Orbán rendelettel írta felül a bíróság ítéletét, az Operatív Törzs dönthet
a sajtó beengedésről a kórházakba. (24.hu)
A proletárdiktatúra fogalmát Karl Marx vezette be a 19. század közepén azon átmeneti időszak megnevezésére, amelyben az új uralkodó csoport (az ő elképzelésében a munkásosztály) képviselői a kezükbe ragadnak minden hatalmat.
A fogalmat jelentősen átértelmezte Lenin, aki 1917-ben előadott áprilisi téziseivel elvetette a parlamentáris demokrácia jogosultságát egy esetleges proletárdiktatúrában. Az általa kívánt rendszer lényege a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetése és ezzel a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom egysége volt. Ezeket a klasszikus ha- talmi ágakat az állam szervezetén kívül, kvázi afölött létező pártközpontból irányították; a rendszer alapvetően feudális jellegének megfelelően a korlátlan és ellenőrizetlen hatalmú főtitkár (első titkár) korlátlan döntési jogával.
Ezen a rendszeren az igazán "vonalas" országokban annyit finomítottak, hogy a pártvezér valamelyik reprezentatív állami tisztséget (miniszter-, illetve államelnök) is elfoglalta. Ezzel közvetlen lehetőséget kapott jogszabályok kiadására.
Fügedi Ubul
*
... már magában annak, hogy valamely ideológiát a hatalmon lévők terjesztenek, van egyfajta hitelesítő jellege. Fura dolog ez, mert bár a hívők ennek nincsenek tudatában, de ha megkapargatjuk, kiderül: igazából nem magában az ideológiában hisznek, hanem abban, hogy amit fent mondanak, az helyes és igaz – hiszen fent mondják. Ez nagyon komoly erő; ez az oka pl. annak, hogy pár év különbséggel egymásnak ellentmondó lózungoknak képesek lelkesen tapsolni ugyanazok a tömegek. (via Borsi Vera)