A mi Erzsébetvárosunk

103. A helyzet fokozódik

2014. március 14. - amier

04.jpgLegutóbbi posztunk arról szólt, hogy a CBA 10 százalékkal kedveskedik a nyugdíjasoknak – no persze, az összes személyes adatukért cserébe – ez ám gáláns ajánlat. A Fidesz meg csak úgy, nagy suttyomban hatályba léptetett egy törvényt, ami a társasházak közös képviselőinek feladatává teszi, hogy a lakók minden rezdülését listázzák. És persze a hatóságoknak jelentsék, hogy kinek jár rezsicsökkentés, kinek meg nem.

Szép is ez: ha igyekszünk, újra a házmesterek és besúgók országa lehetünk!

Aztán itt van a tegnapi Népszava cikke. Ebből megtudhattuk, hogy teljes a történelmi (zűr)zavar Erzsébetvárosban, merthogy – a jelek szerint – a Vattamány Zsolt vezette erzsébetvárosi önkormányzatnál keverik a holokauszt évfordulóját a német megszállá- séval, ráadásul nemcsak a hónapot, de az évszámot sem tudják pontosan. Van ilyen. Miért pont az az önkormányzat tudná mindezt, ahol véletlenül az egykori gettó volt?

vattamany2014.jpg

Fotó: Bielik István, Népszava

És ha már szóba került az önkormányzat: szintén a Népszava írta meg, hogy Erzsébetváros polgármesteri hivatalában felsőbb utasításra szűrik a dolgozók – köztük az önkormányzati képviselők (!) – hivatalos, munkahelyi e-mail címére érkező külső leveleket. Merthogy bevezették a kínos levelek monitorozását. Ezt technikailag úgy oldották meg, hogy szűrőt építettek be, amely előre megadott kulcsszavakra keresett rá, ezek alapján szűrte ki a problémásnak tűnő leveleket, melyeket a jegyzői irodára továbbítottak "moderálásra". A kulcsszavak közt volt mások mellett a jegyző és a polgármester szó, és az e tisztségeket betöltők nevei: Gotthard Gábor és Vattamány Zsolt.

Azt nem tudni, hogy a 2012 novemberében bevezetett "szűrést" jelenleg is alkalmazzák-e, mindenesetre az egyik önkormányzati képviselő a Népszavának annyit mondott, hogy emlékei szerint az egész tavalyi évben nem kapott a hivatali postafiókjába más levelet, csak a belső, hivatalosakat. Gergely József MSZP-s képviselő a lap kérdésére megjegyezte: nem tudja, hogy működik-e most is ilyen szűrő, mert bár ő sem kap ilyen külső leveleket, lehet, hogy nem is küldenek neki. "Én a kerületi lakosoknak mindig azt mondom, ha valamilyen panaszuk van, amit meg akarnak osztani velem, akkor inkább a privát e-mail címemre írjanak, a hivatalos címemre érkező e-maileket ugyanis mások előbb olvashatják, mint én" - tette hozzá.

Hogy a levéltitok megsértésével ilyenkor mi van, azt majd megválaszolja az, akinek ez a dolga, például a jegyző. Mindenesetre Gergely úr egy fantasztikus, angyali türelmű, békés ember, minden elismerésünk az övé, de mi nem vagyunk ilyen jó arcok. Akik az ilyen és ehhez hasonló dolgokat kitalálták az önkormányzatban, azok remélhetőleg a választások után szépen, tömött sorokban elvonulnak a fenébe. És mi egy cseppet sem fogjuk bánni.

***

Az meg már csak hab a tortán, hogy technikai okokra hivatkozva utasította vissza Oláh Lajos adatkérését az erzsébetvárosi, illetve a terézvárosi önkormányzat. A kormányváltó szövetség képviselő-jelöltje levélben azt kérdezte mindkét kerület illetékeseitől, hogy az elmúlt négy évben hány új állandó lakó jelentkezett be, de azt a választ kapta, hogy ezt nem tudják kigyűjteni. A DK politikusa naponta járja a választókerületet, eközben mondták el neki, hogy ismeretlen nevek jelennek meg újabban a postaládákon, olyanoké, akik el sem viszik a küldeményeiket, mert nem laknak az adott házban. Akkor vajon miért ez a bejelentkezési láz?

