A mi Erzsébetvárosunk

Vissza az egész [211.]

Meglepetééés! – mondta a bíróság Gulyás Gergelynek.

2022. március 23. - amier

Még a múlt héten jogerősen megsemmisítette a bíróság a Király utca 27. szám alatti műemlékház eladásáról szóló, tavaly ősszel hozott miniszterelnökségi határozatot. A bíróság ítélete szerint jogszerűségi hibát ejtett a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely, így a Törvényszék ítélete szerint a Király utcai épületegyüttessel kapcsolatos miniszterelnökségi döntés semmis.

kiraly23252729-2.jpg

Az  ítélet előzménye, hogy a műemlékvédelemért is felelős Miniszterelnökség a Sunbelt Property Ingatlanforgalmazó Kft. 2021. augusztus 31-én beérkezett kérelmét még aznap – feltűnő és gyanús gyorsasággal – jóváhagyta, azaz engedélyezte, hogy a cég megvásá- rolhassa a szóban forgó Király utcai védett, műemlék bérházat. (Részletek ITT és ITT, korábbi posztjainkban olvashatók.)

Tehát alig egy nap alatt döntött a Miniszterelnökség annak az épületnek eladhatóságáról, amelyet az önkormányzat nem is akart eladni. Így nem meglepő, hogy a váratlan állásfoglalás eléggé meglepte önkormányzatot. Főleg úgy, hogy az önkormányzat akkor már perben állt a kormányzati hozzájárulást kérő ingatlanos cégekkel, amelyek tavaly ősszel kötbért is követeltek a kerülettől. Egy olyan, hatályba nem lépett szerződésmódosítás alapján, amelyet az előző, Vattamány-féle vezetés kötött velük…

A jogtalan szerződés miatt az önkormányzat továbbra is perben áll a cégekkel, a kerület önkormányzata most azért küzd, hogy semmissé tegye az előző önkormányzati vezetés által kötött és eltitkolt, rendkívül előnytelen és törvénysértő adásvételi szerződést.

*

Emlékeztető: A cégadatok szerint a Király utcai házakért valójában minimális bevételek- kel rendelkező cégek küzdenek, az utóbbi öt évben nulla forint volt a nettó árbevételük. A Sunbelt Property Ingatlanforgalmazó Kft. eredetileg 2003-ban, a Sunbelt Garden 2005-ben nyert jogot a házak és a játszótér megvásárlására. A cégek akkoriban még Király 27. Kft., illetve Király Garden Kft. néven voltak bejegyezve. (via 24.hu / Spirk)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3617788052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása