A mi Erzsébetvárosunk

A proletárdiktatúra felépítése [198.]

Magyarország nem jogállam.

2022. február 05. - amier

Orbán rendelettel írta felül a bíróság ítéletét, az Operatív Törzs dönthet
a sajtó beengedésről a kórházakba. (24.hu

A proletárdiktatúra fogalmát Karl Marx vezette be a 19. század közepén azon átmeneti időszak megnevezésére, amelyben az új uralkodó csoport (az ő elképzelésében a munkásosztály) képviselői a kezükbe ragadnak minden hatalmat.

orban2022a.jpg

A fogalmat jelentősen átértelmezte Lenin, aki 1917-ben előadott áprilisi téziseivel elvetette a parlamentáris demokrácia jogosultságát egy esetleges proletárdiktatúrában. Az általa kívánt rendszer lényege a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetése és ezzel a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom egysége volt. Ezeket a klasszikus ha- talmi ágakat az állam szervezetén kívül, kvázi afölött létező pártközpontból irányították; a rendszer alapvetően feudális jellegének megfelelően a korlátlan és ellenőrizetlen hatalmú főtitkár (első titkár) korlátlan döntési jogával.

Ezen a rendszeren az igazán "vonalas" országokban annyit finomítottak, hogy a pártvezér valamelyik reprezentatív állami tisztséget (miniszter-, illetve államelnök) is elfoglalta. Ezzel közvetlen lehetőséget kapott jogszabályok kiadására.

Fügedi Ubul

*

... már magában annak, hogy valamely ideológiát a hatalmon lévők terjesztenek, van egyfajta hitelesítő jellege. Fura dolog ez, mert bár a hívők ennek nincsenek tudatában, de ha megkapargatjuk, kiderül: igazából nem magában az ideológiában hisznek, hanem abban, hogy amit fent mondanak, az helyes és igaz – hiszen fent mondják. Ez nagyon komoly erő; ez az oka pl. annak, hogy pár év különbséggel egymásnak ellentmondó lózungoknak képesek lelkesen tapsolni ugyanazok a tömegek. (via Borsi Vera)

Szálloda lesz az ASZK II. [197.]

Pont még egy hotel hiányzik a kerületből.

Úgy néz ki, eldőlt. Még tavaly szeptemberben írta az Index (meg mi is), hogy úgy tűnik, szálloda lesz az egykori Almássy téri Szabadidőközpontból. Akkor a beruházó építési engedély iránti, ill. szállodává alakítási kérelmet nyújtott be a Fővárosi Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályához. Most az Építészfórum közzétette a régóta üresen álló ASZK átépítésének tervét és a látványterveket*.

aszk_latvanyterv.jpg

A leendő hotel látványterve. Forrás: LAB5

A cikk szerint egy nemzetközi szállodalánc tagjaként újul meg az épület. A fejlesztést az Almássy Invest Zrt. végzi, amely 2020-ban vette birtokba az akkor már több mint egy évtizede elhanyagoltan álló épületet. A napokban építési engedélyt kapott terveket a LAB5 építésziroda jegyzi, az előzetes vázlatterveket, a fejlesztési koncepciót pedig az SABDC készítette.

A tervek szerint a homlokzat teljesen megújul, az Almássy tér felé egy nyitott üvegportált és egy új lépcsőt alakítanak ki, ami összeköti a 135 szobás szálloda hallját a térrel, a Szövetség utca felé pedig egy parkolóházat nyitnak.

A látványtervek szokás szerint szépek. Az átépítés engedélyezése is várható volt; az épület jelenlegi nyomorult állapotánál szinte minden jobb. Csak hát… Lelki szemeimmel máris látom amint a 150 szobányi szolid lakó a nyitott teraszokon ülve, söreiket iszogat- va, elmélázva hallgatják az Almássy tér fáin békésen csivitelő madarakat.

*Az Almássy téri épület tulajdonosa már a megvásárláskor is szállodát akart ide, de az akkori szállodaépítési tervek a gazdasági válság miatt füstbe mentek.

BBP

*

Mindeközben a szomszédban: Belváros Önkormányzata egy új, minden igényt kielégítő sportközpontot hozott létre a Belvárosban. Nem, nem szállodát – sportközpontot.

Megtudjuk valamikor? [196.]

Széttárt kezek balladája.

