A mi Erzsébetvárosunk

410. Vergődés

2015. május 30. - amier

01.jpgPár szó még mindig  a Gömöri-Deutsch párosról – Bizalom nélkül nem tud dolgozni Gömöri Zsolt a Paralimpiai Bizottság elnöke. Ő maga mondta, és akkor ez egészen biztosan így is van. Viszont a bizalmat csak akkor érzi elveszettnek, ha azt a közgyűlés vonja meg tőle. Persze Lázár és Borkai véleményét tiszteletben tartja – de nem azok alapján dönt. Részletek az ATV videójában, tessék feltétlenül megnézni!

Elmúlt napok eseményei röviden: Pásztory Dóra levele után több szponzor jelezte, hogy a vitás ügyek lezárásáig felfüggesztik a támogatást, a felügyelő-bizottság tagjai lemondtak, csütörtökön pedig Lázár János szorgalmazta erősen Gömöri távozását. A MOB elnöke, Borkai Zsolt pedig úgy fogalmazott: Gömöri Zsolt "már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni" a szervezetet és a sportolókat. Gömörit egyébként húszmillió forintra perelik azok, akiknek nyilvánosságra hozta a személyes levelezését.

gomori2.jpg

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) június 19-ére hívott össze rendkívüli közgyűlést, ahol majd kiderül, hogy a gyanúsnál is gyanúsabb elnöknek mennyi támogatója maradt. Persze Deutsch Tamáson kívül. És ha egyáltalán a posztján marad addig…

Gergely József

***

Kunhalmi Ágnes, a sportért is felelős Kulturális bizottság alelnöke, közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője és az MPB alelnöke továbbra is a helyén van, pedig ő is felelős a botrányért, mert ő javasolta az elnökségnek még 2012-ben Gömöri Zsolt végtörlesztését, ami miatt az egész botrány kirobbant.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr987505284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása