A mi Erzsébetvárosunk

109. Ki hazudik?

2014. március 25. - amier

07.jpgÉs akkor most ejtsünk egy-két szót az igazmondásról, a hazugságról és a Janikovszky iskoláról. Igen, arról a közel 600 millióból felújított kerületi iskoláról, melyet 2011-ben előbb bezártak, majd szégyenletes módon átjátszottak az egyháznak, és amelyről Rónaszékiné Keresztes Mónika a mai napig azt állítja, hogy nem zárták be, és "most is működik."

A fentiekhez kapcsolódik dr. Oláh Lajos Facebook-oldalának mai bejegyzése:

Tegnap a Terézvárosi televízióban voltam, ahol a stúdióban összefutottam Rónaszékiné Keresztes Monikával. Odamentem hozzá immáron sokadszor, hogy megkérdezzem, miért nem akar vitázni. Sok tanú füle hallatára azt mondta: mert hazudok. Kérdezem, miért? Azt mondja: "mert azt állítom, hogy bezárták a Janikovszky iskolát." Elkerekedett a szemem! Miért, nem zárták be az iskolát? Erre a válasza: "nem, most is működik."

janik_epulet1.jpg

janik8.jpg

Persze, az a több száz gyerek és sok tíz tanár, aki ott tanított, most máshova jár. Ez nem a Janikovszky iskola bezárását jelenti? Önök mit gondolnak?

***

És egy felhívás, melyben Almási-Kecskés Gusztáv volt Fidesz-KDNP-s képviselő-jelölt, jelenleg a Szövetségben Együtt Magyarországért elnöke, az ellenzékkel való vitát szorgalmazza:

Kedves ismerőseim, barátaim!

Bizonyára tudjátok, hogy korábban a Fidesz-KDNP erzsébetvárosi országgyűlési képviselőjelöltje voltam. Jelenleg az "utódom" Rónaszékiné Keresztes Mónika. Figyelem a kampányt jópár hete, és elszomorít, ami itt történik. Van, aki értelmes párbeszédre törekszik, és van, aki a felülről jövő mintát követve elzárkózik mindentől.

Teljesen érthetetlen számomra, hogy a választókat miért zárják el a legfontosabb információktól, miért nem tisztelik meg őket nyílt, feltáró program-vitával? Hogyan dönthetnének így felelősen április 6-án?

Megmutathatná ez a két belvárosi, polgári kerület, hogy itt még jelen van a tisztesség: legyen képviselőjelölti vita a választások előtt! Hadd tudják meg a lakók, hogy mit terveznek a pártok, hogyan változik majd az életük! Ami most zajlik, az a választók lenézése! Amennyiben egyetértetek, úgy felhívásomhoz csatlakozzatok!

Köszönettel, Almási-Kecskés Gusztáv (SZEM elnöke)

***

Oláh Lajos, a kormányváltók országgyűlési képviselő-jelöltje már megosztotta a nyilatkozatot Facebook-oldalán azzal, hogy ő még mindig kész a vitára.

Devosa Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr375878152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása