A mi Erzsébetvárosunk

375. Márczius tizenötödike

2015. március 16. - amier

Tegnap hagyományainknak megfelelően megemlékezést tartottunk Damjanich János emléktáblájánál, azaz a Dózsa György út sarkán koszorúztunk még reggel, a hivatalos Klauzál téri Önkormányzati ünnepség előtt. Akit érdekel, itt megnézheti a fotókat, mert én ide most biza' a pasaparki mágus, Rogán Tóni fényképét rakom ki, aki – míg mi koszorúztunk – merőben új oldaláról mutatkozott be.

rogan_huszar1.jpg

Két kisfiával huszárruhában fotózkodott, a képet meg kirakta a Facebookra, "éljen március 15-e" szöveggel. Mert bizony egy ilyen boltbezárós, ünneplős vasárnapokon ezt kell csinálni: huszárkodni a családdal! Sujtásos, félregombolt huszármente öltönynadrággal és félcipővel, mosolya (?) alapján szerintem ő is tudja, hogy még sosem nézett ki ilyen jól.

Félreértés ne essék, a két kissrác jófej, velük semmi baj. Csak a Rogánnal, a félig huszárral. Meg az ő nagy magyarkodásával. Ez a felvétel ugyanis pontosan megmutatja, hogy mennyire lehet komolyan venni a hazafiaskodó szövegeket, a polgári hagyománytiszteletet és a többi – mára már igencsak elcsépelt – közhelyet, amelyek bőségesen teremnek a jeles napok idején. Hol szövegben, hol képben. Mindenesetre tegnap kommentként ezt írta valaki Rogántóni képe alá: "Jobban tetszik mentében, mint jöttében."

Devosa Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr677276121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása