Szentkirályi Alexandra: Egész évben nem kell fizetni
a közterületért a teraszoknak. (Index)
A kormány fokozatosan vonja el az egykori úgynevezett önkormányzatok minden bevételét és hatáskörét. Persze a vírusra hivatkozva. A nagy pénzekkel kezdték, de nem szégyellnek lehajolni az aprajáért sem.
A mechanizmus ugyanaz: először normatívan elveszik a pénzt, aztán az arra érdemesnek minősítetteknek visszacsurgatnak valamennyi "kárpótlást". Mindeközben azok, akiknek fizetniük kellett volna, teljes joggal ünneplik a kormányt és fejét — elvégre nem a néhai önkormányzat mondott le a működéséhez alapvetően szükséges bevételekről, hanem a kormány döntött úgy, hogy azokat nem kell befizetni.
Jogvégzett emberek csinálják, tehát pontosan tudják, hogy mit. És nem szégyellik magukat. Éppen ellenkezőleg.
Fügedi Ubul
*
És ahogy Orbán pénteki rádióinterjújában nagy röhincsélés közepette beharangozódott, szombaton nyitottak is a teraszok. Ennek örömére – ha már megígérte – a miniszterek elnöke is benyomott egy sört. (Legalábbis a fenti fotóshop-gyanús kép tanúsága szerint így történt…) Az meg egy másik dolog, hogy a kerületi lakosok – legalábbis a Facebook bejegyzések szerint – jóval kisebb örömmel és kuncogással vették tudomásul a szombati terasznyitást, mint a miniszterek Rogánnal (is) söröző elnöke. És a kifosztott önkormány- zatok sem szakadtak meg a röhögéstől. (Megj.: és mindez történik akkor, amikor a napi halálozási számok továbbra is kétszáz fölött vannak...)