A mi Erzsébetvárosunk

Dr. Schadl vásárol [188.]

2021. december 13. - amier

Völner "jutaléka" aprópénz lehetett ahhoz képest,
amennyin Schadl és társai osztozhattak. (HVG

A Király utcai házak és a Wichmann-kocsma körüli zavaros eladások/bontási szándékok után úgy néz ki, hogy a Völner-ügyből sem maradhatunk ki az előző kerületvezetés „jóvoltából”. Kezdődött azzal, hogy egy hete váratlanul lemondott hivataláról Völner Pál, akit többmilliós kenőpénzek elfogadásával gyanúsított meg az ügyészség. A nyomozás során ugyanis kiderült, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar már korábban letartóztatott elnöke, Schadl György rutinszerűen vesztegette meg az igazságügyi miniszterhelyettest.

schadl1.jpg

Ugyanakkor az is kiderült, hogy dr. Schadl nem csak vesztegetett, hanem szorgosan vásárolt ingatlanokat is – többek közt itt nálunk a kerületben. Méghozzá meglehetősen gyanús körülmények között: az előző, Vattamány-féle kerületvezetés idején 223 millió forint összértékben egyszerre nyolc ingatlant vett meg úgy, hogy egyedüli ajánlattevő volt, és így licitálás nélkül juthatott hozzá a belső erzsébetvárosi lakásokhoz.

Hogy végül is dr. Schadl hogyan és milyen ingatlanvagyonra tett szert a kerületben a korábbi vezetésének közreműködésével, arról Oláh Lajos, a kerület o.gy. képviselője beszélt szombaton közzétett videójában.

Nekem közben meg óhatatlanul újra, meg újra eszembe jut a polgármester által Vatta- mánynak gavallérosan megajánlott és kifizetett dupla végkielégítés, meg az igencsak bőkezűre sikeredett szabadságmegváltás…

Megj.: 2019 októberében a Partizán egy videóban  már felhívta a figyelmet a furcsa körülmények között eladott erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanokra (és dr. Schadlra), de akkor valahogy senki nem foglalkozott ezzel.

*

A vádhatóság szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított, már lemondott államtitkár három éven át kapott csúszópénzt rendszeresen a Magyar Bírósági Végre- hajtói Kar elnökétől. Schadl György az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcso- lata révén. Minderre a rejtett figyelés eredményeként – a többi közt lehallgatások és megfigyelések során – jutottak a hatóságok. (via 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3816782952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása