„Nagyon fontos, hogy tiszteljük a saját tragédiáinkat, és ne hamisítsuk meg azokat.” 

Hetvenhét éve, 1945. január 18-án szabadította fel a szovjet hadsereg a pesti gettót. A Klauzál téren erre emlékezve gyújtották meg az emlékezés gyertyáit a múlt héten. (Megj.: Az önkormányzat oldala részletesen beszámol az eseményről. )

A budapesti volt Európa egyik legnagyobb gettója 1944/45 telén. A belügyminiszter 1944. november 29-i határozatában jelölte ki a területet, amelynek minden kapcsolatát a bel- város többi részével tégla-, illetve palánkfallal zárták le. Az itt összegyűjtött zsidóságnak a Dohány utca – Kertész utca – Király utca (a Csányi utca kimarad) – Rumbach Sebestyén utca – Madách Imre út – Madách tér – Károly körút (a körúti házak nélkül) által határolt mintegy 0,4 négyzetkilométernyi területen kellett összezsúfolódnia. A területet december 10-én zárták le, az itt található 4513 lakásba ekkor több mint 40 ezer budapesti zsidót zsúfoltak össze a város csillagos házaiból. Ez a szám 1945 elejére 70-80 ezer főre nőtt.

A szovjet csapatok január 17-én érték el a pesti belváros területét, majd másnap megkezdődött a gettó felszámolása. A felszabadításkor a Klauzál tér környékén csaknem háromezer temetetlen halottat találtak, nagy részüket később a Dohány utcai zsinagóga udvarában hantolták el, s ma is ott nyugszanak.

A gettó hathetes fennállása alatt mészárlás nélkül is több ezer ember halt éhen, és a kivégzéseknek is legalább három-négyezren estek áldozatul. Összesen mintegy 120-130 ezer fővárosi zsidó élte túl a vészkorszakot, közülük 70 ezren itt Erzsébetvárosban sza- badultak fel. A vidéki zsidóságot — több mint 400 ezer embert — a német megszállás után a július 7-i leállításig már május-júniusban deportálták. A többségük odaveszett.

Emlékezzünk az áldozatokra és mindazokra a névtelenekre, akik emberek maradtak az embertelenségben. És hogy az állam soha többé ne árulhassa el saját polgárait.