A mi Erzsébetvárosunk

Kavarja vagy nem kavarja [64.]

Mint Piszkos Fred a málnaszőrt.

2020. november 10. - amier

A múlt hét közepén az önkormányzat számlájáról “leemeltek” 417 millió forintot egy szerződés alapján, amelyet a kerület előző vezetése kötött. Ebben a szerződésben az önkormányzat vállalta, hogy három Király utcai házból pár hét alatt kiköltöztet félszáz lakót, a kiürített házakat pedig eladják. Erre azonban esélyük sem volt, hozzá se kezdtek. Ezzel viszont szerződést szegtek, ami miatt az önkormányzatnak – a Vattamányék által aláírt feltételek szerint – 9,7 milliárd forint kötbért kell kifizetnie.

kiraly23252729-1.jpg

A legutóbbi ülésén a jelenlegi képviselőtestület úgy döntött, az önkormányzat bíróság előtt megtámadja ezt a szerződést. És mivel bűncselekmény gyanúja is felmerül, az önkormányzat arra kéri a bíróságot, tiltsa el a cégcsoportot attól, hogy kötbért kérjen, amíg nem dönt, és állapítsa meg a szerződés semmisségét.

Itt jön a képbe Piszkos Fred, mert a fenti hírre azonmód előkerült kerületünk egykori alpolgármestere, az azóta o.gy. képviselővé előléptetett Bajkai István, és hűtlen kezelés gyanújával fel akarja jelenteni Niedermüller Péter polgármestert. Méghozzá egy 2003-ban kötött, de 2008-ban felbontott ingatlanszerződés miatt, amelyet a 2019 tavaszán az akkori fideszes vezetés mégis módosított. (Megj.: azaz, egy nem létező szerződés került módosításra, méghozzá úgy, hogy annak alapján inkább Niedermüller Péternek kellene büntető feljelentést tenni hanyag ill. hűtlen kezelés miatt…)

kiraly23252729-2.jpg

Minderről hosszabban, részletesebben Spirk József cikkében ITT lehet olvasni a 24.hu-n, vagy ugyanerről Hunvald György blogján ITT.

De nézzük időrendben, hogy mi is történt:

  • A Király utca 25-27-29. számú ingatlanokra 2003-ban kötött szerződéseket az önkormányzat.
  • 2008 januárjában az önkormányzat elállt a szerződésektől és megszüntette azokat, mert a vevő 5 év alatt semmit sem tett a vállaltak teljesítése érdekében.
  • A vevő a megszüntető határozatot nem fogadta el, és beperelte az önkormányzatot. Ezt követően 2009-ben az önkormányzat pályázatot írt ki az épületek hasznosítására, amit 2010-ben pályázó hiányában eredménytelennek nyilvánítottak.
  • Hat évvel később, 2016 áprilisában a képviselőtestület megbízta Bajkai István alpolgármestert, hogy kezdjen tárgyalni a jogi helyzet rendezése érdekében.
  • 2017 májusában a Király u 23. (a játszótér) ügyében – mivel a vevők által indított per még nem zárult le – testület úgy döntött, az önkormányzat ne kössön semmilyen perbeli vagy peren kívüli egyezséget. Ha pedig a Király u. 25-27-29. számú ingatlanok adásvételi szerződéseit nem sikerül megegyezéssel felbontani, az önkormányzat indítson keresetet ennek érdekében.
  • 2017 decemberében a képviselőtestület egyhangúan elutasította az akkor épp aktuális egyezségi ajánlatot. Közben a vevő jogerősen elveszítette a pert az önkormányzattal szemben. Az elállás érvénytelenségének és jogszerűségének megállapítására benyújtott keresetet a bíróság elutasította.
  • Ennek ellenére 2019 májusában olyan határozatot fogadott el a képviselőtestület, hogy irreálisan rövid határidő alatt kiürítik az épületeket. A vevővel még arról is megállapodtak, hogy ha ez nem sikerül, akkor az önkormányzat kötbért fizet.
  • június 23.-án a vevők (Sunbelt Property Ingatlanforgalmazó Kft. és Sunbelt Garden Ingatlanforgalmazó Kft.) és az önkormányzat ingatlangazdálkodási cége, az EVIN Zrt. között a kötbérkövetelésekre megállapodás született; innen jött a tizenegy különféle jogcímen követelt közel tízmilliárdos kötbér.

Az összesen 9,7 milliárd forintos kötbér többszörösen meghaladja az ingatlanok vétel- árát. A felek tavaly 2,6 milliárdos árban állapodtak meg a három házért és a játszótérért. Szép, nem?

Nem, egyáltalán nem. Mindenesetre a fentieket olvasva valahogy van egy olyan fura érzése az embernek, hogy Bajkai kavarja, egyre csak kavarja azt a bizonyos málnaszőrt, és direkt szívatja a derék Vattamányt. Mert mást ezzel nem lehet. Hacsak saját magát nem, de hát ilyet csak nem csinál…

***

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a cégek jogi képviselője a kerületben lezajlott tavaly őszi hatalomváltás után egyszer találkozott az új ellenzéki polgármesterrel. Ő viszont eleve semmisnek tartotta a megállapodást, ezért nem teljesítette a benne foglaltakat. A kötbérköveteléseket tartalmazó közjegyzői okiratot szeptemberben kapta meg a polgármester, aki ezt követően beszélt a cégtulajdonosokkal is. Niedermüllerék szerint a kerületet csődbe vinné, ha teljesítenék a Sunbelt-cégek számára a korábbi, 2019-es szerződés alapján kiszámolt követelést. Az önkormányzat ezért bírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a szerződés semmisségét. (via 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2616281534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása