A mi Erzsébetvárosunk

Wesselényi utca 44. - iskola

2016. szeptember 16. - amier

Háromemeletes, vöröstéglás épület, már eredetileg is iskolának épült. Az izraelita hitközség 1892-ben dr. Munkácsi Bernát hitközségi tanfelügyelő javaslatára az elemi iskola 5. és 6. osztálya helyett polgári iskola megnyitását javasolja a Wesselényi utcában, melynek vezetésével Stern Ábrahámot bízták meg. Az új iskola 1896-ban Freund Vilmos műépítész tervei szerint a Kertész utca (Kertész u. 19.) és a Wesselényi utca sarkán fel is épült, és ebben az időben egyike volt a legjobban felszerelt intézményeknek. 

wess44-1.jpg

wess44-3.jpg

Az izraelita polgári leányiskola is 1896-ban itt nyílt meg, majd a leányiskola a Síp utca 12-be költözött. 1948-ban megszűnt ez a régi polgári iskola, majd 1990-ben Amerikai Alapítványi Iskola néven "új" iskola indult ugyanitt. A ház Kertész utcai falán található két gettó emléktábla, ezeket a Fővárosi Önkormányzat Holocaust Emlékbizottsága helyezte el 1994. június 30-án, a volt gettó területén működő 22 egészségügyi segélyhely emlékére.

wess44-2.jpg

Az iskola tervezője, Freund Vilmos (1846-1922) építész, Freund Mór gabona- és lisztnagykereskedő fia. Az apa a Király utca 15-ben lakott, a pesti Gabonacsarnok egyik alapítója, fia pedig híres építész lett. Bérházak és Andrássy úti magánpaloták, valamint villák mellett több kórház, a Kozma utcai izraelita temető ravatalozója, a Lipótvárosi Kaszinó palotája és Fiumében az Adria Tengerhajózási Rt. székház tervezése is a nevéhez fűződik, Erzsébetvárosban is több jelentős épülete áll, többek között ő tervezte a Kertész utca 36. szám alatta Pesti Izraelita Nőegylet székházát (ma Fészek Klub) és az Izraelita Siketnémák Országos Intézetének Bethlen téri épületét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9611712299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása