Vidám történetek a régi, jó kis átkosból 
Előzmény: Schwachta Szókratész avagy Knapp 

Ez a történet valójában egyáltalán nem vidám, de Grosz Bandinak istenadta tehetsége volt ahhoz, hogy úgy mesélje, mintha az lenne. Mert hát nagyon gyorsan megegyeztünk abban, hogy ha már egyszer magyar ember létére fogalma sincs róla, hogy hívják őt magyarul, akkor Bandi lesz, és punktum. Az jó az Andrásra is, az Endrére is, meg minden másra, ami az Andrew-ról csak eszébe juthat az embernek.

Persze az Andrew az adekvát. Igaz, hogy ő magyarnak tartja magát, de az ebben az ország- ban vajmi keveset jelent. Sokkal többet számít, hogy mások minek tartják az embert.

Bandi szülei a királyi Románia magyar anyanyelvű állampolgáraiként a körülményekhez képest békésen éldegéltek Észak-Erdélyben egészen addig, amíg a második bécsi döntés után be nem vonultak oda a magyarok. Átvették a közigazgatást, összeírtak ezt-azt, és kiderítették, hogy a Grosz család márpedig nem magyar, hanem zsidó (számukra ez ilyen vagylagos dolog volt). Bevagonírozták a fiatalokat, és átadták őket a németeknek — csináljanak velük, amit akarnak.

Csináltak is, ahogy ez szokásuk volt. Groszék azonban mindketten túlélték a munkatábort, és visszatértek egykori otthonukba, ahol addigra már ismét a románok voltak az urak. Márpedig ők egyáltalán nem örültek annak, hogy egyesek vissza akarnak térni jogos tulajdonukba. Ők is összeírtak ezt-azt. Begyűjtötték a számukra fontos adatokat, és kiderítették, hogy ezek a Groszék voltaképpen magyarok. Márpedig ha magyarok, akkor deportálni kell őket, és ők ezt a kötelességüket nagyon komolyan vették.

Újabb kellemetlen évek jöttek, mígnem egy nagybácsi, aki már a két háború között kivándorolt Amerikába, apránként kivásárolta a család tagjait — a románok úgy árulták polgáraikat, mint a rabszolgákat volt szokás. Ezért aztán Bandi már úgy jött életében elő- ször Budapestre, mint a nagy amerikai tudós, szakterületének kiválósága. Dögivel kapta az állásajánlatokat mindenféle ásványbányász vállalatoktól, de élt benne az a meggyőződés, hogy adósa az amerikai államnak. Az tette lehetővé, hogy tanulhasson és ilyen jó fejjé ké- peztethesse magát — tehát ledolgozik közalkalmazottként néhány évtizedet, és csak utána megy át az iparba pénzt keresni (azóta persze már átment).

Nekem meg, aki végigjártam a HRM-szakot a pécsi egyetemen, az a szakmai véleményem, hogy Magyarország személyügyi gyakorlata nem volt hatékony. És ma sem az.

Fügedi Ubul

347 000 magyar, vidéki zsidó lakását kifosztották, orvosi rendelőjüket, ügyvédi irodájukat, boltjukat, műhelyüket...etc lenyúlták. Ezen szomorú és gyalázatos tényeken nehéz lehetett túltenni magukat az ebben résztvevő kortársaknak...

***

Csütörtök reggel Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivőjének korábbi példáját követve az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség jeltelenjei egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát nyomtak a Népszínház u. 16. számú, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület irodájának helyet adó épületre, mintegy megjelölve a házat. Egy olyan házat, amellyel történt már ilyen, csak akkor nem szép piros matricával, hanem sárga csillaggal tették ugyanezt. Régen csillag, most matrica. (via Matricás házak)