Villámgyorsan bizniszelt a lakásokkal Schadl György,
nincs remény a visszaszerzésükre. (Népszava

Vizsgálóbizottságot állított fel a főváros a VII. és az V. kerületi, Schadl Györgyhöz köthető kétes ingatlaneladások vizsgálatára. A bizottságot Niedermüller Péter vezeti, aki már fel is vette a kapcsolatot Budapest főjegyzőjével. Ugyanakkor a Népszava cikkéből kiderül, hogy a kerület polgármestere csaknem teljesen kizártnak tartja, hogy a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke által megvett önkormányzati ingatlanok visszakerülhetnek a kerülethez, mivel azokat pillanatok alatt továbbadta.  

schadl2.jpg

Érdemes felidézni, hogy Schadl – a választás előtt, még a Vattamány-féle kerületvezetés idején – egyszerre 8 ingatlant vett meg a kerületben igyencsak gyanús körülmények között 223 millió forint összértékben, vélhetően bennfentes információk birtokában. (Megj.: Minden esetben egyedüli ajánlattevő volt, így licitálás nélkül, jócskán a piaci ár alatt jutott hozzá az üres önkormányzati lakásokhoz.)

Mivel nem igazán hihető, hogy Schadl csak úgy, vaktában vásárolgatott volna lakásokat több százmillió forint értékben, feltételezhető, hogy valaki(k) valamilyen formában tájé- koztatták a „lehetőségről”. Vajon ki(k)? Megtudjuk valamikor?

További szép estét mindenkinek.

*

Niedermüller hangsúlyozta, hogy a cél nem csupán a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart vezető, súlyos korrupciós gyanúba keveredett Schadl ingatlanvásárlásainak feltérképe- zése, hanem egy átfogó látlelet készítése a kerületek ingatlanértékesítési gyakorlatáról. Beleértve ebbe a pályázati kiírásokat, ezek nyilvánosságát, a döntéshozatalt megalapozó dokumentumokat, az ingatlanok előzetes értékbecslését, de kitérnek majd arra is, hogy a pályázati határidők megfelelő hosszúságúak voltak-e. (via Népszava)

Csak nagyon röviden [195.]

Hej, Plutarkhosz ha ma élne!

Kósa Lajos két cikluson át diplomásként szerepeltette magát
az Országgyűlés honlapján. (Debreciner

Bangóné Borbély Ildikó, Kósa Lajos. Két-két ciklus, egy-egy diploma. Akarom mondani, nem. Mi a különbség? Hát az ügy kezelése...

kosa_bangone.jpg

Diploma nélkül is lehet valaki képvisellő. Hazudni pedig szabad — abban az értelemben hogy törvény nem tiltja. Viszont némely szervezetek szervezeti kultúrája nem tűri — a példa azt mutatja, hogy másoké meg direkt jutalmazza. Ezek fontos szempontok az illető szervezetek megítéléséhez.

Fügedi Ubul

P.s.: Bangóné Borbély Ildikót az MSZP kizárta, és felszólította képviselői mandátumának visszaadására. (Bangóné 2014-ben és 2018-ban is listán került be a Parlamentbe.)

Hetvenhét éve szabadult fel a gettó [194.]

„Nagyon fontos, hogy tiszteljük a saját tragédiáinkat, és ne hamisítsuk meg azokat.” 

Hetvenhét éve, 1945. január 18-án szabadította fel a szovjet hadsereg a pesti gettót. A Klauzál téren erre emlékezve gyújtották meg az emlékezés gyertyáit a múlt héten. (Megj.: Az önkormányzat oldala részletesen beszámol az eseményről. )

getto_terkep.jpg

A budapesti volt Európa egyik legnagyobb gettója 1944/45 telén. A belügyminiszter 1944. november 29-i határozatában jelölte ki a területet, amelynek minden kapcsolatát a bel- város többi részével tégla-, illetve palánkfallal zárták le. Az itt összegyűjtött zsidóságnak a Dohány utca – Kertész utca – Király utca (a Csányi utca kimarad) – Rumbach Sebestyén utca – Madách Imre út – Madách tér – Károly körút (a körúti házak nélkül) által határolt mintegy 0,4 négyzetkilométernyi területen kellett összezsúfolódnia. A területet december 10-én zárták le, az itt található 4513 lakásba ekkor több mint 40 ezer budapesti zsidót zsúfoltak össze a város csillagos házaiból. Ez a szám 1945 elejére 70-80 ezer főre nőtt.

A szovjet csapatok január 17-én érték el a pesti belváros területét, majd másnap megkezdődött a gettó felszámolása. A felszabadításkor a Klauzál tér környékén csaknem háromezer temetetlen halottat találtak, nagy részüket később a Dohány utcai zsinagóga udvarában hantolták el, s ma is ott nyugszanak.

A gettó hathetes fennállása alatt mészárlás nélkül is több ezer ember halt éhen, és a kivégzéseknek is legalább három-négyezren estek áldozatul. Összesen mintegy 120-130 ezer fővárosi zsidó élte túl a vészkorszakot, közülük 70 ezren itt Erzsébetvárosban sza- badultak fel. A vidéki zsidóságot — több mint 400 ezer embert — a német megszállás után a július 7-i leállításig már május-júniusban deportálták. A többségük odaveszett.

Emlékezzünk az áldozatokra és mindazokra a névtelenekre, akik emberek maradtak az embertelenségben. És hogy az állam soha többé ne árulhassa el saját polgárait.

Orbanisztán működése III. [193.]

A mi senkinket nem hagyjuk az út szélén.

Szakmányban intézhette ismerősöknek a sikeres egyetemi vizsgákat a Völner-ügy kulcsszereplője, például Rogán Antal kabinetfőnökének és Völner rokonának. (Telex

Ebben a történetben nem az az igazán szomorú, hogy a potentátok felülhelyezkednek a mezei polgárokra érvényes szabályokon. Hanem hogy a megkörnyékezett egyetemi oktatók nagy többsége simán enged a vele semmilyen szervezeti kapcsolatban nem álló "nagyembernek".

schadl_volner.jpg

Ne kérdezzétek, miért nincs Magyarországon tisztességes demokrácia. Nem is lesz, amíg ilyenek vagyunk.

*

Minderről két napja írt a Diétás Magyar Múzsa is. Ez a poszt utolsó bekezdése:

És van egy másik kérdéskör: mennyire fog ez bárkit zavarni. Eddig nem durrantak nagyot az ilyen disznóságok. Jó lenne azt gondolni, hogy óriási botrány lesz abból, ha a jogi oktatást velejéig átható korrupció, amiről az nem tud, aki füldugóval nyomta végig a jogi kart, most napvilágra kerül. Jó lenne azt gondolni, hogy óriási botrány lesz abból, ha minisztériumi embereknek be se kell menni vizsgázni, ha a gerinces oktatót a dékánnal kerültetik meg. De nem tudok abban hinni, hogy ez bárkit zavarni fog. Szerintem kéne zavarnia, főleg hogy ez csak a kezdet, fognak itt még más, ennél nagyobb disznóságok is kiderülni. Csak ugye mi közben a farhát árával leszünk elfoglalva, nem pedig azzal, hogy egy Fideszen belüli leszámolás és egy pár, a rendszert eléggé unó ügyész miatt felfakad az a bűzös tályog, ami már a NER előtt is megvolt, de a NER idején dagadt óriásira a magyar igazságszolgáltatásban. Akkorára, hogy az igazságszolgáltatásban nap mint nap dolgozva az ember már nem is tudja, hogy van még igazságszolgáltatás vagy már csak a tályog van. Én örülnék ha tisztulna a genny, és remélem sikerül ezt a sok lehallgatási anyagot úgy tálalni, hogy mindenki megértse, mennyire velejéig romlott ez az egész rendszer.

(Érdemes a teljes írást elolvasni...)

Fügedi Ubul

P.s.: A szegedi egyetemen nem találtak szabálytalanságot; minden rendben ment. A Pázmányon még keresik. A pécsin nem is keresik.

A kormány akciós kerete [192.]

Agrárminiszter a hatósági árakról: Bőven belefér a kereskedők akciós keretébe, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt. (Telex

nagy_istvan.jpg

Miről mond le Nagy István a társadalmi szolidaritás jegyében, hogy segítsen megfékezni az inflációt? Miről mond le Gulyás Gergely? Hát a főnökük? Ez tényleg váratlan intézke- dés lenne magyar kormánytól. Olyan, amellyel üzennének a piacnak is.

Hö-hö.

Kapcsolódó hír: Müller Cecília kötelező oltási akciónapokat rendelt el a háziorvosoknak. A diktatúrákban elrendelik azt, amit kívánatosnak tartanak. A demokráciákban ösztönzik. Magyarország hibrid rendszer.

*

Szerdán jelentette be Orbán, hogy február 1-jétől korlátozzák Magyarországon a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát. A csütörtöki kormányinfón aztán Gulyás Gergely bejelentette, hogy a csirkefarhát árát is befagyasztják. Nagy István agrárminiszter szerint a kereske-  dők be fogják tartani az árszabályokat (…), bőven belefér az akciós keretükbe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt. Máséval a csalánt...

Orbanisztán működése II. [191.]

„Még a mai viszonyok között is szokatlanul durva.” Sorban állnak fel a tudósok, miután Kásler az utolsó pillanatban menesztette a kurátorokat, és a Pozsonyi csata című rajzfilm „szakértőjét” nevezte ki az év történelmi kiállításának élére. (444.hu

A lenyúlás lényege, hogy a készbe kell beleülni (belerondítani).

kiralyok_kiallitas1.jpg

Saját képesség hiányában meg kell várni, amíg a hozzáértők rekonstruálják a történelmi eseményeket, összehozzák a kiállítást stb. Ezután már csak meg kell hamisítani — és itt végre eljutottunk valamihez, amiről azt hiszik, hogy tényleg értenek hozzá.

Fügedi Ubul

Fontos tényekre derült fény [190.]

36 óra munka, 8000 kilométer - eposzi útifilmet forgatott a Hír TV
a vasember Szijjártó Péterrel. (444.hu

A Hír TV áldozatos munkájának köszönhetően megtudhattuk, hogy:

  • Tunézia más kultúra mint Magyarország,
  • Irán veszélyes hely,
  • a migráció rossz,
  • Szijjártó Péter pedig egy vasember.

szijjarto2021-3.jpg

Mielőtt azonban hálatelt imát rebegnénk a Hír TV stábjának e fontos dolgok kideríté- séért, kétely lopódzik szívünkbe. Hasonló lendülettel állítják ugyanis azt is, hogy "hogy innen [Tunéziából, az egykori Karthágóból] indult elefántjaival Hannibál Róma ellen".

Aj-jaj. Akik tényleg figyeltek a történelemórán, tudhatják, hogy Hannibál Hispániából (a jelenlegi Spanyolország keleti partvidékéről, ami akkor karthágói külterület volt) indult Róma ellen.

Hátha a többi is csak ennyire igaz?

P.s.: "Migráció" (értsd: bevándorlás) ügyében jobban hiszek Szent Istvánnak, aki szerint az jó dolog. (Fügedi Ubul)

*

Kilóg viszont a műsor folyamából az a rész, amiben idézik azt a Skype-beszélgetést, amit Orbán Viktor és Szijjártó folytattak, amikor a külügyminiszter covidos volt. Illetve hogy pont a legalázósabb mondat került bele a riportba, amikor a miniszterelnök leszólja szegény koronás külügyminiszterét, hogy nyugodtan vegye le a maszkot, „interneten keresztül nem fertőzöl.” (via 444.hu)

Gombhoz a kabátot [189.]

 Eldőlt, kik lesznek Márki-Zay Péter és az ellenzék „beszélői fejei”. (Magyar Hang

Anno a humán szervező szakon nagyon a fejünkbe verték, hogy egy szervezet kialakításának alapja a szervezeti séma: az abban szereplő krecliket kell emberekkel feltölteni. Ehhez megvizsgáljuk a jelöltek kompetenciáit és ambícióit. Meghatározzuk, ki hová is lesz jó, és csinálunk nekik egyénre szabott karriertervet. (Amíg a megfelelő szinteket el nem érik, jöhetnek ideiglenes megoldások.)

ellenzek2021-1.jpg

Abban a struktúrában, amelyet a koalíciós partnerek kiegyensúlyozásának szándékával hozunk létre (innen egyet, onnan egyet), lyukak és átfedések lesznek, emellett felborul a belső hierarchia.

A lyukakat szépen mutatja be Ceglédi Zoltán, akivel egyet is értek — leszámítva azt, hogy a "zöldpolitikus" helyett nagyon határozottan egy környezetvédőt szeretnék, szerencsére Szél B. annak is alkalmas.

Fügedi Ubul

P.s.: Az "egyet innen, egyet onnan" módszer komoly hátránya, hogy nem minden kreált posztra a legalkalmasabbak kerülnek (én pl. az oktatást Arató Gergőre bíznám, de ebben lehet szerepe személyes elfogultságomnak). Riasztó jelnek tartom, hogy a Jobbikból csak a sportra találtak megbízható embert — a tervezett koalíciót ilyesmi szétfeszítheti.

süti beállítások módosítása