A mi Erzsébetvárosunk

114. Nyilvánosság II.

2014. március 30. - amier

Előzőleg már olvashattunk a nyilvánosság szerepéről, a közérdekű adatok kiadásának szabályáról. A mostani történet rövidebb, mert – szerintünk – a kérés is egyszerűbb. Az önkormányzat egy másik cégétől kértünk adatokat. Az ERVA-hoz írt kérés annyi volt, hogy…

Tovább

113. Mónika, az érdeklődő

Két nappal korábban újra szóba került itt a blogon a Madách tér átépítése (Újra a Madách térről), és a körülötte zajló, a lakókat semmibe vevő eszetlenkedés. Ehhez kapcsolódik dr. Oláh Lajos Facebook-oldalának ma délelőtti bejegyzése, mely Rónaszékiné Keresztes…

Tovább

112. Nyilvánosság I.

Miután tegnap délelőtt a Madách térről elkezdték elszállítani az autókat, majd délutánra már körbe is kerítették azt a lakók óriási felháborodására, ejtsünk pár szót más ügyekről is. Kezdjük talán azzal, hogy kerületünkben egyes önkormányzati cégek vezetői…

Tovább

111. Újra a Madách térről

A múlt héten tájékoztatót tett ki a kivitelező a Madách téren és környékén a kapukra: vigyék el az autókat március 24-ig, mert indul a munka. És mi történt március 24-én? Semmi. December 1-i kezdéssel kötött szerződést az önkormányzat a Madách tér átépítéséről.…

Tovább

110. Breki-blues 2.

És felnőttem, és ITT VAGYOK! És kaptam fényes színpadot És jól esik a pompa meg a fény. (Mikó István: Breki-blues) Tényleg csuda dolgok történnek, történhetnek meg jelen Erzsébetvárosában. Például már megint előkerült nagy kedvencem, Breki Berki Béla. Igen, ő az, aki volt…

Tovább

109. Ki hazudik?

És akkor most ejtsünk egy-két szót az igazmondásról, a hazugságról és a Janikovszky iskoláról. Igen, arról a közel 600 millióból felújított kerületi iskoláról, melyet 2011-ben előbb bezártak, majd szégyenletes módon átjátszottak az egyháznak, és amelyről Rónaszékiné…

Tovább
süti beállítások módosítása