A mi Erzsébetvárosunk

594. Pár szó a Káry-villáról

2016. november 01. - amier

Maradjunk még egy csöppet a Fasor környékén – csak most nem a 10 ezer faültetés* belengetése ürügyén – hanem a Dózsa György út 74. szám alatt álló Káry-villa miatt. Pár napja jelent meg a Népszavában egy hosszabb írás Magányos villa a Városliget szélén címmel. Apropóját az adta, hogy elkezdték átalakítani (szétverni?) a Dózsa György út erzsébetvárosi szakaszának utolsó villáját: az épületnek olyan két hónapja kezdték bontani a tetejét, amit mára teljesen leszedtek, termeit meg szétverték.

kary_villa1.jpg

kary_villa2.jpg

A hírek szerint augusztus legvége óta dolgoznak munkások a területen, a bejárati kapun pedig egy nem túl barátságos tábla próbálja elhajtani a bámészkodókat – írja a Népszava. Erről ugyan tegnapelőtt feltettünk egy rövid ismertetőt az fb-oldalunkra, de nem hagyott nyugton a dolog, így tegnap elmentem megnézni, hátha csak rémhír, túlzás, túlreagálás amit a Népszava írt, de nem.

kary_villa5.jpg

kary_villa4.jpg

Nem tudom, a képeken mennyire látszik, de a klasszicista épületnek lehet, hogy tegnap a végnapjait sikerült megörökíteni. A tetőt a bontás megkezdése óta védőtetővel nem pótolták, az épületbe akadálytalanul ömlik be az eső, ha épp esik, márpedig ősszel elég gyakran szokott esni. Pusztulása jóformán borítékolható. Az ablakon benézve mindez – meg az ég is – elég jól látszik, de ne legyen igazam... (További képek, nagyobb méretben az fb-oldalunkon „csodálhatók” meg.)

kary_villa3.jpg

kary_villa6.jpg

A szomszédos Peterdy utca lakói meg hiába tiltakoznak az átalakítás miatt. (Elsősorban azt nehezményezték, hogy a tervezett szálloda kialakításának tervei az építési szabványoktól eltérnek, s nem megfelelő műszaki megoldásokat tartalmaznak.) Az Urbanista blogon Zubreczki Dávid ezt írja: rákérdeztem az Erzsébetvárosi Önkormányzatnál, akik elképesz- tően gyorsan válaszoltak. A lényeg:

  • Az épület műemlék.
  • A jelenlegi tervek szerint az épületet felújítják, a tetőteret beépítik, kap egy liftet és egy 20 szobás hotelt alakítanak ki benne. Az átalakításhoz az építési és örökségvédelmi engedélyt is megkapták.
  • Az építési munkákat augusztus 30-án megkezdték, az építési engedély öt évre szól.

Ezek után izgatottan várom, hogy ez most egy szétrohasztásos akció, vagy valóban megújul a villa. Meg azt is, hogy az Óvás Egyesület mikor emeli fel egykoron oly nagyon hangos szavát ezügyben is…

***

És bár az Utcák, házak, terek rovatunkba már feltettük, most röviden itt is ejtsünk pár szót magáról az épületről: 1881/82-ben Káry Sámuel divatáru-kereskedő és neje (sz.: Leitner Eleonóra) megbízásából épült. Az egyemeletes, portikuszos villaépület Wellisch Alfréd műépítész első ismert munkája, többször átalakították, majd az 1920-as években Bauer Emil tervei szerint bővítették a hátsó homlokzathoz csatlakozó egyemeletes épület- szárnnyal. Az előző századfordulón itt működött Réh Béla Elektromágneses Szanatóriuma és Gyógyintézete, innen költözött át a Fasor 11. szám alá. (Egy időben a Péterfy Sándor utcai kórház egyik részlege is itt működött, ami érthetően nem használt az épületnek.)

dozsa74r1.jpg

Ezt meg csak úgy, érdekességként: az épületet szokták Csengery-villaként is említeni, több helyen többen azt írják, hogy a villa későbbi tulajdonosa Csengery Antal „a Magyar Föld- hitelintézet titoknoka a M. Tud. Akadémia rendes tagja és jegyzője" volt, aki nyaranta költözött ki ide a városszéli park mellé a családjával. Ez azért lássuk be, eléggé bajos lehetett, mivel Csengery egy évvel a villa építésének megkezdése előtt, 1880-ban meghalt.

Csengery villája kissé arrébb állt, 1864-ben 2200 forintért vette meg az Aréna út és a ké- sőbbi Dembinszky utca sarkán fekvő, 908 négyszögöles üres telket és még ugyanabban az évben magasföldszintes házra tervet készíttetett Limburszky József építőmesterrel, a vég- ső terveket azonban már Hild Károly szignálta. Csengery halála után örökösei megtartot- ták a házat; azt csak négy évvel özvegye halála után, 1908-ban adták el a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének 202.000 koronáért. A házat lebontották, helyére 1909-1910-ben felépült a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségének első székháza – az Aréna út 68. és Dembinszky utca 54. szám alatt.

Payns

***

*10 ezer faültetés belengetése ürügyén: Hiba lenne azt mondani egy elért részeredményre, hogy nem kell neki örülni. Örülni kell, hogy Tarlós István főpolgármester bejelentette, tízezer új fát akar Budapesten ültetni. Ez egyrészt örömteli, másrészt viszont a program első évében elültetni tervezett 1600 fa nem fogja tudni pótolni azt a közel 1000 öreg fát, amit az elmúlt egy évben kivágtak, és azt a 2500-at, amire jövőre ugyanez a sors vár. Zöldfelületet nagyon nehéz létrehozni. Idő kell hozzá. (lásd. Kettős Mérce)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4511921821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása