A mi Erzsébetvárosunk

93. Séta a kerületben 1.

2014. február 28. - amier

01.jpgSzerdán dr. Oláh Lajossal a Klauzál tér és Károly körút közötti területen sétáltunk, közelebbről is megnézve a problémás helyeket. Az egyik a Klauzál tér, amit az önkormányzat egy titkos terv alapján gondol átépíteni. Az ottani játszóteret a 15-ös tömb belsejébe tennék, közvetlenül lakóházak ablakai alá. Ide is bementünk. Oláh egyetértett a lakókkal, áttervezni csak egyeztetés alapján szabad.

A másik probléma általánosabb, a vendéglátóhelyek elszaporodása a lakónegyedben. Magyarul: minden házban legalább egy kocsma nyílt. Ebből zaj, szemét, dohányfüst, rongálás ered, a másik oldalon – ami sokkal kevesebb embert érint – van a haszon. Egyetértettünk, hogy a társasházi törvény, a dohányzás elleni törvény és más jogszabályok felülvizsgálata kell.

olah_klauzal1.jpg

Séta közben nagyon sokan gratuláltak a jelöltséghez és mondták dr. Oláh Lajosnak, hogy ők is mennek szavazni szomszédaikkal, családjukkal együtt.

Gergely József, önkormányzati képviselő

92. Heti kérdéseink 5.

02.jpgMiért büntetik belső Erzsébetvárost?

Sokan, sokat panaszkodnak Erzsébetváros Károly körút és Erzsébet körút közötti területének állapotai miatt. Vannak, akik a mulató negyed vendégei okozta éjszakai zajongás, vannak akik koszos utcák, vannak akik az elhanyagolt közparkok miatt elégedetlenek.

Most egyre többen kérdezik, mi lesz a Klauzál téri piaccal?

klauzal3.jpg

De konkrét választ senki sem ad. Bezárták a zöldségeseket, a kisboltokat, a pecsenyesütőt és hetek óta minden az enyészeté. Miért mostohagyermeke a Fideszes önkormányzati vezetésnek belső Erzsébetváros? Miért nem nyúltak hozzá négy éve a Klauzál térhez, miért hagyták gondozatlanul a négy éve frissen átadott Kéthly Anna teret, miért koszosabbak az utcák, mint a környező kerületekben? Választ ma senkitől nem kapunk!

klauzal2_2.jpg

klauzal1_2.jpg

Eközben drágán kinyomtatott, vaskos füzetekben fényezi magát a kerület vezetése, grafikonokkal, mutatós számadatokkal próbálja elvarázsolni az olvasót, hogy hová is fejlődött ez a városrész. Hát hová is fejlődött? A válasz Erzsébetváros utcáin, terein és például a Klauzál téri vásárcsarnokban hever!

Devosa Gábor

91. Bulinegyed kontra lakók

08.jpgA napokban T. úr a Nagydiófa utcából – kiírhatnám a teljes nevét, hisz’ megadta a pontos lakcímmel együtt, de most itt inkább nem, ha gondolja, majd ő megteszi – szóval T. úr írt egy levelet a kerületi pártoknak, illetve a helyi sajtónak (Levél a VII kerületi pártoknak választások előtt), mely dr. Kispál Tibor képviselőtársamhoz és hozzám is eljutott a héten.

T. úr levelében több fontos kérdést vett elő a "vigalmi negyed” üggyel és az Erzsébetváros újsággal kapcsolatosan (remélhetőleg az előbb-utóbb megjelenik a kerületi lap hasábjain). Észrevételeivel nagyrészt egyetértve szögezzük le, még itt az elején: Erzsébetváros lakó- negyed, bár az utóbbi időkben tömegével jelentek meg szórakozóhelyek. Azonban nekik kell (kellene) a lakónegyedi környezethez igazodni. A megoldás részben helyi szabályokon múlik, részben törvényi előírásokon.

bulinegyed3.jpg

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A jelenlegi önkormányzati vezetés azonban semmit sem tett ebben az ügyben, bár ígérték. Októbertől ezen érdemben változtatni akarunk. Nem mellékesen az Összefogás (azóta Kormányváltás) pártjainak közös jelöltje dr. Oláh Lajos környezetvédelmi jogász, ismeri a problémát. Programjában szerepel a dohányzásról szóló törvény és a társasházi törvény felülvizsgálata is. Feltételezem, hogy a vendéglátósok is hajlanak a békés együttélésre.

