A mi Erzsébetvárosunk

293. Önkormányzat 2014.

2014. október 13. - amier

08.jpgJóreggelt. Ahogy ígértük, jöttünk. Ámde most még csak röviden, szikáran a tegnapi önkormányzati választásról. Kezdjük azzal, hogy - tetszik, nem tetszik - Vattamányé a VII. kerület. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint 7090 szavazattal, 44,19 százalékkal Vattamány András Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a VII. kerületben. A DK-s Farkas Ferencnek a szavazatok 32,13 százalékát sikerült megszerezni.

Moldován László, LMP-s jelölt 10,3 százalékot kapott. A jobbikos Stummer János 7,87 százalékot, míg Almási-Kecskés Gusztáv Armand, az MLP jelöltje csak 3,19 százalékot szerzett. A független Fazekas László Márk 2,32 százalékot kapott. Budapesten Tarlós István, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött, a négy évvel ezelőtti eredményhez képest több mint négy százalékot rontva. De visszaesett Budapesten a Jobbik és az LMP is. A közös baloldali jelölt, Bokros Lajos viszont több mint 6 százalékkal többet kapott, mint négy éve Horváth Csaba. Erzsébetváros 12 egyéni választókörzetéből ötben az ellenzéki jelölt győzött, Bolyán András a 3. sz. választókerületben 4 szavazattal kapott kevesebbet, mint fideszes riválisa. (Érdemes megjegyezni, hogy itt feltűnően magas az érvénytelen szavazatok száma is...)

valaszt7_2014.jpg
Részletes adatok a valasztas.hu-n.

***

Budapest 23 kerületéből 17-ben a Fidesz-KDNP jelöltje lett polgármester. A XIII. és a XIX. kerületben MSZP-jelölt győzött, a XX. kerületben MSZP-DK-EGYÜTT-PM közös jelölt, a XV. kerületben a DK jelöltje, a XIV. kerületben az Együtt jelöltje, míg a XXIII. kerületben civil induló nyert.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr396787025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása