A mi Erzsébetvárosunk


391. Jééé, Dob utca!

2015. április 20. - amier

Így az önkormányzati választás után fél évvel a választókerület újonnan megválasztott képviselője is rácsodálkozott a Dob utcai vándorkövekre, aszfaltfoltokra, romokra, és azonmód meg is írta levelét ezügyben a polginak. Választ is kapott rá a Városgazdálkodási…

Tovább

375. Márczius tizenötödike

Tegnap hagyományainknak megfelelően megemlékezést tartottunk Damjanich János emléktáblájánál, azaz a Dózsa György út sarkán koszorúztunk még reggel, a hivatalos Klauzál téri Önkormányzati ünnepség előtt. Akit érdekel, itt megnézheti a fotókat, mert én ide most biza' a pasaparki mágus, Rogán Tóni…

Tovább

358. Sétafika 4.

Most kivételesen nem a még tavaly október elején félig készen, majd decemberben végre készen átadott Dohány utcai gettó-emlékfalról lesz szó, bár az elmúlt héten meglepődve láttam, hogy az emlékfal elhúzható kocsibejáróként (is) funkcionál, ami azért lássuk be, eléggé…

Tovább

351. Végtelen történet 1.

Igen, már megint a Dob utca. Illetve, annak vélt javítása (tákolása?) a téma, amiről – hogy hogynem – de az Erzsébetváros újság (és persze az önkormányzat) mára mélységes mélyen hallgat. És már fel sem merül, hogy a még garanciális útszakaszon ne aszfalttal toldozgassák…

Tovább

321. És megint Dob utca

Elvileg már vicces is lehetne. Vagy röhejes. De nem az: a Dob utca "stílusosan” készülődik a két éves évfordulójára, azaz az utca eleje díszburkolat-aszfaltozás miatt megint lezárva. És valóban, a Dob utcát megint foltozzák. Az önkormányzat meg – szokás szerint –…

Tovább

318. Múltidéző - Remíz 1.

És most akkor megint következzék egy kis múltidézés. Egyszer korábban, még szeptemberben szó esett itt a Damjanich utcán egykoron a Rottenbiller utca és a Damjanich utcai remíz felé robogó villamosról. Most viszont olyan képet fedeztem fel a fészbukon, mely egyszerre mutatja meg ezt…

Tovább

314. Körbenéztünk 2.

Még a múlt hét közepén jelent meg az Indexen Janecskó Kata "Kedves képviselő, mennyi pénzt szeretne?" című írása, amely azt boncolgatja, hogy mi mennyi, mi hány az önkormányzatok környékén. Igen, a képviselők, polgármesterek díjazásáról van szó. Tudni kell, hogy a helyi…

Tovább

310. Körbenéztünk 1.

Jóreggelt. Egy hónapja, hogy lezajlott az önkormányzati választás. Mint korábban írtuk, az ellenzéki összefogás színeiben 7 ellenzéki képviselő jutott be az új képviselőtestületbe. Azt is írtuk, hogy szerintünk jó ötletnek látszik megnézni ennek a hét képviselőnek a…

Tovább

309. Körbenézünk az fb-n

Lassan egy hónapja lesz, hogy lezajlott az önkormányzati választás. A demokratikus ellenzéki összefogás – csakúgy, mint az országgyűlési választáson – valamivel több szavazatot szerzett a kerületben, mint a Fidesz, így az új képviselőtestületbe 7 ellenzéki, összefogásos képviselő jutott be. Az…

Tovább

305. Konzultálunk, konzultálgatunk

Igen, megint róla van szó, a Tompikáról. Kicsit fura, kicsit buta, de mindenki őt szereti. Ugye emlékszünk rá? A legváratlanabb pillanatokban jelenik meg az ajtóban, és boldogan jelenti be: Megjöttünk a Tompika! Itt van Tompika tótát enni! És nem vicc, tényleg a Fidesz nethuszárja,…

Tovább
süti beállítások módosítása