Gergely József, önkormányzati képviselő

P. s.: Amit T. úr az Erzsébetváros című lapról írt, azzal képviselőtársammal együtt mi is egyetértünk. Sajátságos módon az ellenzéki képviselők sem az erzsébetvárosiak közpénzen fenntartott újságjában, sem televíziójában nem szerepelhetnek, véleményüket és javasla- taikat nem mondhatják el. Ugyanígy – mint a levelében írta – az itt élő polgárok vélemé- nye sem jelenhet, nem jelenik meg. Ezen változtatni kell.

***

UPDATE - 2014.03.06.

T. úr jelezte, hogy mivel levelét a kerületi pártoknak, illetve a helyi sajtónak írta, így nem járul hozzá, hogy azt a blogon – akár névvel, akár név nélkül – megjelentessük. A levelet a blogról levettük. (a Szerk.)

 

90. Fura népek

07.jpgFurák ezek a kerületi fideszes népek. Az előző posztból ugye megtudhattuk, hogy Ripka képviselő úr – ha egyedi módon is – de tud levelezni (a rossznyelvek szerint a levelezésnél csak telefonálni tud jobban), most meg az derült ki, hogy a kerület fideszes ogy. képviselője (nem mellékesen alpolgi is) nem igazán szeret vegyülni a néppel, kivéve persze, ha csilivili rezsihakniról van szó.

Tegnap dr. Oláh Lajossal az Összefogás kerületi jelöltjével az Erzsébetvárosi Nemzetiségi Farsangon beszélgettünk a Nemzetiségi Önkormányzatok vezetőivel. Sok-sok barát, jó hangulat. A kormányzati oldal nem nagyon volt kíváncsi a rendezvényre, de ettől még az ott lévő sokaság jól érezte magát.

nemzetisegi1.jpg

Feltűnő volt, hogy Rónaszékiné Keresztes Mónika, Lajos mostani ellenfele sem volt ott. Pedig megint megkérhettük volna, hogy – egyszer, legalább egyszer! – beszéljenek, vitázzanak a kerület sorsáról, az itt élő emberekről. Egyszer remélhetőleg elunja a bujkálást. Habár ezt tette 4 évig…

***

Előzmény: dr. Oláh Lajos körülbelül két hete levelet írt a Fideszes jelöltnek, Rónaszékiné Keresztes Mónikának, kérte, hogy üljenek le beszélgetni. Aki válaszában nemes egyszerű- séggel azt írta: nincs miről.

Rónaszékiné négy éve sem vállalta a beszélgetést, a vitát. A parlamentben sem vállalta és mivel alpolgármester is egyben, Erzsébetvárosban azon az egynéhány képviselő-testületi ülésen, ahol véletlenül megjelent, nos, ott sem vállalt véleménycserét, hozzászólást.

Erzsébetváros és Terézváros többet érdemel...

Devosa Gábor

89. Ripka úr levelez

06.jpgPár napja, február 20-án újabb elkeseredett levelet fújt be a szél postaládánkba az önkormányzati képviselőinknek címezve, ezúttal a Vörösmarty utcából. Küldője mellékelt hozzá egy 13 oldalas levelezést, akit nem rettent el a tizenhárom oldal, az olvassa el, érdemes. Külön figyelmet érdemelnek a többször említett, virágtartóknak nevezett "vasfák", melyek szépsége, hogy azt ne mondjam bája, másoknak is elnyerte a tetszését.

"Tarlós István időközben jelezte, hogy örül a fejlesztésnek, máris tervbe vették 3 műfa kivágását."

***

Tisztelt Képviselő úr!

Mellékelve találhatnak egy levelezést, melyet a helyi önkormányzattal, illetve a BKK-val folytattam. Tanulságos, és egyben lehangoló, hogy hogyan tudnak egy remekül működő városrészt tönkretenni, az itt élők életét megkeseríteni, feltehetőleg némi EU-s pénz ismerősöknek történő kijátszása céljából. Eredményként a városvezetés életveszélyessé teszi a 7. kerületben a kerékpározást, de az autósoktól is elvesz több, mint 20 helyet 3 utcányi szakaszon és erre eltapsolnak 126 millió forintot! (Részletek kiderülnek a mellékletből.)

vasfa1.jpg

Vélhetően a sokat szidott Kádár-rendszer alatt nem volt ekkora a diktatúra, mint amit a Vitézy Dávid vezette BKK művel, a kerületek támogatásával! De hogy ekkora idiotizmus nem volt, és arrogancia, az biztos! Ha a történettel tudnak mit kezdeni, illetve segíteni, hogy az itt lakók visszakaphassák régi, megszokott utcájukat kérem, keressenek meg! A levelezés  2013 november 11-én kezdődött, és a mai nappal eredménytelenül lezártnak tekintem, sajnos. Remélem sikerül a választások után elzavarniuk ezt a dilettáns csapatot, és visszaállítani kerületünk régi rendjét!

Üdvözlettel: Egy Vörösmarty utcai lakó
(Név, e-mail cím a Szerkesztőségben, a levelet továbbítottuk a képviselőknek. Dr. Kispál Tibor rövid időn belüli reagálást ígért.)

***

A teljes levelezés PDF-ben itt olvasható.

88. Hab a tortán

08.jpgElőző posztunkhoz kapcsolódik: Tegnapi napon még hab volt a tortán, hogy "rám támadt" egy három fős rezsikommandó. Egy agresszív idősebb úr plusz két fő: Rónaszékiné nevében és megbízásából gyűjtötték az aláírásokat az újabb rezsiharchoz, mondtam, hogy természetesen nem írok alá semmit, azért kapják a nem kevés fizetésüket, hogy dolgozzanak, és ezt a rezsicsökkentést már sokszorosan megfizettették velünk.

Távozáskor a "csapat" egyik fiatal tagja visszamosolygott rám. Jelentsen ez bármit is.

ronaszekine2014.jpg

(Fotó: Népszabadság - Reviczky Zsolt)

Rendszerint az ember nem találja fel magát az ilyen hirtelen jött támadásokkal szemben. Innen üzenem ennek a csapatnak, hogy mondják meg Rónaszékinének, ha majd a hozzá küldött levelekre ő vagy munkatársa válaszol, ha egyáltalán partnernek, embernek tekinti az itt lakókat, majd akkor meggondolom, hogy egyáltalán aláírjak-e nekik valamit.

K. Károlyné

***

Ajánlott irodalom
Rezsihakni - Népszabadság, Marnitz István - 2014. február 15.
Hazugságok, igazságok, csúsztatások, ellenőrizhetetlen, követhetetlen gondolatfutamok és érdekes felvetések elegye, illetve Rónaszékiné Keresztes Mónika alpolgármester utá- nozhatatlan mondatszerkesztése. Ez maradt meg a rezsifórumáról tudósító riporterben.

87. Olvasói levél 3.

01.jpgZajlik a kampány, rendesen. Miközben Rónaszékiné Keresztes Mónika troli oldalán vívja hősi harcát a rezsidémon ellen, hozzánk meg szépen sorban érkeznek a levelek. Merthogy újabb levelet kaptunk, ezúttal egy olvasóit a Facebook-oldalunkra. És a tegnapi meg a mai levélből egyre inkább úgy tűnik, hogy valamiért tényleg nem elégedettek az emberek itt a kerületben. Nagyon nem elégedettek. Vajon miért?

Nézzük is gyorsan a mostani levelet…

***

Mostanában kaptuk a menetrend szerinti, újabb "Épül Erzsébetváros" – fele sem igaz – kiadványt. Ha csak ennek (valamint a többi kiadvány) költségeit, az átnevezések költségeit, a helyi témások és heti válasz támogatásait, és még a ki tudja milyen elherdált költségeket házaink állagának szépítésére fordítanánk, pestiesen szólva, beljebb lennénk. E témában az alábbi levelet írtam képviselőnknek:

istvan_ut1.jpg

"Tisztelt Képviselő Asszony!
Postaládámba – menetrendszerűen – ismételten megérkezett kampányanyaguk, az "Épül Erzsébetváros!" Azt írtam "kampányanyaguk", mert véleményem szerint ez a kiadvány a valóságtól, az én tapasztalataimtól, nagyon messze áll. Kérem, adjon lehetőséget és időt arra, hogy körzetünkben – mondjuk a Bethlen Gábor utcától a Garay piacig, a Garay utca és István utca szélességében körbesétáljunk – természetesen együtt, és megnézzük, hány üzlet van zárva, hány kiadó üzlethelyiséget találunk, hogy néznek ki a lakóépületek, a közterület, micsoda nyomorult állapotban van ez az egykor virágzó kereskedelemmel, pezsgő élettel bíró terület – és a látottak alapján együtt állapítsuk meg, hogyan épül, szépül Erzsébetváros!! "

Most már "error" jött vissza, már nem is fogadták levelemet, eddig még legalább elolvasták, de nem válaszoltak rá. Ezek az emberek még mindig azt hiszik, hogy mi vagyunk értük? Szerintem meg ők vannak miértünk!

K. Károlyné

Kell mindehhez hozzáfűzni valamit?

86. Kommentelőnk írta 3.

02.jpgValahogy nagyon nem tűnnek boldognak és elégedettnek az emberek. Sem Külső-, sem Belső-Erzsébetvárosban. Egyik kommentelőnk írta a napokban - többek között - a Facebook oldalán: "Nem csak Belső-Erzsébetvárosban vannak romos épületek, Külső-Erzsébetvárosban is... Ilyen ma Erzsébetváros a XXI. században…

Hogy unokáink ne láthassák, ajánlom mindenkinek, válasszunk új polgármestert és olyan új képviselőket, akik szívükön viselik Erzsébetváros sorsát és előnyösen megváltoztatják a jelenlegi városképet!” Egyetértünk.

istvan-1.jpg

A ház különben az István úton áll (még), és 1886-ban Hosztalek Károly tervei szerint épült. 1961-ben államosítással került a „köz”, majd a rendszerváltozás után az önkormányzat tulajdonába. Sokáig szociális bérlakásoknak adott helyet, majd a ház felét lebontották és a helyén álló foghíjtelek hosszú ideig az önkormányzattal köztisztasági feladatok ellátására szerződő Kamilla Kht. telephelye volt.

istvan2006.jpg

 Ez utóbbi felvétel még 2006 nyarán készült.

85. Százéves házak 7.

03.jpgDohány utca 30/A

Folytatva a 100 éves házak sorozatunkat, sétáljunk most át a Damjanich utcából a kerület másik felében álló, következő centenáriumát ünneplő (?) házhoz, a Dohány utcába. Pontosabban a Kazinczy utca sarkához.

Déry Attila építészettörténész a kerület épületeiről írt monográfiája szerint a Kazinczy utca (Kazinczy u. 3/A) sarkán álló ötemeletes, neobarokk bérház 1914 körül épült. Így megint csak elmondható, hogy lehet, idén lesz 100 éves, és az is lehet, hogy nem. De ez majd eldől az április végén megvalósuló Budapest 100 program során.

dohany30a-1.jpg

A Dohány utca felé nyíló oszlopdíszes kapubejárója mindenesetre impozáns megjelenésű, és kovácsoltvas zászlótartókkal, kandeláberekkel díszített. Hogy ki építtette és ki volt a tervezője, azt nem tudni, legalább is a Fővárosi Levéltárban nincs erre nézvést adat.

dohany30a-2.jpg

Az viszont a Séták a zsidónegyedben (Vince Kiadó) című könyvből tudható, hogy a nagyméretű telken a korabeli fényképek és a térképek tanúsága szerint 1910-ben még egy olyan egyemeletes korai lakóház állt, melynek óriási udvarán – hasonlóan sok más korabeli lakóházhoz – műhelyek, kisebb gyárak működtek. 1870-ben ez a lakóház Kölber Károly, a híres kocsigyáros tulajdonában volt, Frey Lajos és Kauser Lipót tervezte és építtette.

dohany30a-3.jpg

A felvétel közvetlenül a bontás előtt, 1910-ben készült.

Az 1910-ben kezdődő bontás után a Dohány utcai telkekre a világvárossá való átalakulást képviselő magas, igényes bérház épült fel, addig a Kazinczy utcai telekre csupán egy egyemeletes, jellegtelen autószerelő műhely. Később ide került az FHM Nyomda, mely 2006 nyarán szintén bontásra került...

BBP

84. Tömeges bilincselés

04.jpgÚjabb vidám szombat köszöntött a kerület lakosaira! Február 15-én délelőtt az Nagydiófa utcában lebilincselő ötlettel ajándékozta meg a Vattamány Zsolt vezette erzsébetvárosi önkormányzat az utcán parkoló autósokat. Közel másfél tucat autós bosszankodhatott és fizethetett a tavaszköszöntőnek szánt akciót követően.

Az érkező gépkocsi tulajdonosok hiába kérdezték, hogy mi történt, sem az Erzsébetvárosi Közterület-felügyelet, sem pedig a rendőrség nem adott érdemi választ. A kerékbilincsek csak fizetés után kerültek le a gépkocsikról. Sem tábla, sem pedig felfestés nem mutatja, hogy melyek a parkolás szabályai. Nem az autósokat kellett volna büntetni…

nagydio_bilincs.jpg

A jelenlevő megbüntetett gépkocsi tulajdonosok viszont hangot adtak annak, hogy hogyan fogják az áprilisi és októberi választásokon megköszönni a szívatást.

Kispál Tibor

süti beállítások módosítása