A mi Erzsébetvárosunk


Teljes kivéreztetés [116.]

Orbanisztán működése - sokadik rész

2021. április 25. - amier

Szentkirályi Alexandra: Egész évben nem kell fizetni a közterületért a teraszoknak. (Index)  A kormány fokozatosan vonja el az egykori úgynevezett önkormányzatok minden bevételét és hatáskörét. Persze a vírusra hivatkozva. A nagy pénzekkel kezdték, de nem szégyellnek lehajolni az aprajáért…

Tovább

Nyitás, némi ellentmondással [115.]

Ha minden jól megy, szombattól változik a kijárási tilalom kezdete – legalább is Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője ezt mondta a csütörtöki Kormányinfón. Meg azt is mondta, hogy ha elérjük a 3,5 millió beoltott embert, akkor a vendéglátóhelyek teraszai is kinyithatnak ugyanezen a napon. (A…

Tovább

Fényképezni (is) tilos [107.]

Helyzetünk az Abszurdiszán–kabaré–hibridrendszer háromszögben.

Két órát kellett sorban állni az esztergomi oltópont előtt, a fotózást megtiltották. (24.hu)  Anno a Kádár- (és állítólag már előtte a Rákosi-)rendszerben arról lehetett tudni, hogy titkosnak minősített katonai objektum van a környéken, hogy az út mellett feltűnt a figyelemfelkeltő jellegű…

Tovább

Izzanak a vonalak! [103.]

Ünnep van, így csak röviden

A Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) utasította a háziorvosokat, hogy hétvégén, illetve munkaszüneti napokon is oltsák az embereket egészen május végéig.  Péntek este megjelent az értesítő arról, hogy szombaton oltani kell. Különben bírság harmincezertől ÖTMILLIÓIG, ahogy…

Tovább

Azé, aki megveszi [90.]

Megmutatjuk, mekkora a tömeg abban a budai étkezdében, amely a kormányzati cégek dolgozóit is kiszolgálja (via Telex)  Előzményként álljon itt egy idézet! Csaknem negyedszázada, aktív publicista koromban röffent elő belőlem az indulat, amikor megértettem, hogy "A magyar föld nem eladó!" jelmondat…

Tovább

Oltakoznék én [89.]

A magyar hatóság engedélye helyett Szijjártó igazolása is elég lesz a koronavírus elleni vakcina behozatalához. (via 444.hu)  Oltakoznék én, de kissé bizonytalan vagyok. Valahogy elbizonytalanít egy csöppet, hogy a most frissen megjelent kormányrendelet szerint egy teremfocista főfürkész…

Tovább

Isten veled, Civilház [87.]

A hír röviden annyi, hogy bezár a Civilház, mivel az épületet oktatási és kulturális célra akarja bérbeadni az önkormányzat. A részletek kiderülnek az önkormányzat oldalára feltett pályázati felhívásból. (Tudom, tudom, a Wesselényi utca 17. sz. alatti épületet az előző vezetés átkeresztelte…

Tovább

Petíció [69.]

Címzett: Orbán Viktor miniszterelnök

A szomszédtól, hogy itt is fent legyen... Két hete petíciót indított a Levegő Munkacsoport, kérve a kormányt, ill. Orbán Viktort, hogy vonják vissza a parkolási díjfizetés felfüggesztéséről szóló rendelkezést. A közterületi ingyenes parkolás következtében már tavasszal is jelentősen megnőtt a…

Tovább

Parkolási szabályozás [67.]

Olvasom az önkormányzat oldalán, hogy a hivatal a kerületi parkolási szabályozás alapos átalakítását tervezi, azaz 2021 januárjától a parkolóhelyek felét a kerületi lakosoknak fogják fenntartani; 18:00 óra és 7:00 óra között csak azok használhatják az erre kijelölt parkolókat, akiknek van parkolási…

Tovább

Kerül, amibe kerül [63.]

Ingyenes parkolás. Erre mit lépsz víruskám?! (via erdelyip) A kormány szerdától újra bevezette a rendkívüli jogrendet. Így többek között – egyelőre 90 napra – ismét ingyenes lett mindenütt a parkolás. Árulja már el valaki, hogy ez hogyan segíti elő a járvány lelassítását? Vélhetően sehogy. Viszont…

Tovább
süti beállítások módosítása