Payns

102. A CBA 10 százaléka

08.jpgIsmét egy tanulságos levéllel lett gazdagabb a mi blogunk is, nagy magyar üzletlánc ügyileg. Mivel én magam nem járok CBA-ba (és szerintem nyugdíjam sem nagyon lesz), közvetlen tapasztalatom nincs a levélben említett "nagyszerű" ajánlattal kapcsolatban. Így kénytelen vagyok elfogadni azt, amit a levél írója állít, illetve gondol erről az egészről. Engem meggyőzött. De a döntést ezügyben is az Olvasókra bíznám, bíznánk.

***

Nyugdíjas vagyok, megnézem, hogy mire költök, figyelek, hogy hol tudok spórolni néhány forintot. Ezért tűnt fel a CBA Damjanich utcai boltjában meghirdetett akció: egy alkalommal a vásárlásomra 10% kedvezményt kaphatok. Ezért cserébe mindössze egy regisztrációs lapot kell kitöltenem, amit most be is mutatok. Az ajánlat nem túl nagyvonalú, de aki a kicsit nem becsüli...

cba1.jpg

cba2.jpg

Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy mégsem adom meg a legszemélyesebb adataimat. Amennyit ezen megtakarítanék, annál többet ér a tudat, hogy ezentúl nem zaklatnak hírlevelekkel, akciókkal. És – hiszen a CBA-ról beszélünk – nem akarnak majd beszervezni a békemenetbe.

Nyugdíjas vagyok, nem hülye...

Egy erzsébetvárosi nyugdíjas
(Név és cím a szerkesztőknél)

101. Százéves házak 8.

01.jpgDohány utca 47.

És akkor most egy kis időre térjünk vissza a százéves házakhoz. A lista szerint következő, idén a kerületben centenáriumát ünneplő házat a Dohány utca Nagykörút felöli részén találjuk. Kezdjük talán magával a telekkel: a 1860-ban előbb Gottgeb Antal épített ide – ekkor a cím még Fűzfa utca 31. – egy földszintes lakóházat a telek akkori tulajdonosának, Hinum Sándor megrendelésére. Ennek lebontása után 1887-ben már egy kétemeletes ház épült a helyére, Pichler és Brezina tervei szerint. Az építtető ekkor Pitzek Ferenc volt.

dohany47-1.jpg

dohany47-2.jpg

A most is itt álló, 4+1 emeletes premodernbe hajló szecessziós lakóház pedig 1914/15-ben, Mellinger Artúr tervei alapján Müller Jakab és neje részére épült. Az egyudvaros lakóház homlokzata – Mellingertől megszokottan – geometriai formákból összeállított elemekkel tagolt. Csak mellékesen: például a Wesselényi utca 40. szám alatti egykori Lung-ház (a tulajdonosról elnevezve) is Mellinger Artúr alkotása, nagy hasonlóságot mutat a két épület, bár a Wesselényi utcai korábban, 1902-ben épült és jóval díszesebb. De a Dohány utca 59. szám alatti 3 emeletes lakóházat is Mellinger tervezte és építette, 1906-ban.

Azt még megjegyezném, hogy érdekes módon, magáról Mellinger Artúrról nem sokat tudunk: ami biztos, hogy 1875-ben született Budapesten, építőmesteri oklevélét 1906-ban szerezte ugyanitt. De például halálának időpontja ismeretlen.

BBP

100. Hírünk a nagyvilágban

Csak ennek a hétnek a termése: az ujasz.hu a napokban számolt be arról, hogy évi 3 millió forintnyi "nyugdíjkiegészítést" kapott közpénzből az egyik fideszes képviselő 72 éves anyu- kája. Kismarty Anna tanácsnok mamáját, Kismarty Lórántnét az Erva Zrt.– a kerület vagyongazdálkodási cége – foglalkoztatta: beválasztották a cég igazgatótanácsába, sőt belső ellenőri munkát is végzett. Van ilyen…

Az mindenesetre nagyon égő volt, amikor a képviselő-testületi ülésen még meg is szavazta anyukája alkalmazását. Igaz akkor sincs rendben a dolog, ha kimegy a teremből szavazás- kor, hiszen az ellenőrzés így is úgy is családi biznisszé avanzsált elő.

kismarty1.jpg

Szórakozás közben a képviselőnő (fotó: ujasz.hu)

Aztán itt volt még a Népszava hétfői cikke, amely arról tájékoztatta az olvasókat, hogy mégsem vált be a VII. kerületi kíméletlen terepen az a majd 4 millióért vett Jeep Cherokee, melyet megvásárlása után kevesebb, mint egy évvel a Vattamány Zsolt a Fővárosi Kataszt- rófavédelmi Igazgatóságnak "passzolt le". Legkedvesebb polgármesterünk ezzel megint bemutatót tartott a közpénz gondos kezeléséből és a megfontolt, előrelátó tervezésből…

Különben a számos alkalmak egyike volt ez a terepjáró, amikor is a testületi ülésen feltett képviselői kérdésünkre megmosolyogtató választ adott a polgármester, de olyan is volt, hogy válasz sem érkezett. A terepjáró, a képviselő asszony anyukájának foglalkoztatását megszavazó képviselő asszony, a közbeszerzések, nem létező vagyonleltár, a Janikovszky iskola politikai indíttatású bezárása, mind mind siralmas pillanatai Erzsébetvárosnak.

Dr. Kispál Tibor

***

Majdnem lemaradt egy roppant fontos hír: Rónaszékiné Keresztes Mónika, jelenlegi országgyűlési képviselő, a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje belevetette magát a kerületi klubéletbe, és csörögefánkot sütött a Dózsa György úti idősek klubjában. Négy és fél kiló lisztből, harminc tojásból. Minderről egy 40 perces dokumentumfilm készült a helyi tévében, Erzsébetváros Extra felvezetővel. (Teljes címe: Farsangi fánksütés a Dózsa György úti idősek otthonában. A konyhaművészet iránt is érdeklődők itt nézhetik meg.)

99. Mit szól ehhez Jockey?

Megszakítjuk adásunkat, bocsánat, elnézést, sorry! Mi ugyan bármilyen kísértésnek ellent tudunk állni, de ennek nem, ezt mindenkivel meg kell osztanunk! A kampány legmegha- tóbb pillanata következik: a fiú, aki egy szál gitárral vall szerelmet szíve választottjának. Aki pedig nem más, mint Rónaszékiné Keresztes Mónika, Erzsébetváros-Terézváros fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje.

ronaszekine_joki.jpg

Rónaszékinéről és az őt is érintő kampányról a hir24.hu már írt korábban, például amikor belefutottak egy plakátragasztóba, akinek az volt a küldetése, hogy az ellenzéki plakátokat lekaparja, a kormánypárti plakátokat pedig felragassza. Őszintén reméljük, hogy a dal eljut a címzetthez, addig is mindenki hallgassa meg, vizuális típusok a szemüket is behunyhatják közben. Aki megtalálta: a Cink. (Készült a Hír24 tegnapi cikke nyomán, Tóth Richi köszi, köszi, köszi!)

U.i.: Ez azért majdnem olyan jó, mint az olajvállalkozók (esetleg olajszőkítők) bálja. Jockey Ewing meg már hozza is a puskáját...

98. Séta a kerületben 2.

05.jpgMa a Garay utcából mentem át a Baross térre. A Garay utca és a Baross tér között nemrég aszfaltoztak az új ostornyeles lámpák telepítése után. Az újonnan burkolt járdán feltűnő volt, hogy ott hagyták a régi, repedezett, hiányos aknafedőt. A több százmilliárdos négyes metró építésénél hányszor tízezer forintot takarítottak meg?

Senkit nem zavar ez a látvány?

2014-03-05 11.02.55.jpg

2014-03-05 11.04.13.jpg

Kissé odébb a szálloda előtt fejeződik be a tér új kockaköves járdája, mellette a Rákóczi út régi aszfaltozott járdája. No, de mit látunk a "tervezési határ”-nál? Hiányos a régi aszfalt, égbekiáltó az ellentét az új burkolat és a régi hiányos járda között?

Ez sem zavar senkit az illetékesek közül?

Gergely József, önkormányzati képviselő

96. A szememnek hiszek

És akkor még egyszer, utoljára ejtsünk pár szót arról a nagynagy rendről, tisztaságról, amiről Varga úr oly határozottan állította, hogy létezik. Oláh Lajos Facebook-oldalának március elsejei bejegyzése: ”Tegnap hazafelé sétáltam és benéztem pár társasház udvarára Erzsébetvárosban. Elképesztő, hogy milyen látvány fogadott. Vajon Rónaszékiné tudja, hogy mi zajlik a kerületében? Mindenesetre ezeket a képeket elküldtem neki is.”

olah_kepek2014a.jpg

Persze Varga úr, mint Belső-Erzsébetvárosban élő lakos emlegetheti az "elmúltnyolcév" szoci planténereit, és ezeket a képeket is értelmezheti csak politikai propagandaként, melyek a helyzet objektív értékelésétől távol állnak, mi azonban nem. Valahogy a saját szemünknek és elkeserítő tapasztalatainknak jobban hiszünk, mint neki, bocs. Ha pedig állításait egy kamu, imitált blogoldal gazdája erősíti meg és játszik alá, nos, akkor egy csöppet már gyanakodni is kezd az ember fialánya.

És ha már szóba került a politikai propaganda és az objektív értékelés: ezek a képek valahogy kimaradtak a Vattamány-féle 35.000 példányos, színesszagos reklámfüzetből...

Payns

95. Csend, rend, tisztaság?

07.jpgA napokban – többek között – az alábbi komment érkezett Miért büntetik belső Erzsébetvárost? posztunkra. Ebben egy kerületi lakó egyet nem értését fejti ki az ott megfogalmazottakkal kapcsoltban. Erre – bár eddig ez nem volt szokásunk – egy külön posztban, ha úgy tetszik, nyílt levélben kívánt válaszolni az eredeti írás szerzője, Devosa Gábor. Előbb tehát következzék a komment, majd az arra adott válasz…

***

Tisztelt Devosa Úr!

Belső Erzsébetvárosban élőként, csak politikai propagandaként tudom értelmezni az Ön által leírtakat, amik a helyzet objektív értékelésétől távol állnak. Miért lenne gondozat- lan a Kéthly Anna tér? Tavasztól őszig gyakran látok ott közmunkásokat füvet nyírni, virágot ültetni. Bárki megnézheti, nem gondozatlan egyáltalán.

Arról miért nem ír, hogy a kettővel előző, szocialista vezetésű önkormányzati ciklus végén hangulatjavító intézkedésként planténerekkel rakták tele a kerületet, majd a megnyert választás után hagyták Önök gondozatlanul azokat, letört fákkal és szeméttel teli? Az nem bántotta a szemét? Itt élőként látom, hogy rendszeresen takarítják az utcákat, és egyáltalán nem koszosabbak, mint a szocialista városvezetés idején. Sőt inkább tisztábbak.

kiralyu_2005b.jpg

A Klauzál téri vásárcsarnokban lévő Spar üzlet a kedvenc bevásárlóhelyem a hangulata miatt, és mert soha nincs ott tömeg. Én is látom, hogy a kisebb üzletek (minden a Sparon kívül) kiköltöztek onnan. De enyészetnek nevezni az ottani állapotokat, az erős túlzás. És ha valóban fel akarják újítani, úgy gondolom, ráfér. Eddig ugyanis belül egy összetákolt bodegahalmaz volt. Az igaz, hogy hiányolom a vásárcsarnok átalakításával, jövőjével kapcsolatos tájékoztatást.

Varga Péter

Tisztelt Varga Péter úr!

Ezúton is köszönöm észrevételeit és örülök, hogy rövidke írásom felkeltette figyelmét. Sajnos azonban én is csak politikai propagandaként tudom értelmezni az Ön által leírtakat, amely a helyzet objektív értékelésétől igencsak távol állnak.

A Kéthly Anna tér, ha Önnek tetszik így, hát lelke rajta. Ízlések különböznek. Nekem nem tetszik, hogy délelőttönként, különösen hétvégén sörkert válik belőle. Délelőtt és délután egyaránt, az éjszakáról már nem is beszélek. Nekem nem tetszik, hogy egy árva virág nem nyílik évek óta a téren. Amit néha elültetnek, az sem marad meg sokáig. Nekem nem tetszik, hogy ki-be dőlő kerítés és a nyitott kapuk mellett hagyott szemeteszsákok várják a belépőket. Nekem nem teszik, hogy az agyon firkált padokon, alkoholgőzös figurák pihenik ki az éjszakát. Kisgyermekes családok nem szívesen lépnek be a térre. Ha gondolja, összehozom jó néhány,  a környéken élő családdal, nekik is mondja el majd legyen szíves, hogy ez csak politikai propaganda.

kethly1.jpg

Néhány tény a az utcai konténerekről. Melyekről szívesen írok! Fővárosi pályázaton nyerte a konténereket az önkormányzat, egy fővárosi  program kapcsán. Az volt a szándék, hogy a betonrengeteg közepén némi zöld várja az utcán sétálókat. Sajnos sok garázda alak le-, illetve kitördelte a beültetett fákat. Én hiszem, hogy ezek nem erzsébetvárosi polgárok és nem is szocialista városvezetők, de biztos vagyok benne, hogy nem is fideszes képviselők vagy jobboldali kerületi lakók voltak. Ha nem tűnt volna fel Önnek, ezek a dézsák röviddel a károkozások után  kerültek el az utcákról.  Ön, mint a környék lakója nyilván azt is tudja, hogy ezek a növénydézsák ma a társasházak belső udvarait díszíthetik, mert azokat az akkor még szoci vezetésű önkormányzat átadta a kerület házainak! Akik azóta is jó gazdái ezeknek.

Az utcák tisztasága tekintetében nem nyitnék vitát, de szívesen teszek Önnel egy sétát a Klauzál téren, Kéthly Anna téren, Wesselényi, Dohány, Nagydiófa,  Akácfa utcákban csütörtök, péntek, vagy szombat, vasárnap  kora reggel. Készítsünk közös videót, képeket a környék tisztaságáról. Vagy csöngessünk be közösen néhány házba a környéken és rögzítsük, mit mondanak az itt élők erről a kérdésről. Én szívesen leszek ebben partner.

2014-02-04 09.18.43.jpg

A Klauzál téri piac kapcsán részin egyetértek Önnel: SOHA NINCS OTT TÖMEG! Miért is lenne, ez már nem piac. Csak egy multi áruház, koszos környezetben. Én szívesebben látnék ott egy nyüzsgő, színes, kedvező árú piacot, amely kielégíti a környék lakosságának igényeit. Volt rá négy év! És mielőtt elkezdünk elmúltnyolcévezni, csak mondom, hogy négy éve elkészültek az átépítés tervei.

Maradok tisztelettel: Devosa Gábor
És várom válaszát a fenti írásban tett felajánlásaimmal kapcsolatban.

94. Véletlenül, mi?

08.jpgÁlmomban két macska voltam és játszottam egymással.
(Karinthy Frigyes)

Jött a blogra egy hozzászólás, a Heti kérdéseink 5. (Miért büntetik belső Erzsébetvárost?) posztunkra. Népszerű kommentelőnk Géza911 írta. Önmagában ez nem lenne érdekes, volt már ilyen, lesz még ilyen.

Csakhogy megnézve Géza adatlapját, kiderült: „rokonok” vagyunk, vagy mi… Véletlenül. Véletlenül? A többi derüljön ki Gézának írt levelünkből.

Kedves jó Géza911!

Mielőtt válaszolnánk Varga úrral egyetértő kommentjére, hadd gratuláljunk a kimondottan újszerű blogjához, melyet az igencsak frappánsra sikeredett "A mi Erzsébetvárosunk" címmel indított 2014.02.04-én, szintén a blog.hu-n. Külön megható, hogy nem csak blogja címe egyezik meg a miénkkel, hanem véletlenül még ez első – és eleddig egyetlen – posztjának címe is ugyanaz, mint a miénk (Elindultunk).

geza911.jpg

Természetesen egy olyan ragyogó jellemről, mint Ön, nem feltételezünk semmiféle sunyiságot, így csak gratulálni tudunk a majdnem egyedi címválasztásaihoz. Mit ne mondjunk: nagy az öröm (különben is, hol a söröm?!), hogy ekkora hatással voltunk Önre.

További jó egészséget és szorgalmatosságos szép napokat kívánva:
A mi Erzsébetvárosunk blog szerkesztői

(Külön megtisztelő, hogy eddigi aktivítása – adatlapja szerint – egyedül a mi blogunkra terjedt ki, továbbra is várjuk – hacsak épp nem a blogját írja – további markáns véleményét, és színvonalas kommentjeit.)

süti beállítások módosítása