A közért előtt állt a sarkon. Hetven körül lehetett, és mintha skatulyából húzták volna ki. A gondosan kefélt kiskosztümön sehol egy korpa, sehol egy hajszál, cipőjén sehol egy folt. Ápolt kéz, vékony, finom ujjak — az a madárcsontú fajta, akiről az embernek a "gracilis" szó jut eszébe. Nagyon visszafogott smink, gondosan fésült frizura. Tartása egyenes, pillantása értelemtől csillogó. Egész lényéből szinte sugárzott a tisztességgel leélt életnek az a méltóságteljes polgárisága, amelyre Márai Sándor egész életében csak törekedett.

Jól esett ránézni, ahogy melléértem. És a hangja is kedves volt: halk, nyugodt, tisztán artikuláló.

— Elnézést, nem tudna kisegíteni pár forinttal?

Fügedi Ubul