Tudom, több napos a hír, de csak most jutottam el odáig, hogy anyázás nélkül – azon már túl vagyok – ejtsek pár szót a témában, mert muszáj. Mert nem lehet, és nem is szabad szó nélkül elmenni mellette. De kezdjük az elején: a hét közepén előkerült a szemétből egy hangfelvétel, amelyen G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöke, Orbán Viktor stratégiai főélésködője előadott egy zseniális ötletet; és vidám jugendezéssel örvendeztette meg az úri közönséget.
Fotó: tumblr
Egészen pontosan, Viktorjugendezéssel. Mert szerinte nem is volna rossz ötlet csinálni egy ilyet. Egy Viktorjugendet. (Megj.: Ez a mókás kis „ötlet” itt minálunk, Erzsébetvárosban aztán különösen jól hangzik…)
Vannak mások is rajta kívül, akik halmozottan hátrányos helyzetűek, de a többi hasonszőrű szerencsétlenből nem lett igazgató a kormányhoz közeli Századvégnél, sem főszerkesztő a 888.hu-nál. Ilyen előzmények után jutott el G. Fodor Gábor addig a felvételig, amely tegnap került nyilvánosságra. (via Föld S. Péter)
Megjegyzem, ez a mocsok nem csak, vagy nem elsősorban a szerencsétlen G. Fodor sara. Népünk és nemzetünk nagy, és többek által előnyösen ismert vezére pár napja ugye elzen- gedezte egy német lapban a sunyi, gyűlöletkeltő plakátjaikkal kapcsolatban, hogy
"Minden nemzet más történelmet hord a puttonyában."
És hogy a mi magyar puttonyunkban nincs antiszemitizmus – tette még hozzá. Aha. Csak nácizmus, baszki! Vagy valami olyasmi, ami rohadtul annak látszik – legalább is, ha ezt az ebihalat hallgatom.
a Szerk.
***
G. Fodor előbb tagadta, hogy ilyet mondott volna, később elismerte, de azt mondta, hogy nem arra gondolt, amire rajta kívül mindenki más. Mi például nem tudunk másra gondol- ni, mint arra, hogy az Viktorjugend kifejezés a Hitlerjugendre hajaz. Nem kicsit, nagyon. Utóbbi szervezet a hitleri Németországban a nemzeti szocialisták ifjúsági szervezeteként ténykedett, s e különös klub tagjai sok csínyt elkövettek, elsősorban zsidó származású em- berek rovására. De kárvallottjaik között szép számmal voltak baloldaliak is, meg mindenki más, aki nem tudott kellően lelkesedni a Vezérért. (Föld S. Péter/Hírklikk)