati újságért és televízióért felelős Erzsébetvárosi Média Nonprofit Kft.151,2 milliós büdzséjét tavaly, év közben 202 millióra növelték. Az Erzsébetváros kéthetente jelenik meg, 40 000 példányban. Főszerkesztő: Török Emese.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr206776093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása