Van-e a történelemnek „gyorsítósávja”? (via Népszava) 

Amióta kormányunk a CEU-val unokáimat is kiüldözte Bécsbe, ritkán látom őket. Tegnap is csak némi távbeszélgetésre futotta, és hát persze szóba kellett kerülnie a vírusnak meg a korlátozásoknak. Az osztrákok most éppen megint bekeményítettek; csak az mehet el hazulról, akinek dolga van (pontosan ötféle minősített esetben). Ezért aztán egyrészt el- tűnt a nyüzsi az utcákról, másrészt a kint járóktól a kutya se kérdi, mi a francot keresnek odakint. Nyilván dolguk van.

Az osztrák szabálykövető nép. Ez persze nem mindig volt így, amit szépen mutat, hogy alig nyolcvanöt éve (1934. február) volt a nagy bécsi munkásfelkelés. Egy felkelésnél mi sem jelzi alaposabban, hogy a résztvevők nem akarják elfogadni az aktuális szabályokat.

Mi kell ahhoz, hogy ez a mentalitás pár évtized alatt teljesen átalakuljon? Két dolog. Az egyik, hogy a szabályok ne legyenek baromságok és ne a kiváltságosak előnybe juttatá- sát szolgálják — egyformán szabályozzanak mindenkit, de csak a szükséges mértékben. A másik pedig, hogy a mintákat adó a vezetők ne szegjék meg ezeket lépten-nyomon, hanem éppen hogy példamutató módon tartsák be őket (hiszen ők mutatják a példát). Ha azt látom, hogy a miniszter kajmán-szigeti cégekkel "optimalizálja" az adóját, erkölcsi alapom teljes tudatában csináltatom meg 'okosba' a sufnimat a kőművessel stb.

Adhatunk egy újabb megközelítést a cikkben többféle módon is leírt ösvény megértéséhez: a jognak és a jogkövető magatartásnak (az ún. jogállamiságnak, ami ellen oly hevesen tiltakozunk) együtt kell fejlődnie. Igen, ez az ösvény nagyon keskeny. de ezen haladhatunk előre — már ha ez a bizonyos "előre" az az irány, amelyet szerte a világon annak tekintenek és nem az, amelyet hatalmi szóval előrének kinevezünk.

Fügedi Ubul